2011. május 24., kedd

Luxembourgi villamos

Luxembourgban nincs villamos, jelenleg, de volt és lesz. Kezdem mindjárt a múlttal… Talán nem mindenki tudja, de Luxembourg közlekedésének egészen 1964 szeptember 5-ig része volt a villamos is. Az utolsó villamosvonal, a 10-es, amelyet ezen a napon végleg megszüntettek, Beggen és a városközpont között szállította az utasokat. Az első lóvasút 1875-ben indult, és közel tíz kilométeres távolságban működött. A luxembourgi villamos történetében 1908 a következő dátum – ekkor helyezték üzembe az első elektromos villamost. Csak érdekességként említeném, hogy Budapesten már 1866-ban volt lóvasút, és 1887-ben már volt elektromos villamos!




A 10-es villamos





Ha a luxembourgi városi közlekedés eme formájának nyomait keressük, akkor azt az utcákon már nem, csak a Musée de Tramways et de Bus termeiben, azaz a villamos- és buszmúzeumban találjuk meg. A Hollerich városrészben található múzeum épületét 1991 márciusában adták át, amikortól a nagyközönség is megtekinthette a már 1960-as évektől gyűjtött relikviákat: különböző korokból származó jegyeket, egyenruhákat, lyukasztókat, feliratokat, táblákat. A feliratokat olvasgatva kettőn egészen jól elszórakoztunk. Meglepő bennük ugyanis, hogy olyan dolgokat kértek, illetve tiltottak meg az embereknek, amelyek számunkra teljesen triviálisnak tűnnek. Bármennyire is furcsáltuk azonban ezeket a kéréseket, be kellett látnunk, hogy volt olyan időszak, és voltak (vannak) olyan emberek, akik számára ez mégsem volt egyértelmű. Az egyik a “Dohányozni és köpködni tilos!”, a másik a “Leszállásnál bal kézzel a bal oldali fogantyút fogják meg!”.




A feliratok




A termekben sétálva korabeli fotókról kaptunk képet, milyen volt az élet Luxembourg utcáin, és kik voltak a közlekedési vállalat alkalmazottai a múlt század különböző évtizedeiben. A múzeumban 1:8-hoz arányú maketteken nézhettük meg az első lóvasutat, valamint a különböző villamos- és busztípusokat. Vannak eredeti járművek is. A kiállított életnagyságú lóvasút viszont csak másolat. A múzeum nemcsak ingyenes, de olyannyira látogatóbarát, hogy azt is megengedték nekünk, hogy felszálljunk a régi villamosokra. A 10-es villamoson Eszter egyből beállt a kormány mellé, mi, felnőttek meg leültünk a szép faülésekre, és megpróbáltunk igazán jól viselkedni – olvasgattuk a korabeli hirdetéseket, nem köpködtünk és figyeltünk, hogy leszálláskor a bal oldali fogantyúba kapaszkodjunk.





Egy szépséges fapados




Most lássuk a jövőt! Luxemburg állam és Luxembourg város vezetése már az 1990-es évektől újra kacérkodni kezdett a villamos gondolatával. Úgy 2006-ra összegyűjtöttek mindenféle tanulmányt, analízist és véleményt, és elhatározták, hogy a Findeltől (luxembourgi repülőtér) egészen Howaldig (Luxembourg várostól délre fekvő település) villamospályát építenek. A munkálatoknak több szakasza lesz. Első menetben így nézne ki az útvonal: Luxexpo - J.F. Kennedy (európai uniós negyed)  - Pont Charlotte - Glacis - Place de l’Etoile - Hamilius - Pont Adolphe - Avenue de la Liberté - Gare Centrale (központi pályaudvar). A második etapban már elvinnék a vonalat egészen Cessange-ig, majd Howaldig, északon pedig a repülőtérig.








A 2011-ben induló Luxtram projekt a Pont Adolphe (Adolphe-híd) kiszélesítésével kezdődne. Az 1900-as évek legelején készült viadukt mindkét oldalát 75-75 centiméterrel szélesítenék ki. A híd, a város egyik legforgalmasabb útvonalán helyezkedik el. Ha a Gare (pályaudvar) felől valaki a városközpontba vagy az európai uniós negyedbe igyekszik, akkor ezen a hídon kell keresztülmennie, főleg ha buszozik. A Pont Adolphe tehát nélkülözhetetlen, a három éves felújítási idő pedig túl hosszú ebben az estben. Ezért aztán a városvezetés és a kormány úgy döntött, hogy a felújítás idejére felállítanak mellette egy ideiglenes hidat. A Pont Adolphe előreláthatólag 2014-re lenne kész, és 23 millió euróba fog kerülni.





Pont Adolphe




A villamosépítésre itt is pályázatot írtak ki, aminek nyertesét 2009 februárjában hirdették ki. Az első díjat a brit építésziroda, a Lifschutz Davidson Sandilands kapta, aki terveiben megújult tereket, új útburkolatot és új világítás képzelt el a villamosvonal mentén fekvő utcákra. A munkálatok végösszege előreláthatólag 581 millió euró lesz, de ez az összeg minden évben csak növekedett, így ki tudja, mennyit is fognak valójában elkölteni, de ez már legyen az ő gondjuk.



Pont Adolphe




A villamost a médiában nagy hurráoptimizmus kíséri. A vezetők ettől várják, hogy megszűnik a közlekedési dugók nagy része a fővárosban. Azt feltételezik, hogy ezzel majd rá tudják venni a gépjárművezetőket, hogy a tömegközlekedést válasszák.  Az várják ezzel együtt, hogy csökken a légszennyezettség Luxembourgban. Mi, polgárok lájkolhatjuk a Facebookon a Luxtramet, és támogathatjuk lélekben az ügyet.

Azért természetesen itt is vannak kritikusok és ellenzők. Az ADR (Alternatív Demokrata Refomrpárt) szerint például egy metróvonal kiépítése olcsóbb, gyorsabb és praktikusabb lenne, mint a jelenleg tervezett villamoshálózat. Azt állítják, a villamos nem tud annyi utast elszállítani, mint amennyire szükség lenne. A villamoshálózat megépítése drágább, mint a metróé, és az építés alatt hatalmas torlódások és dugók alakulhatnak ki a fővárosban.

Nos, ki tudja megmondani előre, hogy melyik oldalnak van igaza? Ki tudja, a jövő kit fog igazolni? Ha azonban mégis a villamos mellett tette le a voksot Luxemburg vezetése, és ha már megkezdik az építkezést, akkor remélem, hogy végül nem az ADR kerül ki győztesen ebből a vitából.