2010. február 3., szerda

Bormennyország


Bejegyzésem elején szeretném előrebocsátani, nem vagyok borszakértő, nem is akarok az lenni, csak egy harmincas éveinek derekán járó csajszi vagyok, aki néha megkóstol ezt-azt, és akinek értékítélete egy borról többnyire ennyiben ki is merül: ízlik – nem ízlik. Kérem tehát, ne támasszanak írásommal kapcsolatban komoly elvárásokat! Sommelier-k kíméljenek!

Amikor kiköltöztünk ide Luxembourgba, és először jutottunk el az Auchanba (az európai uniós negyedben lévő szupermarket), ahol megpillantottuk a francia borok végtelen sorát, akkor azt éreztük: igen, megérkeztünk a borparadicsomba! Hosszú-hosszú sorokon keresztül csak bordeaux-i, aztán burgundi, majd Côtes du Rhône borai – hadd ne kezdjem felsorolni az összes francia borvidéket! Stabilan jó minőségű borok már egészen alacsony árakon is. Nem viccelek, egyik kedvencünk, egy Côtes du Rhône-i gazda bora már 3 euróért beszerezhető. Nyilván vannak szofisztikáltabb és márkásabb borok ennek többszöröséért, egy Château Margaux-ért például elkérhetnek 100-200 eurót is, de azt hagyjuk meg az igazi ínyenceknek és a vastag pénztárcájúaknak.

Szóval, elkezdtük őket szép sorban kipróbálni, de mérsékelt borfogyasztás mellett rá kellett jönnünk, hogy egy élet nem volna elég ahhoz, hogy mindet megkóstoljuk. Ami nagy fejtörést okozott nekem kezdetben, és meglehetősen zavart is, hogy nem tudtam milyen szőlőfajtából készült bort tartok a kezemben. Magyar borokon szocializálódott emberként, bőszen kerestem a szőlőfajta, vagy cuvée esetében a fajták feltüntetését a borok címkéin, mind hiába. Aztán utánaolvastam és megvilágosodtam, a franciákra nem jellemző, hogy tiszta cabernet franc-nal vagy sauvignonnal vacakoljanak. Kevernek mindent, ami van. Bocsánat, házasítanak! Így gondolom, folyamatosabb az állandó minőség, akkor is, ha bizonyos években egyik vagy másik fajta nem teljesített olyan sikeresen. Ha rossz a cabernet termés, sebaj, feljavítjuk egy kicsivel több merlot-val! – okoskodhat a francia borász. Bár a különböző fajták egyesítését, és egy új ízvilág megalkotását egy igazi borász állítólag ugyanolyan művészi élvezettel teszi, mint egy parfümőr egy új illat megkomponálását.

Champagne italainak felfedezésével viszont vártunk! Ahhoz tényleg komoly alkalom kellett, hogy megvegyük életünk első igazi Champagne-i pezsgőjét! Na, ezt is meg kellett tanulnom, hogy itt nagyon szigorú különbség van champagne (Champagne-ban hagyományos eljárással készült pezsgő) és crémant között. Magyarországon, Luxemburgban és a világ más tájain készült pezsgőt kizárt dolog champagne-ként aposztrofálni vagy annak fordítani. Az csak crémant! Szerencsére nekem nincsenek túl kifinomult ízlelőbimbóim, mert be kell vallanom, hogy nekem champagne vagy crémant egyre megy. Pedig higgyék el, próbálkoztam. Lássuk csak, kóstoltam Moët&Chandont, Tattingert, Mummot, az özvegyasszonyok közül Veuve Clicquot-t és Veuve Emille-t, de sajnos a pszichés élvezeten túl, hogy valami nagyon klasszikusat és elegánsat kortyolok nem jelentett különösebb ízélményt. Számomra, a luxemburgi crémant-ok is ugyanúgy megteszik. Sőt, számomra a Hungária Extra Dry még mindig a pezsgők netovábbja, de lehet, hogy ez kizárólag patrióta érzésekkel magyarázható.

A beaujolais (ejtsd: bozsolé) viszont a legnagyobb rejtély számomra. Minden év novemberében, amikor megérkezik a friss szüretelésű beaujolais, óriási hírveréssel reklámozzák a borkereskedések és szupermarketek, hogy: Megérkezett az új beaujolais! – majd hatalmas ünnepelésbe és borkóstolásba fognak, még itt Luxemburgban is. Nem állítom, hogy minden beaujolais-t kipróbáltam, mert egy pár fanyar élmény után örökre elment tőle a kedvem. Azt hiszem, ha ecetként tesztelem, akkor lehet, hogy ízlett volna, de mivel azt állították róla, hogy bor, így csak próbáltam leerőltetni a nyelőcsövemen, és gyorsan enni rá valamit. Egy-két hasonló élmény után feladtam, már nem dőlök be többet a beaujolais píárjának.

Ha, ez még mind nem volna elég, hogy az embert teljesen elbizonytalanítsák a hatalmas francia borválasztékkal, akkor ott vannak még Európából az olasz és a portugál borok, a világ más tájáról pedig az ausztrál, chilei és kaliforniai borok, melyek mind kiválóak.

Sajnos a magyar borok szinte egyáltalán nincsenek az Auchanban reprezentálva, néha-néha feltűnik egy-egy tokaji aszú, aztán vége. Szerencsére felfedeztük, hogy egy másik bevásárlóközpontban, a Cactusben (ejtsd: káktüsz) van választék tokaji borokból, és szerencsére nem csak az édes fajtákból, viszont csak a külföldi tulajdonban lévő pincészetekből, az Oremustól és a Disznókőtől. Egyelőre nagyon boldog vagyok ezzel a kínálattal is, mert legalább van hova futni, ha egy-egy külföldi ismerősnek ajándékot kell vinni, és tudom, hogy egy Oremus Mandolás Furminttal biztosan sikert aratok. A kelet-európai régió borai között a sok bolgár vörös mellett ott áll egyszál magában Gál Lajos Egri Kékfrankosa, amit – úgy tudom – szintén egy külföldi cég, a Gallin Vineyard értékesít.







E nagy-nagy választéktól megrészegülve, az ember fel sem fogta, hogy új hazájának is van borvidéke, a moseli, mely a Mosel-folyó mentén helyezkedik el, így átnyúlik Franciaország és Németország területére is. Míg viszont nagyságuk miatt, ez utóbbi országok több bortermelő vidékkel is rendelkeznek, addig Luxemburg csak ezzel az eggyel. A luxemburgi moseli régió szőlőiből száraz fehér borok és pezsgők készülnek főleg rizlingből, de rivaner, szürkebarát (pinot gris), fehér burgundi (pinot blanc), fűszeres tramini (gewürtztraminer), auxerrois (ejtsd: ozöroá) és elbling fajtákat is termelnek. Állíthatom, hogy nagyon kellemes, könnyű italok, és egyáltalán nem túlzottan savasak. Egy meleg nyári délután, jól behűtve, isteni frissítő italok. A gyerekem születésnapja alkalmából összehoztam egy kis borkóstolást, és nálunk az auxerrois került ki győztesnek kicsit markánsabb ízével. Hogy mit meg nem tesz az ember egy blogposztért!