Ma reggel, amikor szokásos reggeli kocogásom során a rue Marie Adeleïde-en is elhaladtam, láttam, hogy a ház, amelyben egykor a luxembourgi magyar nagykövetség volt, még mindig kiadó. 2009 augusztus végén költöztek ki az épületből, ami mindössze 7 évig működött itt. Most üresen áll és új bérlőre vár. Pedig nem is volt rég, amikor unatkozó feleségként az első zsebpénzemet kerestem meg ebben a csinos kis villában. 2004. október 23-án a követség fogadást adott luxemburgi és más európai politikusok számára, és mivel a követség két női munkatársának, Cilinek és Idának segítségre volt szüksége, két másik magyar csajszival együtt elszegődtem szendvicskészítőnek, ruhatárosnak, pincérnek és mosogatónak. Mi rettenetesen jól szórakoztunk ez alatt a két nap alatt; nem munka, inkább móka volt ez számunkra, s joggal állíthatom a vendégeknek sem volt oka panaszra.
A bezárás tényéről értesülve a luxembourgi magyarok honlapján élénk diskurzus alakult ki arról, hogy szükség van-e egyáltalán Luxembourgban külképviseletre vagy sem. Pro és kontra hangzottak el érvek arról, hogy hasznos-e a nagykövetség, illetve külön a konzulátus tevékenysége. Minket, itt élő magyarokat azt gondolom, leginkább a konzulátus hiánya érint érzékenyen. Mert képzeljék csak el, milyen kényelmes volt nekem 2006 májusában, a választások idején átsétálni a tőlünk két utcányira lévő konzulátusra, majd a pár hónapos Esztert bömbölő állásba helyezni, amit megjegyzem, egyáltalán nem volt nehéz elérni nála, mert ha nem fogtuk és ráztuk a fenekét folyamatosan, akkor Eszter addig ordított, amíg el nem érte az általa optimálisnak vélt állapotot. Szóval, elég volt őnagyságát visszahelyezni a babakocsiba, mire éktelen oázásba kezdett, s mi már mehettünk is a sor elejére szavazatainkat leadni. Vagy milyen nagy segítség volt az is, amikor kislányunk anyakönyvi kivonatát, illetve jövőbeni hazautazásunk reményében útlevelét – a schengeni határ, akkor még Ausztria és Magyarország között húzódott – itt helyben meg tudtuk igényelni. Na, jó, legalább egy hónapot kellett várni, de életünkben egyszer legalább hagytunk időt az ügyintézésre, és nem az utolsó pillanatban kapkodtunk.
Nem voltam elragadtatva viszont a konzulátus tevékenységétől akkor, amikor feltörték az autómat, és itt álltam jogosítvány és egyéb hivatalos papírok nélkül. Hiába fordultam a konzulátushoz segítségért, az új ügyintéző hölgy még csak sajnálatát sem fejezte ki azért, hogy semmit nem tudott tenni az érdekemben. Én megértem, hogy az ő tevékenységük is korlátozott, ezért botorság volna tőlem, ha ezt sérelmezném, de egy kis empátia sokat segített volna akkori állapotomban. A luxembourgi magyarok honlapján újraolvasva a nyáron ebben a témában felpezsdült vitát, nyilvánvalóvá válik, hogy néhány a konzulátusi munkával elégedetlenkedő hozzászólás ellenére a konzulátusi tevékenység hasznosságát és fontosságát illetően a többség egyetért. Felmerül a kérdés, ha hatékonyabb lenne a konzuli ügyintézés, ha tényleg lehetne ügyet intézni, ha a diplomáciai futárszolgálat nem lenne olyan lassú, akkor is ez lenne a véleményük a kételkedőknek?
A nagykövetség bezárása miatt okkal érvelnek az itteni magyarok, hogy vajon miért van inkább szükség nagykövetségre Tiranában és Kisinyovban, ha itt az Európai Unió egyik székhelyén, ahol az EU-s csatlakozás óta több mint 800 magyar él, nem kifizetődő fenntartani egyet. Érveiket augusztus végén petícióban is megfogalmazták, amelyben a realitásokat figyelembe véve csak a konzuli szolgálat visszaállítását kérik. Ezt elküldték Balázs Péter külügyminiszternek, a külügyi bizottságnak és Hernyes Zoltánnak, a brüsszeli magyar nagykövetnek is, de válasz egy hónap után sem érkezett.
Ügyes-bajos dolgainkkal ezentúl a tőlünk 200 kilométerre lévő brüsszeli konzulátushoz kell fordulnunk. Ez nem jelent mást, mint egy napi szabadságot, és lehet, hogy gutaütést. Az ügyintézés ugyanis pénzbe kerül, na nem a szolgáltatás, hanem az igényelt okmányok. Viszont jól figyeljenek, most jön a vicc része, nem lehet készpénzzel fizetni, és nem lehet luxemburgi kártyával sem, legyen az debit vagy credit kártya, csak és kizárólag belga bankkártyával. Azért nem teljesen kilátástalan a helyzet, lehet fizetni banki átutalással, csak hát ez megint idő. Lám, legalább van megoldás.
Közeleg a választás, és én egyet mondhatok, politológusi végzettséggel szégyen, nem szégyen, de én ugyan nem megyek Brüsszelbe egy kezelhetetlen négy évessel, ha nem teszik lehetővé a helyben szavazást, inkább passzív rezisztenciába vonulok.
