2012. július 30., hétfő

Kermesse


Vége az óvodás éveknek, Eszter jövőre már iskolás lesz! Bár ezt csak így magunk között mondom, mert ő szentül meg van győződve róla, hogy eddig is iskolás volt, csak eddig “grande section”-os, szeptembertől meg már, ahogy ők mondják “CP”-és (etjsd: szépés) lesz. A CP, azaz a “cours préparatoir (előkészítő évfolyam), Magyarországon az első osztálynak felel meg. Nos, mivel valójában a gyerekem óvodásból első osztályos iskolás lesz, a magyarországi rokonok, barátok jogosan érdeklődtek, hogy volt-e Eszternek ballagása. Mert ugye az unokaöcsém, Zsiga most ballagott a bölcsiből, Andi barátnőm kislánya, Lili pedig az óvodából.

Nálunk viszont ilyen nem volt. Valójában nem is lett volna értelme, hiszen Eszter nem ballag el az iskolából, ugyanabban az intézményben, az École Française-ben folytatja tanulmányait, csak most már nem óvodásként, hanem iskolásként. Eszter olvasatában meg pláne nincs értelme, mert hiszen ő eddig is iskolás volt.

Azért mi sem maradtunk buli nélkül. Mint minden év végén, idén is megrendezték a kermesse-t. Az meg mi a csoda? − kérdezték erre a magyarországi ismerősök. Na hát, ez az, amit én meg nem tudok egy szóban megválaszolni. Ha mégis röviden kellene megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy ez egy olyan év végi gyereknap a francia iskolákban, ahol a szülők is jól érezhetik magukat. Ezért aztán a dolgozó szülőkre tekintettel általában szombaton tartják.

Az iskola vezetése és a szülői munkaközösség tagjai már a tavaszi szünet után elkezdik szervezni a kermesse-t. Május végétől pedig különböző fórumokon − e-mail, hirdetőtábla − hívják fel a szülők figyelmét az aktív részvételre. Az iskola titkársága mellett áll egy nagy interaktív órarend, amelynek segítségével a szülők különböző feladatokra jelentkezhetnek. Pl. 12−13 óra Madame Bonheur (bonőr) jégkrémárusítás, 13−14 óra Monsieur Parfait (párfé) felügyel a célba dobásnál, 14−15 óra Madame Sage (százs) arcfestés, 15−16 óra Monsieur Bavard (bávár) italárusítás. Mielőtt találgatni kezdenének, hogy ismerik-e mondjuk Monsieur Parfait-t megsúgom, hogy egy gyerekkönyvből vettem ezeket a karakterneveket. Ilyen nevű egyének − legjobb tudásom szerint − nem járnak az École Française-be.

A felkészülésből a gyerekek sem maradnak ám ki. Általában minden osztály külön produkcióval készül, amit az osztályteremben adnak elő a szülők gyönyörűségére. Olyan ez, mint egy anyák napi ünnepség: mindenki szurkol a saját gyerekének, hogy bele ne süljön a szövegébe, és aztán teljesen el vagyunk alélva attól, hogy mennyire édesek a gyerekek. Eszterék a már említett gyerekkönyvből − ahonnan a karakterneveket vettem −, a “Monsieur Madame”-ból készítettek egy bábelőadást, de úgy, hogy még a hozzá való bábokat is a gyerekek készítették el. Eszter Madame Chipie-t, egy kiállhatatlan, másokat bosszantó asszonyságot játszott. Hogy is mondjam, a szerep és Eszter nagyon egymásra találtak!

Az előadás után általában együtt reggelizik az osztály — szülők, pedagógusok és gyerekek együtt. Mindenki hoz magával valami enni-innivalót, amit aztán betesznek a közösbe. A szülők kicsit bájcsevegnek egymással meg a tanárokkal, azután lassan elkezdenek kiszivárogni az udvarra, ahol már állnak az italos, és ételes sátrak. A kantinban készül a menü, és ekkorra már a gyerekprogramok is kezdenek összeállni.








A iskola bejáratánál árusítják azokat a tömböket, melyek tíz darab szelvényt tartalmaznak, és ez szolgál a kermesse során fizetőeszköznek. Egy szelvény egy eurót ér. A szelvényekért bort, sört, szendvicset, jégkrémet, használt könyvet lehet venni, de egy szelvény ellenében vehetnek részt a gyerekek az ügyességi játékokban és az arcfestésben is.

Eszter legelőször az ugráló várat támadta le, aztán voltunk a labda, majd a babzsák célba dobásnál, a zsákba futásnál, és egy olyan helyen, ahol karikákba kellett beugrálni meg egy padon kellett végigszaladni. Ha a gyerekek az ügyességi versenyekben jól teljesítettek, akkor kaptak cserébe egy másmilyen színű szelvényt. A kisebbek a nekik készült feladatokért rózsaszín szelvényt, a nagyobbak a nehezebb feladatok megoldásáért sárga színű szelvényt kaptak. Amikor összegyűjtöttek pár cetlit, akkor azt be tudták váltani egy általuk kiválasztott játékra. Eszter meglehetősen sokat tanakodott, hogy a négy darab szelvényéért buborékfújó készletet, puzzle-t vagy ütőkészletet kérjen habszivacslabdákkal. Végül a buborékfújó nyert.





Tavaly ezt nyerte



Én legjobban a könyvstand 14 órai nyitását vártam, mert ilyenkor potom összegért, illetve szelvényért lehet hozzájutni francia, angol és német nyelvű könyvekhez. A nagy tolongás ellenére nekem sikerült megszereznem Charles Dickens karácsonyi énekének Disney-változatát, és egy aranyos történetet két kismalacról. Tavaly ilyenkor én is a könyves stand mögött álltam, de mivel idén a lakásfelújítás lekötötte minden energiámat, már nem volt erőm buzgolkodni.




Eszter tavaly a könyves standnál



Eszter elég hamar elfáradt, nyűgös, türelmetlen és összevissza zizegő volt. Emiatt viszonylag hamar eljöttünk, de még távoztunkban bedobtuk szelvénygyűjtőink végét egy urnába, hogy részt vehessünk a tombolán. Tavaly semmit nem nyertünk, aminek legfőbb oka az volt, hogy a gyűjtő végét darabokra szedtük, és úgy dobtuk az urnába. Na ez az, amit nem lett volna szabad. Idén egyben hagytuk, és hozzáértésünknek meg is lett az eredménye. Pár nappal később tudtuk meg, amikor valamilyen iskolai ügyet intéztünk a titkárságon, hogy nyertünk vagy fél tucat történelmi könyvet meg egy Swarowski-kristály fülbevaló klipszet. A klipsz azóta nálunk keresi rendes és szerető gazdáját.



2012. július 6., péntek

Kincskeresés a római kori kutaknál


Néha igazán tudok örülni annak, hogy összehoztuk Esztert a párommal. Még mielőtt megijednének, hogy ömlengeni fogok az anyaság megtapasztalásának magasztos érzéseiről, gyorsan leszögezem, hogy pusztán önző és infantilis érdekek állnak eme öröm mögött. Így ugyanis nem maradok ki egy csomó jó programból, amit gyerekeknek és gyerekeseknek készítettek és hoztak létre. Újra járhatok bábszínházba, a vidámparkban beülhetek a dodzsembe, csúszdázhatok, és mindezt látszólag a gyerek kísérőjeként. A gyerekes lét előnyeit élvezhettem a most vasárnapi programon is, ahol a csatlakozás minimális feltétele egy gyerek volt.

Vasárnap kora délután Helmsange-ban, egy római kori villa romjainál találkoztunk egy tucat magyar szülővel plusz a gyerekeikkel. Itt várt ránk a program szervezője, Szentváry-Lukács Mariann, aki a walferdange-i római vízvezeték önkéntes idegenvezetője. Mariann habár latin szakon végzett az egyetemen, munkája során nem igazán tudja használni latintudását. Ezért keresett egy olyan helyet, ahol valamilyen módon latintudása és a római korról szerzett ismerete mégis hasznosítható. Így talált rá a római kori vízvezetékkel foglalkozó társaságra, akik önkéntes idegenvezetőt kerestek.






A római villa alapja



Azért találkoztunk a római kori villánál, mert innen indul egy túraútvonal a római kori vízvezetékhez, illetve annak ásott kútjaihoz. A területet, ahol álltunk 1990-ben tárták fel, és egy időszámításunk előtt 30-ban épült villa maradványait találták meg. A villa területe 100x50 méter és körülbelül 80 szoba volt benne. Az épület vízellátását úgy oldották meg, hogy fentről, a hegyről lefelé iszonyú mély kutakat ástak pár méter távolságban, és ezeket összekötötték a föld alatt. Egy föld alatti forrás, plusz a talajvíz szolgáltatta a kutak és a vízvezeték (qanat) ellátását. A feltárt római vízvezeték, amit megtekinteni készültünk, azonban egy másik villához tartozott.

Mielőtt elindultunk volna a felfedező és kincskereső útra négy csoportra oszlottunk. Mi a kilencéves Áron csapatába kerültünk, aki barátaival a Vörös Ököl csapatnevet adta nekünk. Nevünknek megfelelően kemény és ütős kis csapat voltunk, bár a kicsik − Eszter és kis haverja, Miki − sokszor próbáltak lazítani a csapategységen.

Indulás előtt Marianntól kaptunk egy feladatfüzetet, amiben különböző kérdések szerepeltek, amikre a választ a túra során találtuk meg, valamint különböző feladatok, amiket szintén a túra során teljesíthettünk. A csapatok ötperces eltéréssel indultak egymás után, hogy elkerüljük a torlódást, de ahogy az lenni szokott, mégis egymásba futottunk.

Az első feladvány szerint egy olyan házat kellett találunk, aminek gombák és törpék vannak a kertjében, és ki kellett nyomoznunk, hogy mi van a ház tetején. Pár száz méter gyaloglás után találtunk egy előkertet tele fröccsöntött kerti törpével meg gombával a gyerekek legnagyobb derültségére. A ház tetején szintén műanyagból egy gólyapár állt.  Hát, ugyan ízlés dolgában nem voltunk egy hullámhosszon a háziakkal, de legalább megvolt az első színes színfoltja utunknak, és máris megoldottuk az első feladatot.





Gombák és törpék az egyik előkertben



Már az első állomáson, a kilátónál meg kellett várnunk két csapatot is, hogy végül Domonkos, az egyik szervezésben résztvevő apuka nekünk is feltegye a latinos kérdéseket. A fiúknak meg kellett mondaniuk, milyen tantárgyakat tanulhattak az ókori Rómában az iskolások. A helyes válaszokért cserébe pontokat és lehetőséget kaptunk arra, hogy felmásszunk a kilátóba és szétnézzünk onnan.



A kilátó



A második állomáson kéz használata nélkül kellett megenni a papírtányérba lerakott gyümölcsöket, köztük egy citromszeletet is. Hogy ennek a feladatnak, mi köze volt az ókori Rómához, nem tudom, de azt tudom, hogy a hecchez annál több! Azért a fiúk férfiasan átrágták magukat a feladaton. Még az a srác is, aki egész életében talán most evett másodszor gyümölcsöt, és nem azért, mert nem ad neki az anyukája. A csapatért viszont hősiesen magába gyűrt mindent. Nem úgy Eszter, aki lányos hisztibe kezdett, és teljesen megmakacsolta magát, hiába nógattam. Így aztán én álltam be helyette, hogy megmentsem a csapat becsületét.




A kis mesterséges tó



Annál a pihenőhelynél, ahol a gyümölcsöket ettük, van egy kis tavacska, aminek a közepén egy nagy kő, mint egy kis sziget terül el. Ide a gyerekek − a szülői figyelmeztetés ellenére − a többi kiálló kő segítségével sorra beugráltak. Ez a picike tó nem messze található a P-5-ös kút mellé épített tárnától. A 10 méter mély P-5-ös kutat 1998-ban tárták fel, majd 1999-ben építettek hozzá egy 17 méter hosszú tárnát. A kis mesterséges tavat egy évvel később, 2000-ben készítették el. A tavat a kutakban található vízzel táplálják, mert nem akarták hagyni, hogy a hegy belsejében túl sok víz gyűljön fel, illetve folyjon szét a hegy a gyomrában.



A 12 m mély P-4-es kút



További feladatunk volt még, hogy megfigyeljük és lerajzoljuk a túraúton látott jeleket, és hogy megtaláljuk egy római legionáriust ábrázoló kép darabjait. Utunk végéhez közeledve, egymást érték a feltárt kutak. Minden kút meg volt számozva, és fel volt tüntetve az oldalán, hogy hány méter mély. A kutak ugyanis, a hegy lejtésének megfelelően különböző mélységűek voltak. Nyilván a legmélyebb a hegy tetején lévő volt, a P2-es, a maga 36 méteres mélységével. Ezzel a mélységgel egyedülálló a környéken feltárt római kori kutak között. A lejjebb található kutak között volt például 19 és 12 méter mély is. Két kút a túrázók kedvéért még lámpával is fel volt szerelve. Amikor felkapcsoltuk a kút oldalán lévő villanyt, akkor az az egész kutat megvilágította, és ezzel a kút legmélyéig leláthattunk.


A kutak pluszos és mínuszos számozása abból fakad, hogy először az 1-es és a 2-es kutat tárták fel, és csak később vették észre, hogy nemcsak utána, de előtte is vannak kutak. Ezért aztán már nem számozták újra a kutakat, hanem az előtte lévőket visszafelé számozták. Így lettek mínusz előjelű kutak meg egy nullás kút.









Utolsó előtti feladatunk a célba dobás volt. A római számokkal vízszintesen feldarabolt háromszögbe kellett dióval beletalálni. Nyilván a háromszög csúcsában lévő római ötöst volt a legnehezebb eltalálni, viszont ezért járt a legtöbb pont. Az utolsó megmérettetésre már a piknikező táborhelyen került sor, ezért aztán nem csoda, ha ennek a feladatnak az elkészítésére csak ketten maradtunk a csapatkapitánnyal. Míg a többiek elszéledtek uzsonnázni meg szaladgálni, mi Áronnal római mozaikot készítettünk színes papírdarabkákból. A római kori kincskereső versenyen végül egy pont lemaradással a Vörös Ököl a második helyen végzett. Jutalmul a Vörös Ököl tagjai másodikként rabolhatták ki a közösen megtalált kincsesládát.



Akit bővebben érdekel a római kori vízvezeték, annak ajánlom a következő − francia és német nyelvű − leírást:

Mariann egyébként szívesen tart a magyaroknak "potya-idegenvezetést". Sőt, ha hozzánk hasonlóan összejön egy nagy gyerekes társaság, akkor ugyanúgy tart kincskereséssel egybekötött játékos idegenvezetést is a gyerekek részére. 
Legközelebb szeptember 2-án és 16-án lesz "ügyeletben".