Nem rajongok a télért, sőt, igazából ki nem állhatom! Karácsonyig még valahogy kibírom, de utána egyre nehezebben viselem a téllel járó megpróbáltatásokat: az örökös fázást, a folyamatos meghűléseket, a bezártságot, a jégkaparászást a szélvédőről, a száz réteg ruhát, amitől olyan nehézkesnek érzem magam, mint egy minimamut... Éppen ezért, általában őszinte értetlenséggel szoktam hallgatni azokat a barátaimat, akik síelési élményeikről mesélnek. Engem ugyan győzködhetnek a síelés meg a tiszta levegő előnyeiről! Három hónap vacogás után, a február közepi síszünetben én egészen biztosan nem a havas hegyek, inkább melegebb éghajlat felé venném az irányt.
Ha a januárt valahogy kibekkelem, akkor februárban már úgy érzem, hogy a túlélésért kell küzdenem. Különösen igaz ez az olyan februárokra, mint az idei, amikor hetekig nem emelkedett a hőmérő higanyszála pluszos tartományokba. Így aztán azt nagyon tudom támogatni, ha februárban valaki telet akar űzni.
A luxemburgiaknak februárban három programjuk is van, amivel a telet búcsúztatják. Az első mindjárt február legelején, egészen pontosan február másodikán, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján van. Ez a Liichtmessdag, vagy más átírásban Liichtmëssdaag. Az iskolás-óvodás korú gyerekek már január végén hozzálátnak az iskolában, hogy lámpásokat készítsenek. (Bár Eszter francia iskolába jár, idén ő is készített ilyet a német óra keretében.) Február másodikán, késő délután kezükben az elkészült lámpásokkal a gyerekek elindulnak csoportosan − általában szülői felügyelettel −, hogy házról házra járjanak. A házakba becsengetve aztán elmondják jókívánságaikat, amivel általában boldogságot és jó egészséget kérnek a házban lakók számára. Ezért hajdanán borsót, szalonnát, kekszet vagy más eleséget kértek cserébe, ami benne is van egyik rituális, Szent Balázshoz címzett dalukban. Manapság már főleg édességet, illetve némi aprópénzt várnak a gyerkőcök.
Mióta itt élünk mi csak egyszer találkoztunk ezzel a népszokással. Úgy két évvel ezelőtt korábbi lakásunk ajtaján szomszédunk kislánya, Laura kopogtatott be. Ő akkor már végzett az aznapi “koldulással”, és a csoporttól elválva hazafelé igyekezett. Mielőtt belépett volna saját ajtajukon, még becsengetett hozzánk. Kis produkciójával nemcsak minket felnőtteket, de lányunkat, Esztert is igazán megörvendeztette. Főleg, amikor az összegyűjtött cukorkáit nagylelkűen megosztotta Eszterrel, aki gátlástalanul élt is a felkínált lehetőséggel. Komoly erőfeszítésünkbe került, hogy megakadályozzuk, nehogy az egész cukorkollekciót elkonfiskálja Laurától.
Magyar ismerőseimet nem egyszer érte váratlanul becsöngető gyerekek csoportja február másodikán. Ugyan nem ismerték ezt a népszokást, és a luxemburgi dalocskából sem értettek semmit, a dal végeztével azért hamar leesett nekik, hogy a gyerekek akarnak valamit. Mivel nem készültek édességgel, cukros zacskó helyett a pénztárcájukat nyitogathatták a rövid műsorszám végeztével.
A másik nagy télbúcsúztató a karnevál, vagy magyarosabb nevén, a farsang. Ilyenkor itt Luxemburgban, az erre kijelölt napon a gyerekek beöltözve mennek az iskolába. Karneváli napon, még a bölcsis gyerekeknek is maskarában kell menni a “crèche”-be, azaz a bölcsődébe. Ezen a napon rendszerint táncolnak, énekelnek, és természetesen fánkot esznek. Jól emlékszem, hogy gyerekkoromban a farsang egy tanítási napon kívüli, iskolai rendezvény volt. Itt bezzeg egy egész iskolai nap megy el arra, hogy a gyerekek beöltözve hancúrozzanak. A kis mázlisták!
A harmadik népszokás a Buergbrennen, amit a karnevál utáni első vasárnap rendeznek. Ilyenkor a luxemburgi városok nagy része a település határában − vagy legalábbis egy kietlenebb helyen − építenek egy hatalmas máglyát, aminek keresztet tesznek a közepére. Ez a pogány hagyományokból eredő népszokás egyértelmű szimbóluma a tél elűzésének és a tavaszvárásnak.
 |
| A fáklyás menet |
A mi városunkban február 26-án, este hét órakor a városközpontban kezdődött a Buergbrennen ünnepség. A templom előtt tüzes fáklyákat osztottak szét az emberek között, akik a város egyik leghosszabb utcáján vonultak végig, hogy a határban lévő máglyát meggyújtsák. Szerencsére, mi akkorra értünk oda, amikor már elindult a fáklyás menet, így le tudtuk beszélni Esztert arról, hogy fáklyával a kezében vonuljon végig. Így is elég ijesztő volt az a pár kisgyerek − Eszterrel körülbelül egykorúak −, akiknek megengedték, hogy ezekkel a hosszú lángoló rudakkal vonuljanak a tömegben. Bevallom őszintén, hogy mi próbáltuk őket nagy ívben kikerülni, mert ahogy fáradt a kezük, néha egészen furcsán hadonásztak vele.
A város határában, egy nagy mezőn egy cirka hat méter magas és tíz méter széles vár formájú építmény állt. Még két fazászlót is tettek a várra, meg persze a közepére egy keresztet. Az építmény nagy része raklapokból állt. Aztán amikor mindenki odaért, a fáklyás emberek minden oldalról meggyújtották a farakást. Egészen érdekes volt, ahogy percről percre távolodnunk kellett a tűztől, mert ahogy nőtt a tűz, úgy bocsátott ki magából egyre nagyobb, szinte égető meleget. Még életemben nem láttam ekkora tüzet! − komolyan. Természetesen a tűzoltók végig ott felügyeltek. S ha ennyi látványosság nem volna elég, hát kaptunk még egy rövid tűzijátékot is. További jókedv fokozóként, a máglyától kicsit messzebb, sátrakban forralt bort, sört és sült kolbászt árultak.
 |
| A várszerű máglya kereszttel a közepén |
A télbúcsúztató akció igazán sikeresen zárult. Legfőbb bizonyíték rá, hogy ma már plusz 8 fok van, a hétvégére pedig akár 15 fok is várható! A madarak csicseregnek, jókedvem visszatérőben, náthám múlóban! A végén pedig örömmel jelenthetem ki, hogy míg ott voltunk, a Buergbrennen során senki nem égett meg és engem sem vetettek máglyára.
Ez az egyik dal, amit Liichtmeesdagon a gyerekek énekelnek. Kisebb eltérésekkel, több szövegváltozatot találtam. Ez az egyik:
Léiwer Herrgottsblieschen
Léiwer Herrgottsblieschen,
Gët ons Speck an Iebëssen
Ee Pond, zwee Pond,
En aner Jor da gitt der gesond.
Loosst déi jong Leit liewen
Loosst déi al Leit stierwen,
Kommt der nët bal
d'Féiss gin ons kal
Komm der nët gläich
Da gi mer op d'Schläich.
Kommt der net gewëss,
Da kritt der kee Schouss voll Nëss.
(Cher petit Saint Blaise du bon Dieu
Donne-nous du lard et des petits pois
Une livre, deux livres
L'an prochain vous serez guéris.
Laissez vivre les jeunes
Laissez mourir les vieux en paix
Si trop vous tardez
Nous aurons froid aux pieds
Si vous ne venez à l'instant
Nous irons glisser assurément
Si vous ne venez pas de vrai
Vous n'aurez pas de noix à souhait.)
