2010. november 29., hétfő

Téli fények

Egész novemberben esős, szürke idő volt. Ha összeszámolnám a napsütéses órák számát ebben a hónapban, talán kiadna egy nappalt, mondjuk úgy tizenkét órahosszát. Ez a megállapítás természetesen nélkülöz mindenféle tudományos mérést, csupán csak egy megérzés, egy novemberi hangulat a részemről. November 26-án viszont hóesésre ébredtünk, és innentől kezdve vagy szállingózott a hó, vagy gyönyörűen sütött a nap. Talán az időjárás is megérezte, hogy közeledik a Mikulás, a karácsony, és ilyenkor illik valami szépet produkálni, így Luxemburgban az adventi időszak kezdetét hóval üdvözölte.

Itt Luxembourgban november 26-án nyitották meg kapuikat az adventi vásárok, ettől a naptól kezdve lehet látogatni a város két pontján felállított faházakat. A belvárosban, a Place d’Armes-on lévő vásár hivatalos neve, nem fogják kitalálni, Marché de Noël (karácsonyi vásár), amely 10.30-tól 20 óráig várja a látogatókat. A vasútállomáshoz közeli, Place de Paris-n lévőt már Marché de Saint-Nicolas-nak (Mikulás-vásár) hívják. Ez 11-től 20 óráig van nyitva. Nincs hétvégi hosszabb nyitvatartás. Egy-két internetes fórumon, ahol a környék (Grande Région) adventi vásárairól osztották meg tapasztalataikat a fórumozók, a luxembourgi vásárokkal kapcsolatban hangot adtak abbéli csalódottságuknak, hogy igen korán, már 20 órakor bezár a vásár. Én viszont megnéztem a környék nagyobb városaiban lévő vásárok nyitvatartását, és bizony nem sok különbséget találtam. A trieri minden nap 20.30-ig van nyitva, kivéve szombatot, amikor 21.30-ig. A metzi a luxembourgihoz hasonlóan 20 óráig van nyitva, szombaton viszont hajlandóak ők is egy órácskával tovább nyitva tartani. Még Budapesten sem tartanak ennél tovább nyitva. Szóval, igazán nem lehet okunk panaszra. Ráadásul, ha belegondolunk, hogy télvíz idején mit kell ezeknek az utcai árusoknak kiállniuk, hát le a kalappal előttük. Vasárnap este, amikor a minusz fokban megláttam, hogy remeg a keze a gofrisütő lánynak, komolyan megsajnáltam szegényt.







A luxembourgi nem sokban különbözik azoknak a karácsonyi vásároknak a kínálatától, melyek Európa más nagyvárosaiban is megtalálhatóak ebben az időszakban. Meleg italként itt is forralt bort és puncsot ihatunk kis csizmát formázó, megvásárolható bögrében „Schéi Krëschtdeeg“ (Kellemes karácsonyt) felirattal. Az ételkínálat palacsinta, gofri, sült kolbász, és a luxemburgi „gromperekichelcher“ almaszósszal – ez nem más, mint reszelt burgonya sütve, ami hasonlít a Magyarországon is ismert tócsnira vagy lapcsánkára. De lehet enni kínai tésztát is dobozban, sőt ismét itt van magyar kürtőskalács is. A Németországban élő erdélyi származású magyarok, nagy örömünkre, már évek óta minden jelentős luxembourgi eseményen itt vannak, legyen az Schueberfouer vagy adventi vásár.






Na, és ki ne hagyjam az ajándékkínálatot, ami egészen borzalmasnak mondható. A karácsonyfadíszek még hagyján, de a seprűnyélen ficánkoló boszorkányok és a tigrisszobrok a giccsesség netovábbjai. Nem is tudom, hogy ki lehet az aki innen szerzi be a karácsonyi ajándékokat, de azt sem állítom, hogy én soha nem vásároltam még innen. Naná, hiszen általában gyerekkel megyek, aki mindig kihisztizik magának innen valamit. Na jó, bevallom, nem mindig kell nagyjeleneteznie, valamikor elég hamar meggyőzhető vagyok. A mini télapós hógömbnél elég hamar igent mondtam, a világítós télapósapkánál már alkudoztunk, az ugató és farokcsóváló kutyánál viszont már komoly hiszti volt.






A gyerekek szórakoztatására van először is jászol kis Jézussal, Józseffel, Máriával, valamint kitömött állatokkal. Van még körhinta és kisvasút, úgy szintén plasztikszobrok: hóember és Télapó.






A Place d’Armes-on lévő pavilonban időnként kórusok, zenészek lépnek fel, akiket nem lehet nem észrevenni a vásár területén felszerelt kihangosítók miatt. A színvonal változó - a sramlizenétől, a karácsonyi és kórusdalokon keresztül minden van.

A november 26-tól december 24-ig tartó rendezvény neve, a tavalyi évhez hasonlóan: Winter lights (Téli fények). A név kötelez, így aztán szépen ünnepi fényekbe burkolták a várost. Az Avenue de la Liberté és a belváros fáinak lombkoronái lámpákkal vannak tele. Díszkivilágítást kaptak a belvárosi utcák. Luxembourg különböző pontjain hatalmas kivilágított fenyőfákat állítottak fel. Ezekhez a tavalyi évhez hasonlóan energiatakarékos égőket használnak.






A város különböző pontjain – így a merli park főbejáratánál, a Glacis egyik sarkán, a Place Guillaume-on (Knudler) – már most árusítják a fenyőfákat, igen borsos áron. Érdemesebb azonban várni a nagy üzletek választékára, mert sokkal olcsóbban hozzájuthatunk egy-egy szép darabhoz. A Cactus fenyőfáival eddig még mindig meg voltunk elégedve. Azért gondoljanak bele, ha már most árusítják őket, akkor vajon mikor vágták ki őket, és a jó ég tudja, hogy vajon kibírják-e szent estéig? Na, majd meglátjuk.







A bevásárlóközpontok is igyekeznek megfelelni az ilyenkor szokásos vásárlási dömpingnek. A Belle Etoile és az Auchan mostantól minden vasárnap nyitva lesz. Ráadásul az Auchannak olyan hasonló stílusban dekorálták ki a folyosóit – mozgó jegesmedvékkel és játékmackókkal -, hogy komolyan déjà vu érzésem van tőle, és azt képzelem, hogy mint réges régen, a budapesti Árkádban sétálok. 




2010. november 23., kedd

Gasztrolux

A hétvégék bizonyos szempontból csigalassúsággal szoktak eltelni. Tudják, a gyerek itthon van, és arra vár, hogy az anyja, meg az apja szórakoztassa. A szombat még csak-csak, de a vasárnap már szinte katasztrófa. Játszótérre menni nem nagyon érdemes novemberben, mert minden nedves, és én, szerencsétlen szülő még egy padra sem tudok ilyenkor leülni. Nem tehetek mást: állok, de az sem sokkal jobb, mert akkor is előbb-utóbb majd megfagyok a mozdulatlan gyerekpásztorkodástól. A beltéri játszóházak pedig kisebb vagyonba kerülnének, ha mindig oda járnánk. Ezért kell jóban lenni olyan anyukákkal, akik hasonlóan gondolkodnak erről a gyerekdologról, és ezért hajlandóak a hétvégéjükből legalább egy napot feláldozni és velünk tölteni. Nekem sikerült! Így már a múlt héten is, és most is pompásan telt a vasárnapunk. Mit telt? Szinte elrepült!

Ez a vasárnap is amolyan játszós-beszélgetős délelőttnek indult, azzal az eltéréssel, hogy a barátnőmék kicsit késtek. Az okát egyből megtudtuk, amint megérkeztek, mert kis műanyag edénykékben kóstolókat kaptunk: csoki- és narancshabot. Kiderült, hogy barátosném kölcsönadta a konyháját egy mesterszakácsnak, a kecskeméti Jakab Tamásnak, aki az idei Villeroy & Boch Gasztronómiai Világbajnokságon (Villeroy&Boch Culinary World Cup) egyéniben mérette meg magát. Érdekes módon az egyéni versenyzőknek nem biztosítottak konyhát. Sőt még a békés megyei regionális csapatnak sem, annak ellenére, hogy előzetesen ígéretet kaptak rá. Mindenki úgy oldotta meg a főzést, ahogy lehetőségei vagy luxemburgi ismerősei engedték - Jakab Tamás barátnőm konyhájában, a békés megyeiek Lorentzweiler önkormányzat konyháján.


Mondanom sem kell, hogy a habok nagyon finomak voltak – különösen a narancsos –, és mivel a kölkök valahogy semmin nem egyeztek, meg az ebédidő is közelgett, úgy döntöttünk inkább elvisszük őket a Luxexpo területére, hogy megnézzük mit főztek a magyar szakács bácsik. Balgán azt feltételeztük, hogy esetleg mi is ehetünk ott valami finomságot.




Jakab Tamás alkotása


A belépő, a maga 13 eurójával nem volt olcsó, de nem is volt különösebben drága, főleg ha azt vesszük, hogy ezért a pénzért legalább megpróbáltak szórakoztatni minket, és valamiféle látványt nyújtani. Volt idomítottállat-bemutató (egy border collie ludakat terelt), volt minifolyó úszó halászhajókkal, jegesmedvének öltözött animátor, kitömött vadállatok, ketrecben lévő, még élő szárnyasok (kakasok, tyúkok, pulykák és egyebek), valamint volt egy olyan mesterséges kert, ahol zöldségek-gyümölcsök kompozíciójából álltak a virágok és a káposztaember volt a madárijesztő. Mondanom sem kell, a gyerekek nagyon jól szórakoztak! Mi is hasonlóan, bár bevallom, néha nekem összeszorult a gyomrom, amikor a gyerkőcök nagy elánnal közelítettek egy-egy náció standjához, ahol aztán teljes testtel és kézzel-lábbal mutogatták a nekik tetsző, több órás munkával elkészített remekműveket. Azon szorongtam, hogy vajon melyik nemzet reményeit fogja ez a két eleven gyerek teljesen romokba dönteni, de szerencsére megúsztuk, meg a versenyzők is.











Az expo területén nemcsak a négyévenként megrendezett szakács világbajnokság folyt, hanem ezt összekapcsolták egy gasztronómiai kiállítással is, ahol borokat, sajtokat, sonkákat lehetett kóstolni és vásárolni. Mindenki képviseltette magát, aki valamilyen módon kapcsolódik a szakácsművészet és az éttermek világához, azok ellátásához: voltak konyhai felszereléseket, evő- és tálalóeszközöket gyártó cégek, láthattunk tűzhelyeket, asztalokat és székeket. Mindezeket sokszor csak perifériálisan érzékeltem, hiszen leginkább a gyerekekre fókuszáltam.








Nem tudom, ismerik-e a zsűrizés menetét egy ilyen gasztronómiai versenyen, de én abban a tévhitben voltam, hogy a zsűri odamegy a kiállított ételkreációkhoz, és miután szemrevételezte a tálalás művészi színvonalát és precizitását, mindegyikbe belekóstol. Ízlelgeti, nyammog rajta, és meggyőződik, hogy nemcsak gusztusosan van tálalva, de valóban remek minőségű és ízű fogásról van szó. Hát, kérem szépen, erről szó sincs! Legalábbis a hidegkonyhai ételek esetén. Itt nem foglalkoznak a belbeccsel, csak a külcsínnel. Nyilván megnézik, hogy mi a menü neve, és az összetételéről is tájékozódnak, de hogy az valóban olyan ízélményt nyújt-e, mint ahogy a leírtak sejtetik, arról furcsa mód, nem győződnek meg. Ha minden igaz, egy kis tűvel megszurkálják néha őket, hogy az állagukról szerezzenek némi információt, de ennyi. Megelégszenek a „mindent a szemnek“ elvével. A barátnőmnél felkészülő mesterszakács szerint itt is trendek érvényesülnek – ami divatos azt kell követni, azt várják el.






A magyarok, más nemzetekhez hasonlóan több versenyszámban indultak. A már említett egyéni szám mellett Magyarországot egy nemzeti felnőtt, egy ifjúsági, egy katonai és egy regionális csapat képviselte. A regionális válogatott a Békés Megyei Culinary Team tagjaiból állt. Ezeknek a csapatoknak a tagjai külön, egyéni számban is indultak. Számomra nagy meglepetésként, a katonai teamek ugyanolyan remekműveket, gondosan megkomponált falatkákat készítettek, mint a többiek. Szó sem volt nagy kondér levesről vagy raguról. Ez úgy látszik, csak az én képzeletemet uralta eddig – tévesen!



A svéd katonai menü



A nemzeti csapatoknak viszont nem kellett külön konyhát bérelniük, ők ott a helyszínen, a zsűri és látogatók szeme láttára készíthették el meleg- és hidegkonyhai menüsorukat, amit aztán a zsűri becsületére legyen módva, végre megkóstoltak. Erre a látogatóknak is lehetőségük nyílt, hacsak nem két rosszcsont kölökkel mentek, akikkel képtelenség egy kóstolónak még a gondolatával is eljátszadozni.




A magyar csapat remeke



Szerencsére az összevissza rohangáló gyerkőcökkel is sikerült rátalálnunk a magyar nemzeti csapat és Jakab Tamás hidegkonyhai ínyencségeire. Hát, én bizony a zsűrivel ellentétben szívesen megkóstoltam volna őket, de tény, hogy ha mindenki így gondolkozott volna, akkor nem maradt volna a kiállítás végére semmi. A békés megyei csapat tökszobrokat is készített, amelynek központi témája a kéz volt. A kéz szerepe az életben, amellyel adunk és kapunk, dolgozunk, játszunk és szeretünk…




A tökszobrok



A sorok között haladva találtunk rá az egyik legviccesebb standra, a románokéra, akiket valószínűleg egy erdélyi csapat képviselt, mert a kiíráson nem Románia, hanem „Transylvania“ szerepelt. Bár az is lehet, hogy csak azért írtak ki Erdélyt, mert az egész világon jól ismert Draculával akarták magukra felhívni a figyelmet, és hát az ő neve ezzel a térséggel fonódott össze. Nos, ők egy kővár tetején álló vicsorgó Dracula szoborral akarták feldobni fogásaikat. A fő poén számunkra az volt, hogy ottjártunkkor éppen a vegetáriánus menüjüket mutatták be a vérszívó gróffal. Humorérzékből nálam egyből ötöst kaptak.






A magyar csapatoknak sok-sok gratuláció, már az első napon több egyéni arany- és ezüstérmet szereztek hidegkonyhai artisztikában! Csak így tovább!



A csokiszobor címe: Spoil me! (Kényeztess!)

2010. november 13., szombat

Génaveh

Nem vagyok különösebben édesszájú, de néha azért elcsábulok egy-egy minőségi édesség kedvéért. Konstans kedvenceim például a Lindt-csokik, amiket még a szupermarketek polcairól is játszi könnyedséggel leemelhetek. Fogyókúra, paleodiéta ide vagy oda, az ember lánya ugyanis mindig talál valami megfellebbezhetetlen okot arra, amiért sürgősen szüksége lehet egy kis csokoládéra.






Mikor kiköltöztünk Luxemburgba természetesen végigjártuk az itt fellelhető csokoládéboltokat is. Luxembourg belvárosában, a Grand Rue-n mindjárt kettő is van, a Leonidas és a Neuhaus. Ezek viszont legnagyobb bánatomra nem luxemburgi, hanem belga csokoládéházak. Megvan viszont az az előnyük, hogy a belvárosban sétálva az ember bármikor betévedhet hozzájuk. Ez sajnos nem mondható el az általam nemrég felfedezett Génaveh-csokiboltról, ami Strassenben, a Route d’Arlon 281-es szám alatt található. Ide határozott céllal és nagy elszántsággal kell menni, mivel ez nagyon-nagyon messzire található a belvárosi promenádolástól, ráadásul a parkolás sem olyan egyszerű. Azért a vele szemben lévő Pizza Hut parkolójában vagy a Rue de la Chapelle nevű mellékutcában biztosabban találunk helyet, mint a forgalmas Route d’Arlonon.








A Génaveh viszont minden szempontból megfelel a kívánalmaknak, legalábbis az általam támasztottaknak: nemcsak azért mert luxemburgi, de azért is, mert kézi készítésű, ún. kézműves csokoládékat és pralinékat gyártanak, mégpedig ott helyben, a strasseni bolt hátsó részében. A márkanevet Géula Naveh, a csokoládékészítő mester nevéből képezték, aki férjével együtt családi vállalkozásban vezeti a céget. Madame Naveh felel a termelésért, a csokoládék minőségért, Monsieur Naveh pedig a terjesztésért. A Génaveh csokoládék nemcsak Luxembourgban, de Európa számos országában beszerezhetőek. Strassbourgban és Dubaiban pedig külön butikkal rendelkeznek. Terveik között szerepel, hogy a jövőben továbbterjeszkednek Ázsia és Amerika felé.







A Génaveh számára fontos a minőség, csak első osztályú anyagokkal dolgoznak. A bonbonokat művészi színvonalon díszítik – virágok, puttók, absztrakt minták, feliratok kerülnek rájuk. És ez még nem minden! Karácsonyra és húsvétra olyan ötletes ajándékokat vásárolhatunk itt, mint a csokipuzzle, csoki-CD vagy csokiképeslap. A csomagolásaik gyönyörűek, egyediek, nőies igényességről árulkodnak. Kiváló munkájukat a 2006-os párizsi csokoládé-kiállításon (Salon du Chocolat) különdíjjal jutalmazták.







Nem mondhatják, hogy nem vagyok alapos, mint a moseli borok esetén, itt is hősiesen teszteltem a termékeket. Gombóc Artúr irigykedve figyelhetett engem. Trüffelgolyóik whyskis, pezsgős és mézes ízesítéssel kaphatók. A tea-kollekció Earl Grey, Ceylon, mentatea, jázmin és matcha tea (japán zöldtea) ízesítésűek. A karamellás édességeket én személy szerint ki nem állhatom, számomra túl töményen édesek. Monsieur Génaveh viszont rábeszélt egy karamellás bonbonra, ami sós vajjal készült. Fantasztikus volt! Az eddig tapasztalataimmal ellentétben, ez egyáltalán nem volt gejl, csak egyszerűen tökéletes. Szintén állíthatom magamról, hogy nem vagyok odáig a gyümölcsös ízesítésű csokoládékért, de az „Art Déco Passion Fruit“ (passiógyümölcs) lenyűgöző volt. A mentás és gyömbéres ízesítésűek isteniek! A rózsaolajat tartalmazó „Rose“ fantázianevű bonbon igazi különlegesség, amit szintén érdemes kipróbálni.







Hogy senkinek ne kelljen lemondani a csokoládé élvezetéről gondoltak a laktózintoleranciában szenvedőkre, így készítenek tejtermékeket nem tartalmazó, ún. laktózmentes édességeket is. A cukorbetegek és fogyókúrázók számára cukormentes csokoládékat készítenek maltitollal édesítve, amely nincs hatással az inzulinszintre.






A honlapjukon meg lehet nézni, hogyan formázzák, díszítik a bonbonokat, pralinékat, és a szezonális kollekcióik is letölthetőek. Akit a vásárláson túl is érdekli a csokoládékészítés, az bizonyos díj befizetése ellenében esti kurzus keretében a műhelyben nézheti meg hogyan készítik a csokoládét.






Nos, kedves luxemburgi magyarok vagy Luxemburgba látogató magyar turisták, ha már unják, hogy mindig Villeroy&Boch terméket vigyenek innen haza Magyarországra, akkor látogassanak el ide egy kis finomságért.