Néha igazán tudok
örülni annak, hogy összehoztuk Esztert a párommal. Még mielőtt megijednének,
hogy ömlengeni fogok az anyaság megtapasztalásának magasztos érzéseiről,
gyorsan leszögezem, hogy pusztán önző és infantilis érdekek állnak eme öröm
mögött. Így ugyanis nem maradok ki egy csomó jó programból, amit gyerekeknek és
gyerekeseknek készítettek és hoztak létre. Újra járhatok bábszínházba, a
vidámparkban beülhetek a dodzsembe, csúszdázhatok, és mindezt látszólag a
gyerek kísérőjeként. A gyerekes lét előnyeit élvezhettem a most vasárnapi
programon is, ahol a csatlakozás minimális feltétele egy gyerek volt.
Vasárnap kora
délután Helmsange-ban, egy római kori villa romjainál találkoztunk egy tucat
magyar szülővel plusz a gyerekeikkel. Itt várt ránk a program szervezője,
Szentváry-Lukács Mariann, aki a walferdange-i római vízvezeték önkéntes
idegenvezetője. Mariann habár latin szakon végzett az egyetemen, munkája során
nem igazán tudja használni latintudását. Ezért keresett egy olyan helyet, ahol
valamilyen módon latintudása és a római korról szerzett ismerete mégis
hasznosítható. Így talált rá a római kori vízvezetékkel foglalkozó társaságra,
akik önkéntes idegenvezetőt kerestek.
 |
| A római villa alapja |
Azért
találkoztunk a római kori villánál, mert innen indul egy túraútvonal a római
kori vízvezetékhez, illetve annak ásott kútjaihoz. A területet, ahol álltunk
1990-ben tárták fel, és egy időszámításunk előtt 30-ban épült villa
maradványait találták meg. A villa területe 100x50 méter és körülbelül 80 szoba
volt benne. Az épület vízellátását úgy oldották meg, hogy fentről, a hegyről
lefelé iszonyú mély kutakat ástak pár méter távolságban, és ezeket
összekötötték a föld alatt. Egy föld alatti forrás, plusz a talajvíz
szolgáltatta a kutak és a vízvezeték (qanat) ellátását. A feltárt római
vízvezeték, amit megtekinteni készültünk, azonban egy másik villához tartozott.
Mielőtt
elindultunk volna a felfedező és kincskereső útra négy csoportra oszlottunk. Mi
a kilencéves Áron csapatába kerültünk, aki barátaival a Vörös Ököl csapatnevet
adta nekünk. Nevünknek megfelelően kemény és ütős kis csapat voltunk, bár a
kicsik − Eszter és kis haverja, Miki − sokszor próbáltak lazítani a
csapategységen.
Indulás előtt
Marianntól kaptunk egy feladatfüzetet, amiben különböző kérdések szerepeltek,
amikre a választ a túra során találtuk meg, valamint különböző feladatok,
amiket szintén a túra során teljesíthettünk. A csapatok ötperces eltéréssel
indultak egymás után, hogy elkerüljük a torlódást, de ahogy az lenni szokott,
mégis egymásba futottunk.
Az első feladvány
szerint egy olyan házat kellett találunk, aminek gombák és törpék vannak a
kertjében, és ki kellett nyomoznunk, hogy mi van a ház tetején. Pár száz méter
gyaloglás után találtunk egy előkertet tele fröccsöntött kerti törpével meg
gombával a gyerekek legnagyobb derültségére. A ház tetején szintén műanyagból
egy gólyapár állt. Hát, ugyan ízlés
dolgában nem voltunk egy hullámhosszon a háziakkal, de legalább megvolt az első
színes színfoltja utunknak, és máris megoldottuk az első feladatot.
 |
| Gombák és törpék az egyik előkertben |
Már az első
állomáson, a kilátónál meg kellett várnunk két csapatot is, hogy végül
Domonkos, az egyik szervezésben résztvevő apuka nekünk is feltegye a latinos
kérdéseket. A fiúknak meg kellett mondaniuk, milyen tantárgyakat tanulhattak az
ókori Rómában az iskolások. A helyes válaszokért cserébe pontokat és
lehetőséget kaptunk arra, hogy felmásszunk a kilátóba és szétnézzünk onnan.
 |
| A kilátó |
A második
állomáson kéz használata nélkül kellett megenni a papírtányérba lerakott
gyümölcsöket, köztük egy citromszeletet is. Hogy ennek a feladatnak, mi köze
volt az ókori Rómához, nem tudom, de azt tudom, hogy a hecchez annál több!
Azért a fiúk férfiasan átrágták magukat a feladaton. Még az a srác is, aki
egész életében talán most evett másodszor gyümölcsöt, és nem azért, mert nem ad
neki az anyukája. A csapatért viszont hősiesen magába gyűrt mindent. Nem úgy
Eszter, aki lányos hisztibe kezdett, és teljesen megmakacsolta magát, hiába
nógattam. Így aztán én álltam be helyette, hogy megmentsem a csapat becsületét.
 |
| A kis mesterséges tó |
Annál a pihenőhelynél,
ahol a gyümölcsöket ettük, van egy kis tavacska, aminek a közepén egy nagy
kő, mint egy kis sziget terül el. Ide a gyerekek − a szülői figyelmeztetés
ellenére − a többi kiálló kő segítségével sorra beugráltak. Ez a picike tó nem
messze található a P-5-ös kút mellé épített tárnától. A 10 méter mély P-5-ös
kutat 1998-ban tárták fel, majd 1999-ben építettek hozzá egy 17 méter hosszú
tárnát. A kis mesterséges tavat egy évvel később, 2000-ben készítették el. A
tavat a kutakban található vízzel táplálják, mert nem akarták hagyni, hogy a
hegy belsejében túl sok víz gyűljön fel, illetve folyjon szét a hegy a
gyomrában.
 |
| A 12 m mély P-4-es kút |
További
feladatunk volt még, hogy megfigyeljük és lerajzoljuk a túraúton látott
jeleket, és hogy megtaláljuk egy római legionáriust ábrázoló kép darabjait. Utunk
végéhez közeledve, egymást érték a feltárt kutak. Minden kút meg volt számozva,
és fel volt tüntetve az oldalán, hogy hány méter mély. A kutak ugyanis, a hegy
lejtésének megfelelően különböző mélységűek voltak. Nyilván a legmélyebb a hegy
tetején lévő volt, a P2-es, a maga 36 méteres mélységével. Ezzel a mélységgel
egyedülálló a környéken feltárt római kori kutak között. A lejjebb található
kutak között volt például 19 és 12 méter mély is. Két kút a túrázók kedvéért
még lámpával is fel volt szerelve. Amikor felkapcsoltuk a kút oldalán lévő
villanyt, akkor az az egész kutat megvilágította, és ezzel a kút legmélyéig
leláthattunk.
A kutak pluszos
és mínuszos számozása abból fakad, hogy először az 1-es és a 2-es kutat tárták
fel, és csak később vették észre, hogy nemcsak utána, de előtte is vannak
kutak. Ezért aztán már nem számozták újra a kutakat, hanem az előtte lévőket
visszafelé számozták. Így lettek mínusz előjelű kutak meg egy nullás kút.
Utolsó előtti feladatunk a célba dobás volt. A római
számokkal vízszintesen feldarabolt háromszögbe kellett dióval beletalálni.
Nyilván a háromszög csúcsában lévő római ötöst volt a legnehezebb eltalálni,
viszont ezért járt a legtöbb pont. Az utolsó megmérettetésre már a piknikező
táborhelyen került sor, ezért aztán nem csoda, ha ennek a feladatnak az
elkészítésére csak ketten maradtunk a csapatkapitánnyal. Míg a többiek
elszéledtek uzsonnázni meg szaladgálni, mi Áronnal római mozaikot készítettünk
színes papírdarabkákból. A római kori kincskereső versenyen végül egy pont
lemaradással a Vörös Ököl a második helyen végzett. Jutalmul a Vörös Ököl
tagjai másodikként rabolhatták ki a közösen megtalált kincsesládát.
Akit bővebben érdekel a római kori vízvezeték, annak ajánlom a következő − francia és német nyelvű − leírást:
Mariann egyébként szívesen tart a magyaroknak "potya-idegenvezetést". Sőt, ha hozzánk hasonlóan összejön egy nagy gyerekes társaság, akkor ugyanúgy tart kincskereséssel egybekötött játékos idegenvezetést is a gyerekek részére.
Legközelebb szeptember 2-án és 16-án lesz "ügyeletben".
