Hasznos infók tárházai – könyvajánló

Talán már említettem korábban, hogy van nekem egy kisokosom, a Family Guide. Ebben minden olyan hasznos információ megtalálható, amire gyerekes családoknak szüksége lehet. A könyvet a svájci származású Viviane Bumb szerkesztette és írta, aki három fiúgyermek édesanyja. Az eredeti változat német nyelvű, angol nyelvre nem más, mint Lisa McLean, az Ara City Radio (luxemburgi angol nyelvű rádió) igazgatója fordította. Érdekes, hogy ez idáig franciául még nem jelent meg ez a könyv.

2005-ös első megjelenése óta 2010 októberében már a harmadik kiadását ünnepelhette ez a hallatlanul népszerű könyv, amely szerencsére, szinte minden könyvesboltban és újságosnál megvásárolható. Sőt, a Family Guide honlapján akár meg is rendelhetjük. Az ára 21.90 euró, és állíthatom, hogy kötelező irodalom minden olyan Luxemburgban élőnek, aki most válik szülővé, vagy aki külföldiként nemrég érkezett ide egy-két poronty társaságában.

Nos, nekem annak idején életmentő volt ez a könyv a magyar babaklubbal együtt. Talán erről is írtam már, de bizony távol az otthonunktól, minden segítség nélkül, egyedül egy kisbabával nem egyszerű. Ez a kiadvány hasznos tippeket ad, hogy mégis merre tudunk kimozdulni a gyerekkel. Milyen játszóterek, játszóházak, élmény- és kalandparkok vannak  Luxemburgban és a határ mentén. Itt olvastam először a Jardin des Papillons-ról Grevenmacherben, a mini vasútról Esch-sur-Alzette-ben, a Parc Merveilleux-ről Bettembourgban, az Eifelparkról Gondorfban (Németország), a Walygator Parc-ról Maizières-les-Metz-ben (Franciaország). Ezeket a helyeket az évek során mind meglátogattuk, így most Önöknek is nyugodt szívvel tudom ajánlani.

A könyv összesen 8 fejezetből áll, és olyan kérdésekre találunk benne választ mint: hova mehetünk enni gyerekkel? hol vásárolhatunk neki bútort, cipőt, ruhát, játékot? hol vannak second-hand és kézműves boltok Luxemburgban? hol tanulhat teniszezni, balettozni, karatézni a gyerekünk? milyen bölcsődék és iskolák vannak Luxemburgban? Habár a szerző több mint 700 gyerekprogramot ajánl, a lista nem teljes, de kiindulópontnak kiváló. A többit fedezzük fel mi magunk csemetéinkkel.

Egy-egy ajánlásnál megtaláljuk a teljes címet és egy rövid leírást is. A könyv elején és végén térkép található. Az utolsó oldalakon van néhány hasznos cím és telefonszám arra az esetre, ha valamilyen problémával küzdünk. Mondjuk, ha egyedülálló szülők vagyunk, ha örökbe szeretnénk fogadni, vagy ha a gyerekünk valamilyen súlyos betegségben szenved.

A könyvnek magyar vonatkozása is van. Lomoschitz Anikó, akihez rengeteg magyar gyerek jár Bertrange-ba, szintén ajánlott szereplője a könyvnek. Annál a résznél, hogy hova vigyük a gyerekünket zenét tanulni, az első helyen szerepel Anikó, aki a Kodály-módszer szerint tartja német nyelvű zenei óráit a luxemburgi nebulóknak. A magyar gyerkőcök természetesen anyanyelvükön tanulhatják a gyerekdalokat, körjátékokat a foglalkozásokon. Félévente újabb kurzusok indulnak különböző korcsoportokban. Anikó nemcsak ének-zenét oktat, de a gyerekek népitánc-oktatásra is járhatnak hozzá. Eszter legnagyobb bánatára az új iskola miatt kihagyattam vele egy szemesztert Anikó néninél, így már alig várja, hogy februárban újra csatlakozhasson a csoportjához, hogy újra együtt lehessen és énekelhessen az itteni magyar gyerekekkel. (Az anyja meg addig dumcsizhat a többi anyukával…)

A Just Arrived című másik könyv beszerzéséhez már sokkal nagyobb utánajárásra volt szükség. A Family Guide-dal ellentétben erről az újságosok nem is hallottak. A könyvesboltokban pedig általában hiánycikk volt. Végül az egyik könyvesbolthálózattól sikerült megrendelnem, mert Esch-sur-Alzette-i boltjukban még éppen volt egy példány belőle. Az eladó utalt arra, hogy valószínűleg azért ilyen nehéz beszerezni ezt a könyvet, mert a Bierger-Center (ügyintézési hivatal) minden újonnan érkezettnek ad belőle egy ingyen példányt. Szóval a 15 eurós árat csak annak kell kifizetnie, aki 2010 előtt érkezett, és hozzám hasonlóan azt gondolja, hogy Luxemburggal kapcsolatban még tudnak neki újat mondani. Na ja, és most veszem csak észre, hogy bár a negyedik kiadását is megérte már a könyv, én csak a harmadikat tudtam megvásárolni.

A Family Guide-hoz hasonlóan a Just Arrived is két nyelven jelent meg, csak itt egy könyvön belül oldották meg a kétnyelvűséget, és az angol mellett nem a német, hanem a francia a másik nyelv.

A szerzők Pia-Béraud-Sudreau és Elisabeth Brintet-Godefroy szépen sorra veszik, hogy mire van szüksége azoknak, akik ide költöznek. Először is lakni kell valahol, így már a könyv elején megadják néhány olyan hotel és apartmanhotel nevét és címét, ahol ideiglenesen lakhat az ember. Majd utána azokat az ügynökségeket, amelyek segítségével lakást bérelhetünk. Még arra is tudtak címet és telefonszámot, hogy hol tudunk bútort kölcsönözni.

A könyv arra az esetre is tartalmaz praktikus információkat, ha három hónapnál tovább szándékozunk Luxemburgban maradni, és regisztráltatni szeretnénk magunkat. Irányt mutatnak, hogy hova menjünk ügyet intézni, és általában milyen hivatalos papírokat szerezzünk be. Hol jelentsük be az autónkat, és hogyan parkolhatunk Luxembourg városában? Én is ebből a könyvből tudtam meg, hogy az autómban tárolt, fehér színű papír parkolóórán kívül, létezik egy kék is, ami arra való, hogy vidéken is ingyen parkolhassak két óra hosszat. A teljesség igénye nélkül felsorolnak néhány bankot, biztosító társaságot és munkaerő-közvetítőt. 

Olyan további kérdéseinkre adnak még választ mint: hol vásárolhatunk élelmiszert, ruhát vagy bútort? hogyan és mivel közlekedhetünk Luxembourgban? milyen újságok jelennek meg itt? milyen tévécsatornákból tájékozódhatunk és milyen luxemburgi rádióállomások vannak? hova forduljunk, ha betegek vagyunk? (kórházak és patikák névvel és címmel.)

Ajánlanak néhány éttermet, bárt és szórakozóhelyet. Itt is érintik a gyermekkel kapcsolatos dolgokat, azaz nagy vonalakban elmagyarázzák a luxemburgi oktatási rendszert és felsorolnak néhány bölcsődét, napközit, általános- és középiskolát. Érintik a felnőttoktatást, főként a nyelvoktatást.

Na, abba is hagyom a felsorolást, mivel képtelenség lenne mindent tételesen leírni, amit a szerzők négyszáz oldalra összegyűjtöttek. Talán, annyit még, hogy mindkét könyv végén található egy oldal, amiből megtanulhatunk luxemburgiul néhány alapvető és hasznos kifejezést. Önöknek pedig: Äddi, azaz viszontlátásra! Jövő héten ne keressenek!

Turkaszezon

Újra itt a turkaszezon! Luxemburgban minden évben tavasszal, márciusban és áprilisban, valamint ősszel, szeptemberben és októberben a magyar anyák minden hétvégéje be van táblázva, mert ezekben az időszakokban az ország különböző pontjain használtruha- és játékvásárokat szerveznek a helyi közösségek. Nekünk pedig, ha tehetjük, ott a helyünk mindegyiken, mert nem tudhatjuk előre, melyik vásár lesz ígéretes csemeténk számára, és mert ilyenkor egy félévre előre ki kell turkálnunk magunkat a következő szezonig. Sajnos, itt nem esik minden négyzetkilométerre egy turkabutik, mint Magyarországon, sőt az az igazság, hogy csak egyetlen egy van Luxembourg városában, az is felnőttek számára.

Van nekem egy kisokosom, a címe Family Guide, ebben lényegében minden információ megtalálható, amire gyerekeseknek szükségük lehet Luxemburgban – hova vigyük a gyereket tombolni, művelődni, sportolni, és található benne rövid leírással lista a bölcsődékről, iskolákról, gyerekbarát éttermekről és gyermekruházati boltokról. Nos, e könyvecske szerint az egész Nagyhercegségben csak egyetlen egy gyerekturka található délen, a francia határhoz közel Schifflange városában. Én hajlamos vagyok hinni ennek a kiadványnak, mert más téren is megbízhatónak bizonyult, de azért tételezzük fel, hogy a könyv megjelenése óta akadt még egy vállalkozó szellemű, aki azt gondolta, milyen jó üzlet volna gyerekturkálót nyitni, mondjuk Luxembourg városától északra egy faluban, akkor még mindig tarthatom a megállapításomat, hogy nagyon gyatra az ellátottságunk használtruhákból. Budapesti barátnőmet már évek óta zsibbasztom a luxemburgi hiánygazdaságról szóló sirámaimmal, hogy itt nem lehet beszerezni ezt, nem lehet beszerezni azt, de persze ő csak nevet rajtam. Hát tessék, íme még egy bizonyíték érveim mellett, még turkálók sincsenek!

Mert uniós fizetés ide vagy oda, a turkálás életforma, arról nem nagyon lehet lemondani. Én mióta az első turkálók megnyíltak Magyarországon lelkes kincsvadász vagyok, csak míg gimnazista koromban minden jöhetett, ami méretre megfelelt, hiszen Nyugatról jött, ami már önmagában emelte ezen ruhák ázsióját, addig ma már jobban megnézem, hogy mit veszek másodkézből.

Sokáig azt hittem, hogy luxemburgi életemmel vége is lett a turkálós korszakomnak, mivel nem találtam ilyen jellegű üzletet, de aztán élelmes és szemfüles magyar anyukák felvilágosítottak, hogy itt is lehet turkálni, csak épp nem mindig. Az időpontok és helyszínek pedig egy szintén gyerekeseknek szóló honlapról vadászhatóak le.

A meghirdetett turkálások általában egy-egy vidéki település művelődési házában vagy iskolájában kerülnek megrendezésre. „Ismerd meg választott hazád!” mozgalomnak, sem rossz, mert Luxembourgból a szélrózsa minden irányába elindulunk, hogy addig sose hallott, látott falvakat, városokat keressünk fel.

Általában kétféle módszerrel árusítják a ruhákat: az egyik esetben a szülők jó előre leadják a kinőtt ruhákat, cipőket, megunt játékokat a szervezőknek, akik kóddal látják el azokat. A vásár végén összesítik a tételeket, és a felajánló családoknak kifizetik az eladási ár 50-60 százalékát, a többit pedig megtartják maguknak jótékonysági célokra – így működik ez a La Leche Liga által szervezett bazárokon is. Ebben az esetben sajnos nincs mód alkudozásra, kényelmes mérlegelésre. Ide sasszem kell, ami segít észrevenni a tetszetősebb darabokat, és gyors reflex, hogy ha más is észrevette, akkor is mi csapjunk le rá elsőnek. Rutinos anyukáktól lestem el azt is, hogy az ilyen típusú turkálásokra egy nagy erős, mindent elnyelő polipropilén szatyorral felszerelkezve kell érkezni, amibe mindent össze tudunk gyűjteni, ami a gyerek méretében megfelel és kicsit is tetszik. Ezzel megteremthetjük magunknak a saját kis privát turkálónkat, mert a végén, egy félreeső sarokban zavartalanul ki tudjuk válogatni a valóban szükséges darabokat. Ha valaki ide nem érkezik meg nyitásra, akkor meglehet, hogy üres kézzel távozik, mert már csak az agyonhasznált darabok maradnak neki.

A másik esetben a szülők vagy nagyobbacska gyerekek közvetlenül árulják holmijaikat egy pult mögött, ami egy kicsit nyugisabb tempót diktál, és lehetőséget ad az alkudozásra is. Én bevallom, jobban szeretem ezt a légkört, mert ahogy öregszem azt vettem észtre, hogy a vadászösztöneim egyre gyatrábban működnek, és reggelente két kávé után is nehezen veszem fel azt a pörgést, amit egy La Leche-típusú turkálás megkövetel. A kávéról jut eszembe, ha valakinek nem lett volna ideje kávét inni előtte vagy enni, az ne aggódjon a szervezők árulnak szendvicseket, kávét és frissítőket.

Ezek a turkálások társadalmi események is. Egy-egy meghirdetett időpont előtt kör-emailek mennek szét, hogy ha valaki nem követi elég figyelmesen az időpontokat tartalmazó honlap frissítéseit, az is tudomást szerezzen a soron következő alkalmakról. Aztán körtelefonokban egyeztetünk, ki megy autóval és mikor, és hány utast tud még elszállítani. Így turkálás előtt, alatt és után végre cseveghetünk, panaszkodhatunk csak mi anyukák, és tuti nem szól bele a gyerek, hogy „anya figyelj rám!“ Persze lehet gyerekeket is vinni, de csak olyan helyszínekre, ahol a gyerekeknek játszósarkot alakítanak ki, mert ennek hiányában a gyerekek egyáltalán nem fogják élvezni a legtöbbször iszonyú tömeggel és tülekedéssel járó turkálásokat. Az apukák ilyenkor úgyis nagyon szívesen vigyáznak a gyermekekre, mert ha a feleség környezettudatos és takarékos is egyszerre, akkor nekik sincs ellenvetésük.

Hogy kik járnak ide? Szinte minden náció képviselteti magát, de azt hiszem, mi magyarok végre egyszer valahol többségben vagyunk. Így hát magyar anyák, műanyagszatyrokkal elő, és harcra fel! Harcunk rövid lesz, mindössze két hónap, de győzedelmes!