Hogy én mennyit hallottam már ezt a mondatot! Nemrég Luxembourg belvárosában egy Budapesten született, de német anyanyelvű férfiember száját hagyta el ez a kijelentés, aki nagyon fellelkesült, amikor egy szombat délután Luxembourg város Váci utcáján, a Grand Rue-n magyarul adhatta el nekünk az újbort. (Megjegyzem, a lelkesültség kölcsönös volt.) Véleménye szerint a portugálok és az olaszok sokkal összetartóbbak itt Luxemburgban. Én egyből vitatkozni kezdtem vele, de persze mélyreható diskurzust nem lehetett folytatni ebben a témában két kiszolgálás között. Így nem tudtam meg azt sem, hogy pontosan mit is ért az összetartás szó alatt.
Szóval, nem született volna meg ez az írás, ha egyetértenék ezzel a sztereotípiával, nekem viszont ez most nagyon nem akaródzik, pedig higgyék el, nem vagyok kekeckedő típus. Elgondolkodtam viszont azon, hogy nem csak azért hajtogatjuk-e ezt a kijelentést, mert olyan jól illik a pesszimista magyar lelkülethez. Az is lehet, hogy ezzel is úgy vagyunk, mint ahogy a tudományos tételeknél lenni szokott, előbb-utóbb találunk azt alátámasztó eseteket, és egyből általános igazságot tulajdonítunk neki. Érdekes azonban, hogy ezen írás megszületéséig sok helyen megemlítettem az ominózus mondatot, és sommásan mindenki csak ennyit tett hozzá: „Hát, ez bizony így van!“
Bár nem vagyok egy sokat megélt öregember, azért lassan a negyvenes éveim felé közeledve elmondhatom magamról, hogy láttam már egyet s mást. Luxemburg sem az első helyszín, ahol hosszabb ideig külföldiként élhettem meg a magyarságomat. Így merem állítani, hogy eddigi tapasztalataim a fentebbi állítás szöges ellentétét támasztják alá.
Még húszas éveim elején jártam, amikor au-pairként egy évet töltöttem Londonban. Aki élt már ott tudja, hogy London igazi multikulturális város, ahol sok az idegen. Az ott élő külföldiek sokkal nyitottabbak és barátságosabbak, mint az angolok, de ez teljesen természetes és érthető is. Kint a családtól és az otthoni barátoktól távol mi magyarok is hamar megtaláljuk egymást. Egy idő után az embernek ugyanis szüksége van arra, hogy az anyanyelvén mesélje el örömét, és sírja el bánatát. A magyar au-pair lányok nemcsak lelki támogatói egymásnak, de általános tendencia az is, hogy egymás között címeket cserélnek, állásokat adnak át egymásnak, segítenek, ha valaki bajba kerül. Annak idején engem is népes magyar tábor vett körül odakint, nem csoda hát, ha nem tettem szert tökéletes nyelvtudásra.
Immár hat éve, hogy Luxemburgban élek, és talán a kommunikációs lehetőségek bővülése miatt (internet, mobiltelefon) az összetartásnak, az egymás segítésének olyan formáit ismertem meg, amit soha azelőtt.
Itt van mindjárt a „Magyarok Luxemburgban“ honlap, amely azzal a céllal jött létre, hogy információkkal lássa el a kint élő vagy kiköltözni vágyó magyarokat. Ennek a honlapnak szerves részét képezi a „lusembourgi magyarok“ yahoo-s csoport, ahol napi rendszerességgel jönnek-mennek az infók. Itt lehet segítséget kérni és nyújtani, közérdekű üzeneteket váltani. Csak néhány részlet az ezen a fórumon folyó levelezésből, hogy megértsék mire gondolok: „Október 22-én ismét indul Budapestről a Hungarofutár!“„Iránytaxi megy a délutáni budapesti géphez…“„Szeretettel várunk mindenkit október 9-én Belairbe, a 10.45-kor kezdődő magyar nyelvű szentmisénkre…“ (mert hogy van ilyen is, meg protestáns istentisztelet is) „Megbízható baby-sittert keresek“ „Szállást keresek egy magyar párnak két éjszakára…“ „Kiadó szobát keresnék sürgősen…“ „Keresek lelkiismeretes, jó állatorvost a városban…“ „Hároméves lányomnak keresek óvodát. Mit ajánlanátok?“ „Valaki el tudna hozni egy alkatrészt Budapestről?“ „Hogyan lehet magyar tévécsatornákat fogni Luxiban?“ „Kocsi indul Miskolc-Luxemburg irányba…“ „Eladó egy Habitat márkájú kanapé“
Még szemezgethetnék az üzenetekből, de mostanra talán megértették, hogy miként működik ez a magyar információs háló. Ezek nem pusztán a cybertérbe kilőtt, céltalanul keringő sorok. A legtöbb esetben megérkeznek a válaszok, amelyekben segíteni akarás és empátia van. A leginkább közérdekű témákban – mint a társadalom- és egészségbiztosítás, albérlet keresés – született válaszokat összegyűjtve felteszik ugyanennek a csoportnak az adatbázisába.
Karitatívkodunk is – gyűjtöttünk már adományokat szegény sorsú családoknak és árvaházaknak. Most legutóbb az iszapkárosultak érdekében mozdult meg a magyar közösség. A szervezők az Európa Iskolába, egy sütidélutánra invitáltak magyarokat és nem magyarokat, mindenkit, aki hallott a magyar katasztrófáról és anyagilag is szerette volna támogatni az áldozatokat. Mi a lányommal magyar borokat vettünk és több tepsinyi mézeskalácsot sütöttünk, hogy hozzájáruljunk az esemény sikeréhez. A luxemburgi magyar közösség nagy része kitett magáért, ezért aztán kb. 150 tálca sütemény várta az ide látogatókat. A süti- és boreladáson túl, volt tombola és adománygyűjtő persely. Az EU-s iskola magyar diákjai és tanárai már délelőtt 1300 eurót árultak süteményekből, ehhez jött még a délutáni 3000 euró (mindössze két óra alatt). A szervezők már felvették a kapcsolatot az érintett önkormányzatokkal és kérésükre a helyszínen vásárolnak belőle a mindennapi szükséglethez elengedhetetlen dolgokat: mosószert, gyógyszert, élelmiszert. Köszönet a szervezőknek a hangulatos délutánért és a lelkes munkáért!
Az is lehet, hogy egy ilyen összefogásra csak külföldön képesek a magyarok? Bár tudjuk, hogy ez alól is van kivétel – a politikai élet. Politikusainktól rendszeresen láttuk, hogy ha külföldön kell kiállni Magyarország érdekeiért, akkor sajnos nem az országot, hanem saját pártjukat képviselik. Szerencsére a politikusok még elég kis százalékát teszik ki a magyar lakosságnak, így talán nincs veszve minden.
