2011. október 9-én vasárnap önkormányzati választásokat tartottak Luxemburg 116 településén. Sajátos expat (expatriate szóból eredő kifejezés azokra, akik külföldön élnek, de jogilag a hazájukhoz tartoznak) helyzetünkből adódóan nem mentünk el szavazni, bár lehetőségünk lett volna rá. Azok ugyanis, akik már öt éve itt élnek Luxemburgban és elmúltak 18 évesek, kérvényezhetik a választói névjegyzékbe való felvételt. Ha az idei októberi önkormányzati választásokon részt szerettünk volna venni, akkor legkésőbb 2011. július 15-ig jeleznünk kellett volna ezt az igényünket.
Ám mint mondtam, sajátos jogi és lelki helyzetünknél fogva nem akartunk beleszólni a luxemburgi választásokba. Igen, ez lelki dolog is, egy kettős érzés, ami végigkíséri itteni életünket − ide is tartozunk, meg nem is. A magyar választásokon, rendes állampolgárokként mindig szavaztunk, még akkor is, amikor már itt éltünk. Valahogy mindig úgy alakítottuk az életünket, hogy erre sort tudjunk keríteni, pedig sokszor már azt sem tudtuk-tudjuk, hogy mi történik odahaza. Ha néha az ismerősök panaszkodnak valami tényleg felháborító és égbekiáltó politikai baromság miatt, és véletlen in medias res kezdik mondandójukat, kihagyva az előzményeket, én csak hümmögök, amíg szóhoz nem jutok, hogy meg tudjam kérdezni, miről is van szó. Ekkor persze döbbenten és kissé sértődötten hangzik válaszuk eleje: Hát, te nem olvasol híreket?
 |
| Paul Helminger Luxembourg város volt polgármestere |
Én meg próbálok valami érthető magyarázatot adni arra, hogy miért nem. Tényleg régen volt, hogy reggel a magyar sajtó átolvasása volt az első dolgom. Na, de már bocsánat, először is, akkor még nem volt gyerekem. Másodszor, akkor még frissen végzett diplomás voltam, ráadásául politológia diplomával a zsebemben. És ha ez nem volna elég, a Magyar Rádió Archívuma is az az inspiráló közeg volt, ahol illett tudni a napi eseményekről. Viszont már hét éve eljöttem Magyarországról, és bár eleinte próbáltam lépést tartani az otthoni eseményekkel, rájöttem, hogy ez képtelenség. Egyébként is, néha azt érzem, hogy nem is érdekel. Csináljanak, amit akarnak. Nincs egy olyan politikai hír, amire az utóbbi hét évben büszke lehetnék, mint külföldön élő magyar: botrányok, válságok, acsarkodás, elbaltázott döntések, folyamatos elszegényedés. Elkeserítő. Inkább nem is akarok tudni róla.
Ám akárhogy is nézem luxemburgi sem leszek soha. Valószínű, hogy fennmaradó életemből egy évet sem fogok arra áldozni, hogy megtanuljam a luxemburgiak identitását leginkább meghatározó luxemburgi nyelvet. Meg azt is mondhatnám, hogy itt meg olyan jól megy minden nélkülem is, hogy minek is akarnám akárcsak egy icikepicike százalékban is befolyásolni az eredményeket, hogy ki legyen itt a polgármester vagy akár a miniszterelnök. Máskülönben meg, jobb alaposan átgondolni ezt a részvételesdit, mert ha egyszer szerepelek a választójogi névjegyzékben, onnantól kezdve nincs kibúvó, meg kell jelennem a szavazófülkében. Luxemburgban ugyanis, Magyarországgal ellentétben kötelező a szavazásokon való részvétel. Ha igazolatlanul távol maradok pénzbírságra számíthatok.
Azzal, hogy elmúltam 18 éves, hogy nem vagyok eltiltva a közügyektől, és hogy már öt éve itt élek, arra is jogosultságot szereztem, hogy választható legyek. Miután 2011 januárjában módosították a választójogi törvényt, még arra is esélyem lenne, hogy képviselő legyek az önkormányzatnál vagy akár arra is, hogy én legyek a polgármester. Persze itt van egy nagy bökkenő. Beszélnem kellene a luxemburgit, mivel a luxemburgi önkormányzatok legfontosabb hivatalos nyelve a luxemburgi. Beszélhetnek ugyan más nyelven is, németül vagy franciául, de nem kötelezhetik őket erre. Aki tehát nem beszéli a luxemburgit, az komoly hátrányba kerül.
Nos, azt hiszem ezek után már sosem lesz belőlem luxemburgi polgármester. Azt azért utólag most már nagyon bánom, hogy nem kérvényeztem mégis a választójogomat. Történt ugyanis, hogy egy bizonyos dolog miatt nagyon berágtam időközben a polgármesterünkre, és kisebb bosszútól vezérelve szívesen lettem volna protest szavazó az idei önkormányzati választásokon, hogy ha elenyésző százalékban is, de ronthassam az elért eredményét. Hiába vigyorog ugyanis a drága polgármester úr, mint a tejbetök a választási plakátokon, és a sűrűn postaládánkba szórt választási szórólapokon, én mégis legszívesebben elküldeném melegebb éghajlatra.
 |
| (A képek nem a blogbejegyzés szereplőit ábrázolják) |
Haragom oka az, hogy már hónapok óta várunk egy engedélyre az önkormányzatnál, és ha igaz a technikai osztály alkalmazottjának állítása, akkor ők már jóváhagyták a kérésünket, és már régen csak a polgármester aláírása hiányzik a boldogságunkhoz. A drága jó embernek azonban nincs ideje aláírni a papírokat, mert egy ideje már gőzerővel kampányol, és hát biztos megfontolt döntést akar hozni az estünkben, nehogy már holmi aláírógépnek nézzük őt. Csakhogy emiatt nálunk már több, mint egy hónapja nem lehet folytatni a felújítási munkálatokat, és ez felettébb bosszantó.
Így aztán most ott tartok, hogy legalább egy napra, mint a mesében, polgármester szeretnék lenni! Ezen a napon minden kérvényt magamhoz kéretnék − legelőször is miénket −, és mint egy jóságos tündér mindent aláírnék, és mindenkinek mindent engedélyeznék. Aztán kit érdekelne a következmény, másnap már úgysem én lennék a város, akár felelősségre is vonható vezetője. Utánam az özönvíz!
