Nehezen találni nálam lelkesebb karácsony- és Mikulás-rajongót. A családi fáma szerint még 2 éves sem voltam, amikor a sok bömbölő óvodást lepipálva egyedül, szülői kíséret nélkül mentem ki a piros sapkás öreghez a karcagi ifjúsági ház színpadára és hangosan követeltem: „Mikulás bácsi, csomag, csomag!“ (Na, nem ilyen artikuláltan, de ez volt az értelme.) Ez a lelkesedésem azóta sem lanyhult, így most már kiskorú gyermekemet fertőzöm ezzel a szenvedéllyel. Nálam már kicsivel az adventi időszak előtt elkezdődik a dekorálás, és ha egy szép kézműves díszt látok, ami piros, zöld vagy aranyszínű, teljesen bezsongok, és egyből birtokolni akarom.
Rajongásomból kifolyólag minden gyerekkönyvet beszereztem, ami ebben a témában megjelent, legyen az magyar, angol vagy francia nyelvű. És akkor itt jön a bökkenő! Valahogy el kellene magyarázni a gyereknek azt, ami előttem sem tiszta. Mi a különbség a Télapó és Mikulás között? A franciák ezt úgy oldották meg, hogy december 6-án jön a püspöksüveges Saint Nicolas aranybotra támaszkodva a „virgácsos ember“ kíséretében, és karácsonykor jön az amerikai típusú Père Noël. Tehát, mondhatnám azt, hogy a Mikulás hozzánk is december 5-én este jön, a Télapó pedig karácsonykor, de nem tehetem, mert a magyar versek, dalok nem így szólnak. Vannak ugyan mikulásos verseink, de egy dalocska kivételével már csak a Télapóról énekelünk.
Az sem világos, hogy ki hozza az ajándékot szenteste? Télapó, akit a külföldi „szakirodalom“ szerint várnak a gyerekek, és aki nekünk hol Santa Claus, hol Père Noël? Vagy a Jézuska, aki az én gyerekkorom ajándékozója volt? Egy ideig erőltettük Eszternél is a jézuskás verziót, de nem arattunk vele túl nagy sikert. Most őszintén, egy újszülött hogyan volna képes ajándékot osztogatni? Vagy netán az angyalkák?
Ja, és akkor még nem is említettem a helyi tradíciót! A nagy ajándékot a luxemburgi gyerekek számára a Kleeshen (Mikulás) rakja az ablakba december 5-én. Ehhez képest december 24-én kevésbé titokzatos körülmények között hozza a Jézuska (Chrëschtkand) a sokkal szerényebb ajándékot. Sokan a fenyőfát már az adventi időszak elején feldíszítik. Szóval láthatják, nagy a káosz, de főleg az én fejemben, mert már előre attól félek, hogy a gyerekem nekem szegezi ezt a kérdést, és akkor jaj nekem!
Eszter szerencsére ebből nem csinál problémát, ő egyszerűen elintézte ezt magában, s minapi kijelentéséből ez egyértelművé is vált: „Hozzám ne a Saint Nicolas jöjjön, mert az gyalog jár, hanem a Télapó, mert az tud repülni a szánján!“ Igaza van, mi a garancia arra, hogy egy gyalogosan járó öregember ki tudja hordani a csomagokat egy éjszaka alatt? Lehet, hogy ide se érne!
Na, és mi a helyzet az adventi kalendáriummal, amibe ha én előre beletenném a mini édességeket, akkor az egy este alatt elfogyna? Elárulom, nálunk itt jönnek a képbe az angyalkák, akik minden este eldugnak egy-egy ajtó mögé valamit, hogy könnyebb legyen a várakozás, és hogy tudjuk számolni a napokat december 24-ig.
Egy másik probléma, hogyan oldjuk meg a fadíszítést? Együtt a gyerekkel vagy nélküle a meglepetés reményében? Mi azt szeretnénk, ha neki ez még egy titokzatos, misztikus dolog lenne. Szeretnénk látni a csodálkozó arcát, csillogó szemét, mert olyan édes, hogy ő még elhiszi ezeket a meséket. De mikor is kerítsünk rá sort, ha a gyereket 10 óra előtt soha nem tudjuk az ágyba imádkozni és néha 11-ig is eltart a könyörgésünk. (Sajnálom, mi liberális szülők vagyunk, fenyítéssel, veréssel nem fogjuk ágyba parancsolni, köszönöm előre is az ilyen ötleteket!) Persze az sem jöhet szóba, hogy lepasszoljuk egyik vagy másik nagyszülőnek, mert mi itt csak magunkra számíthatunk. Így kénytelenek voltunk meghozni a döntést, miszerint már lehet, hogy 21-én felállítjuk a fát, mert akkor még van bölcsi, és így a gyerek addig távol tartható.
Végezetül pedig még egy dilemma: hol ünnepeljünk? Mi van akkor, ha a gyereknek hiányzik a család, és egyfolytában a nagymamákat, nagypapákat emlegeti? Mi viszont halálosan fáradtak vagyunk már a gondolatától is annak, hogy megint 2800 kilométert kell megtennünk autóval oda-vissza ahhoz, hogy együtt legyen a család. Repülni nem szeretünk, mert Luxemburgból nincs közvetlen járat Magyarországra és különben is, ilyen utolsó pillanatig hezitálóknak, mint mi, már a csillagos ég a repülőjegy ára, még a Wizzair-nél is. Ráadásul, ehhez el kell mennünk 200 km-re Charleroi-ba, Brüsszel mellé, ahol a magyarországi tartózkodás hosszúságától függően fizethetjük még az autó parkolási díját is. Az út időben pedig nem sokkal kevesebb így, mint autóval. Ha mindenre hagyunk rendesen időt, akkor körülbelül 7 és fél óra alatt érnénk haza a keleti országrészbe, s ezenkívül még az ajándékok nagy részét is otthon kellene hagyni a szigorú poggyászfeladási szabályok miatt. Na ugye, ezt senki nem akarja!
Drága kislányom, vedd tudomásul, hogy fáradt szüleidre tekintettel, idén Luxembourgba jön a Télapó, a Jézuska, vagy ki a csoda is?
