Parc Merveilleux

- Hova menjünk ma? Merli park vagy hajós park? - kérdezem  a gyereket.

- Parc Merveilleux! - vágja rá annak ellenére, hogy ez nem volt az opciók között.
- Már megint? - kérdezem én némi könyörgéssel és megadással is a hangomban.
- Igen!!! - visítja éles hangon egy szem, szerelmetes magzatom.
- Na jó, végül is, miért ne? - mondom inkább magamnak.


Luxembourg városától egyáltalán nincs messze a 12 kilométernyire lévő Bettembourg, ahol a Parc Merveilleux (etjsd. mervejő) – csodálatos park – található, ráadásul ezt az utat is nagyrészt autópályán teszi meg az ember. Ebbe a parkba immár 3 éve rendszeresen visszajárunk, évente minimum tízszer felkeresve, mert annyira kompakt – állatkert, játszótér, mesepark, vidámpark egyben –, annyira tökéletes családi program, és nem mellékesen, annyira normálisak az árai.

Szerencsére, mivel hétköznap van, a bejárattól nem messze találtam parkolóhelyet, és bár Eszter türelmetlenül rángat, hogy menjünk már, én mégis megpróbálom kifizetni a belépőjegyeket. A bejárattól jobbra elhelyezett papagáj- és makiketreceket teljesen figyelmen kívül hagyva, egyből a kisvonathoz rohanunk. Itt fejenként 1 euróért egy miniatűr vasúti sínpályán roboghatunk két kört a flamingók, fekete hattyúk és más vízimadarak területe körül. Amint itt végeztünk futás Amazóniába! Ja, nehogy azt higgyék, hogy itt muszáj rohanni a soron következő attrakcióhoz… á, dehogy! Csakhogy a park bejáratától az én kis boszorkám diktál, az ő tempóját, lelkesedését kell követnem. Hiába is erőlködnék már az elején a nyugisabb tempóért, megfékezni a gyermeki lelkesedést lehetetlen, nem is ajánlatos, és egyébként is, az is elérkezik majd, csak kicsit később, a játszótéren, ahol végre én is ücsöröghetek.

Amazónia hermetikusan elzárt házban kapott helyett, hogy mindig biztosítva legyen a megfelelő hőmérséklet és páratartalom. Az akváriumokban és terráriumokban piráják (piranha), elektromos angolnák, krokodilok, pingvinek, boák, teknősök, a ketrecekben mókusmajmok vannak, a fejünk felett pedig tangarák és csirögék repkednek, iguánák és selyemmajmok szaladgálnak. A párás meleg amazonasi trópusokról egy ajtón keresztül a száraz meleg afrikai szavannára érkezünk, ami egy kissé szegényes a dél-amerikai részleghez képest, mert itt csak szurikáták, és egy magányos kis sivatagi róka árválkodik.

Vigyázat! Innen az út a bolton keresztül vezet kifelé, ami tele van gyerekeket csábító, és ezzel együtt a szülőket bosszantó csecsebecsékkel. Hosszas alkudozás után sikerül lebeszélni a gyereket a plüss kaméleonról, majd a műanyag zebráról, cserébe az etethető állatoknak veszünk két zacskó csemegét. Az állatetetés viszont egyelőre elfelejtve, mivel a bolt kijárata a játszótérre néz. De sebaj, jöhet a megérdemelt szülői édes semmittevés! Na persze ez nekem csak idei újdonság, mert tavaly még követni kellett Esztert mindenhová. Hol a csúszdáról nem mert egyedül lecsúszni, hol a kötélhídon nem mert átmenni, így aztán egyszerűbb volt vele tartani.

Egyszer aztán Eszter ott terem mellettem, úgy tűnik megelégelte a lustálkodásomat, és közli, hogy szeretné megetetni az állatokat. Az első lehetőségnél ma nem volt szerencsénk, a tyúkóllal szemben lévő kifutón az Alfréd-szarvasok ma kicsit félénkek voltak, és nem jöttek oda hozzánk csemegézni. De érdemes kitartóan próbálkozni, tőlünk tavaly már fogadtak el kézből eleséget. A lámák viszont biztos sikerélményt garantálnak! Nagyon szelídek és nem köpködős fajta! Eddig legalábbis minket soha nem köptek le... Igazából nekünk sokáig fogalmunk sem volt arról, hogy a lámák puszta szórakozásból köpködnek, mígnem az egyik magyar család, akikkel itt találkoztunk, fel nem világosított minket a lámák ezen rossz szokásáról. És mit ad isten, meg a láma, egyikük gyorsan leköpte újdonsült ismerőseinket, alátámasztva ezzel a pár perccel korábban elhangzott velük kapcsolatos megállapítást.

Az ausztráliai dingók, emuk és kenguruk mellett elhaladva, megérkezünk a papagáj-részleghez, ahol hullámos- és nimfapapagájok, kakaduk és különböző arapapagájok vannak. Majd következik az újabb, inkább nagyobb gyerekeknek szánt játszótér, hatalmas pókhálót formázó mászóalkalmatosságokkal, és egy legalább 5 méteres csőcsúszdával. A parknak erre a részére tavaly rengeteg faasztalt tettek ki fapadokkal a piknikezni vágyóknak. Amúgy, lehet, hogy jobban járunk, ha otthonról hozzuk az elemózsiát, mert a park étterme a német autópálya-éttermek szintjével van egálban, és hát, ott is csak jobb híján eszik az ember.

Nem messze innen van a kecskekarám, ahová mi is bemegyünk, és odaadjuk a mindig éhes kecskéknek a megmaradt eleséget. A kecskék viszont nagyon erőszakosak, sáros-szaros lábukkal ugrálnak ránk, és még a szarvukat sem átallják használni, hogy nyomatékot adjanak követelésüknek. Ha megfogadnak tőlem egy tanácsot, akkor a felnőttek is vegyenek fel játszóruhát, könnyen tisztítható cipővel, különben minden jóból kimaradnak! Gyorsan kiszórjuk az összes kaját, hogy végre békén hagyjanak. És mivel egy kicsit megorroltunk rájuk, gyorsan tovább állunk.

Jöhetnek a meseházikók! Minden miniház más és más mese történetének szereplőivel van benépesítve és berendezve. Megtalálható: Jancsi és Juliska, Hamupipőke, Csipkerózsika, A hamelni patkányfogó, Piroska és a farkas, Hófehérke és a hét törpe, A farkas és a hét kecskegida és A kis vörös oroszlán. A házak falán található három gomb egyikével kiválaszthatjuk milyen nyelven szeretnénk hallgatni a mesét - luxemburgiul, németül vagy franciául. A hangszórók viszont sürgős felújításra várnak, egy pár ugyanis egyáltalán nem szól, és a legtöbb recseg-ropog.

Akinek maradt még állateledele (nekünk sajnos nem!), az ne habozzon, a dámszarvasok jó néven veszik az etetést, ráadásul az Alfréd-szarvasokkal ellentétben, ők egyáltalán nem szégyenlősködnek, bátran jönnek a kerítéshez. Velük szemben van az ősfajokat bemutató terület poitou-i szamárral, meisseni kosorrú nyúllal, tiroli kecskével, és – most húzzuk ki magunkat! – magyar rackával. Most viszont ügyet sem vetünk rájuk, mert a gyerek megint be van zsongva attól, hogy tudja, nemsoká felülhet az anyjával az elektromos kisautóra, majd műlovon lovagolhat. A Poney-Express-szel vissza is érkeztünk kiindulási pontunkhoz, ahol még megkísérlem bevonszolni Esztert a Mahajangába, a nemrég megnyílt Madagaszkár-házba. Itt már nincs nézgelődés, Eszter csak túl akar lenni rajta, a denevéreknél pedig még kisebb hisztit is levág a sötét miatt. Már nagyon fáradt! Így aztán újra a kijárat felé vesszük az irányt, de ehhez most nagyot kell kerülnünk a minivonat sínpályája miatt, de nem bánjuk, mert közben egy páva sasszézik át előttünk az úton.

Alig indulok el az autóval, a visszapillantó tükörből látom, hogy Eszter édesdeden alszik.

További információ: http://www.parc-merveilleux.lu/neu/index.php