Lassan hat éve élünk Luxemburgban. Istenem, hogy elrepült ez a hat év! És mi még mindig albérletben élünk, és még mindig tulajdonosokkal és ügynökökkel tárgyalunk, egyezkedünk, harcolunk, ha valami nem stimmel a lakásban. De hát valahol lakni kell, és ha az ember kiköltözik egy idegen országba, ritkán kezdi lakástulajdonosként az életét. Mert ugyebár eleinte azt sem tudjuk, hogy meddig szándékszunk tartózkodni az adott országban. Először várjuk a kinevezést, aztán próbálunk akklimatizálódni, és persze közben élvezzük a ránk szakadt dolce vitát, így a lakás- vagy házvásárlás kérdése fel sem merül.
Közben persze telik az idő, és lassan rádöbbenünk, hogy még nem döntöttünk a meddig is akarunk idegenben élni kérdésben, már pedig enélkül nem lehet hosszú távra tervezni, s így addig az ingatlanvásárlás kérdését is hanyagolni kell. Az itt élő és dolgozó magyarok egy része kezdettől fogva tudja, hogy csak pár évig marad, addig próbálnak anyagilag egy kicsit megerősödni, majd visszatérnek az őket hazaváró családhoz, barátokhoz. És természetesen vannak olyan esetek is, ahol a pár egyik tagja menne, a másik pedig maradna, mint nálunk is, ahol én néha elgyengülök, rám tör a honvágy, de szerencsére nem túl súlyosan, mert bizonyítottan gyógyítható pár napos magyarországi tartózkodással. Hiányzanak ugyan a családtagok, a barátok, a megszokott környezet, de közben Luxembourgban is kezdünk gyökeret verni, itt is lettek barátaink, itt is ismerősek már az utca lakói, a parkok, fák, bokrok, virágok – hogy lírai húrokat pengessek! Már itt is rutinosan intézünk ügyeket, vesszük igénybe a szolgáltatásokat, és néha egészen otthon érezzük magunkat, ha egy magyarosan mogorva luxemburgi eladóba botlunk. Na, de a család! Hát igen, ez nagy húzóerő! De ez lassan csak egy szempont lesz, ami Magyarország mellett szól. Kétségtelenül, ütős érv!
Latolgatjuk, ha hazamennénk el tudnánk-e tartani ilyen, vagy akár megközelítő színvonalon magunkat. Egyáltalán kapnánk-e állást? Miután a válasz ezekre a kérdésekre is bizonytalan, és miután teljesen fel vagyok vértezve észérvekkel, hogy itt maradni mégis érdemesebb, keresek egy másik problémát. Annak ellenére, hogy nem erősségem a matek, elkezdek számolni, hogy mennyit is fizettünk eddig albérletre. 2004 májusa óta élünk itt, azóta eltelt durván 6 év. Mi az előző albérletért, és ezért is 1200 eurót fizetünk. Azt mondja, 12-szer 1200, az annyi mint 14 400 euró, ez az összeg szorozva 6-tal: 86.400 euró! Most ha ezt átváltom forintra, akkor kapok szívrohamot, 23 500 000 jön ki! Atyaisten! Ezért az összegért Budapesten már egy normál méretű lakást vehettünk volna hitel nélkül! Nem tehetek róla, felszökik bennem az adrenalin, ha erre gondolok! Valószínű más is így van ezzel, mert a játszótéren a beszédtémák között a gyerek, mint főtémát egyre inkább kezdi kiszorítani, a lakásvásárlás támája, hogy ki vett már, hol, mennyiért, és milyen részletre, és ki szándékozik venni, hol, mennyiért, és milyen részletre.
Szóval, jó lenne találni egy saját kéglit, még inkább egy házat. Mert fontos, hogy nagy legyen, legalább három hálószobával, plusz a nappali, mert a Magyarországról ide látogató rokonok, barátok hosszabb fogadására is alkalmasnak kell lennie. Egy ilyen lakás pedig a fővárosban már 400-500 000 euró körüli áron mozog, ami meglehetősen húzós ár még egy uniós fizetéssel is, főleg ha az asszonyka nem dolgozik, csak kedvtelésből pöntyög egy kicsit a számítógépen, valami cikkfélék írogatására hivatkozva. A házak árai pedig a fővárosban megfizethetetlenek, vidéken pedig szintén 500 000-nél kezdődnek, de ezért az árért ne valami hiperszuper villát képzeljenek el, hanem csak olyan szerény külsejű házat, amit mindenhol járólappal burkoltak le – természetesen a leglepukkantabb fajtával – a szobákat is beleértve. Fűteni pedig nem lehet mással, mint az itt rendkívül népszerű olajjal, ami azt jelenti, hogy a pincét egy kamionméretű tartály foglalja el, amiből általában a legnagyobb hidegben fogy ki az olaj, és mire újra töltik a tankot, addig biztos pár napot dideregve töltöttünk fűtés nélkül. Tapasztalatból mondom, mivel abban a társasházban is, ahol jelenleg lakunk még csak pár éve cserélték le az olajfűtést gázra.
Luxemburgban pedig nem árt számolni azzal a jelenséggel is, hogy egy meghirdetett házra nem lefelé, hanem felfelé kell licitálni. Meghirdetik a lakást mondjuk 550 000 euróért, majd jönnek a potenciális vásárlók, és ahelyett, hogy a ház gyenge pontjait kidomborítva egy annál jóval alacsonyabb árat ajánlanának, tudomást szerezve a versenytársakról, elkezdnek ráígérni. Egy magyar család itt ezért esett el álmai otthonától.
Ha ezek ellenére mégis belevágnánk itt Luxemburgban egy ingatlanvásárlásba, az azt jelentené, hogy 2000 eurót kellene fizetnünk a banknak 30 éven keresztül, azaz egészen nyugdíjas éveinkig semmilyen váratlan nagyobb kiadás nem jöhetne közbe, mert akkor bukik a költségvetés, mi meg megyünk az adósok börtönébe.
Akkor menjünk határon túlra! Végül is, ha több, mint 140 ezer embernél ez működik – ennyien járnak ugyanis nap mint nap Németországból, Franciaországból és Belgiumból dolgozni Luxemburgba –, akkor nekünk miért ne menne. Na de, melyik ország legyen? Én németül nem beszélek, és mivel nem vagyok egy Lomb Kató, semmi kedvem egy újabb nyelv elsajátításához, így Németország kiesett a nálunk esélyes országok közül. Akkor legyen Belgium! Ki is néztünk egy félkész házat Belgiumban 370 000-ért, amire még 100 000-et rá kellett volna költeni, hogy egyáltalán beköltözhessünk. Erre még mindig azt mondtuk, hogy oké, majd megtudtuk, hogy az illeték Belgium Luxembourg tartományában 12.5 százalék, ami plusz 45 000 eurót jelentett volna, és akkor azt mondtuk, hogy köszi álmodozás, inkább maradunk. Franciaországnak már neki se futunk! Mert igaz ugyan, hogy a Nagyhercegségben drágábbak valamennyivel az ingatlanok, de itt az illeték csak 7.2 százalék, s ezt az összeget az állam fejenként 20-20 000 euróval csökkenti első vásárlás esetén, azaz végső soron nem kell illetéket fizetni.
Tavaly a luxembourgi magyarok honlapján megjelent egy hirdetés, amelyben egy Magyarországon élő pasi lakást vagy házat keresett Luxembourgban 700 000 és 1 000 000 euró közötti áron. Ha olvassa cikkemet, kérem, nem venne nekem is egyet? Nekem elég lenne 500 000-ért is!
