Akkor folytatnám történetünket arról milyen is egy lakásfelújítás Luxemburgban. Bár, ha azt a káoszt és cementporos érzést vesszük, ami a lakás szétverésével és újra összerakásával jár, akkor állítom, hogy az nem sokban különbözik egy magyarországi felújítástól. Vagy lehet, hogy magyar mestereink még az óhazából hozták magukkal az egész lakást beborító por know-how-ját? És lehet, hogy ezzel szemben a luxemburgi mesterek olyan tiszták és tüchtigek, hogy egy porszem nem sok, annyi sem marad utánuk a nap végén?
Bárhogyan legyen is ez a felfordulás problematika, abban azonban teljesen biztos vagyok, hogy van egy óriási különbség a luxemburgi és a magyar mester között. A magyar szakembernek az anyanyelvemen magyarázhatom el azt, amit sokszor még az anyanyelvemen sem tudok elmagyarázni. Mert laikus vagyok, és nem ismerem a szakkifejezéseket, és mert − hadd legyek őszinte − sokszor fogalmam sincs, hogy pontosan mit is akarok. Kétségtelen tény, hogy az anyanyelvünkön könnyebb együtt gondolkodni egy mesterrel, és állítom, az ár mellett ez is közrejátszott abban, hogy végül magyar kivitelezőt választottunk. Ő nyár közepén jött, és megkezdte az átalakítást a padláson.
A padlásról tudni kell, hogy itt helyezték el a lakáshoz tartozó mosókonyhát. Ez azt jelenti, hogy ha mosni szeretnénk, akkor a többi lakóval ellentétben, mi nem lefelé vesszük az irányt az alagsori közös mosókonyha felé, hanem felfelé a padlásra, a kis privát mosókonyhánkba. Nos, mi először is, ezt a saját mosókonyhát, illetve tágabb értelemben a padlást szerettük volna kicsinosítani, korszerűsíteni.
Egyes számú elképzelésünk, az ablakcsere volt. A padláson hiába van két északi fekvésű miniablak, úgynevezett tetőkibúvó, azon alig jön be valamicske fény. Örülhetnénk ugyan ennek a két kis lőrésnek, hiszen ezen biztosan nem jut be a napsugár, így üvegházhatás sem fog kialakulni emiatt. Akár szerencsésnek is mondhatnánk magunkat azokhoz az ismerősökhöz képest, akik arra panaszkodnak, hogy nyaranta csak légkondicionálóval tudnak megmaradni a tetőtérben kialakított szobákban. Hát kérem, nálunk sem az északi fekvés, sem a miniablak nem fenyeget ezzel a veszéllyel. Ráadásul, azt a szempontot sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Luxemburgban élünk, és a luxemburgi nyarakat véletlenül sem lehet egy napon említeni a magyarországi nyarakkal és az ottani tartós kánikulával. Ezért aztán igen csekélynek mondanám a miniablak nyújtotta előnyt. Nem beszélve az ablakok egyrétegű üvegéről és bádogkeretéről, amin a hideg szél úgy jön be, mintha szíves invitálást kapott volna tőlünk.
Az ablakcsere gondolatának van még egy előzménye. Mikor kiszemeltem ezt a lakást és eljöttünk megnézni, az ingatlanos ügynök olyan nagyszabású tervekről beszélt nekünk, mint a lakás és a padlás közötti födém áttörése, valamint egy csigalépcső beállítása a nappaliba. Ezzel a megoldással közvetlenül a lakásból tudtuk volna megközelíteni a padlást. Ezt az ötletet azonban hamar elvetettük, mert túl sok értékes hely veszett volna el a nappaliban. Aztán azt is mondta még nekem ez a jóember. “Asszonyom, a padláson kicseréltetheti az ablakokat, sőt − és itt egy olyan falszakaszra mutatott, ahol nem volt ablak − ide is tetethet be egy új ablakot!” “Ez lehetséges?” − kérdeztem én naivul, mire ő magabiztosan rávágta: “Természetesen! Madame B. (előttünk lakó hölgy) már kapott is rá engedélyt, csak már nem jutott el a kivitelezésig, mert el kellett költöznie.” A férjemmel összenéztünk, és mindketten azt gondoltuk: hmmm..., milyen pompás ötlet! Beköltözésünk után nem sokkal el is mentünk az önkormányzathoz megérdeklődni a részleteket.
Az önkormányzat technikai osztályán sikerült megtalálnunk az ügyben illetékes fiatal előadót. Elmondtuk neki, hogy nemrég költöztünk a Riekel utcába, a Residence Monte-Cristo harmadik emeletére. Azt azért tudniuk kell, hogy itt Luxemburgban minden háznak van egy külön fantázianeve. A társasházakat fiktív személyekről (irodalmi alakokról, istenekről), híres emberekről, külföldi városokról, kastélyokról nevezik el, és emiatt olyan puccos és előkelő hangzású épületekbe költözhetünk, mint a Residence Versailles, Residence Artemis, vagy Magellan, Rembrandt és Carmen. Nomen est omen - mondja a latin mondás. Mi tagadás, az előkelő névválasztás biztosan meghatározó tényező marketing szempontból. Talán az az elgondolás áll mögötte, hogy a Residence Quatorze-nál (XIV. Lajos lakóháznál) a potenciális vevő feltételezhetőleg egyből a “compromis” (szerződés) aláírását sürgeti.
Tehát ott tartottam, hogy az önkormányzati illetékesnek előadtuk elképzelésünket, hogy a padláson, ahol a mosókonyhánk van, szeretnénk kicseréltetni a két meglévő ablakot, illetve egy harmadik helyre szeretnénk betetetni egy új ablakot. Kérdeztük, van-e erre lehetőség, és ha igen, mit kell tennünk. A srác egyből tudta, hogy milyen ingatlanról van szó, és azt is tudta, hogy előttünk Madame B. volt a tulajdonos. Sőt, arra is emlékezett, hogy Madame B. kapott engedélyt új ablakokra. Tájékozottságával annyira lenyűgözött, hogy elhittük, ez a pasi mindent tud. Mondta, hogy nem kell nagy ügyet csinálni a beadványból. Elég egy általunk készített tervrajz, amin berajzoljuk, hova szeretnénk az ablakokat, és adjuk meg az ablakméreteket. Hogy biztosra menjünk több ablakméretet is megadtunk. Egy egészen nagyot, egy közepeset és egy kisebbet, ez utóbbi nem sokban tért el a most is bent lévő ablakok méretétől. Beadtuk a kérvényt tavasszal és vártunk.
Egy hónap után telefonáltunk. Akkor a srác mintegy mellesleg megemlítette, hogy hát azért nem kaptuk még meg az engedélyt, mert kellene a társasház jóváhagyása a kérvényhez. Szerencsére a társasház áldását adta a dologra, így nyomban csatoltuk kérelmünkhöz a társasházi hozzájárulást. Egy hónapig megint semmi. Most személyesen mentünk be. Kiderült, hogy időközben a technikai osztály összeült, megvitatta kérelmünket és jóváhagyta, de a polgármester még nem látta, így nem is írta alá. Anélkül viszont nincs engedély.
A felújítás viszont nálunk emiatt elakadt, mert azt mondta a mester, hogy előbb az ablakokat kellene betenni, és csak utána elvégezni a soron következő lépést. Így logikus. Mi azért vártunk. Dolgaink kedvező alakulásán az önkormányzatnál nem akartunk sürgetéssel rontani. A nyár vége viszont elérkezett. Augusztusban itt is uborkaszezon van. Mi Magyarországra mentünk, a polgármester meg talán a Bahamákra.
Visszajöttünk szeptemberben, és újra elballagtunk az önkormányzatra. Ekkor már egy kicsit panaszosra fogtuk a figurát, mondtuk, hogy a mesterek sürgetnek, és szeretnénk megvenni az ablakokat. Újra megkérdeztük, hogy biztosan megkapjuk-e az engedély, és hogy tényleg csak formalitás-e a polgármester aláírása. “Persze, persze!!!!” − volt a megnyugtató válasz. Egy hét múlva újra elmentünk, és mondtuk, hogy most már tényleg szeretnénk megrendelni az ablakokat, és kikértük a véleményét arról, hogy megrendelhetjük-e előre az ablakokat, feltételezve az önkormányzat pozitív elbírálását. A válasz megint igenlő volt, és még az ablakméretet is tisztáztuk. Mint a hülye gyerekek újra rákérdeztünk: “Akkor a 66x118-as ablak jó lesz?” Válasz: igen! “Biztos?” - kérdeztük ismét. Válasz: igen. Így elmentünk és megvettük az ablakokat. Az írásos engedély viszont még mindig nem érkezett meg.
Kitartó bulldog módjára újra telefonáltunk. Kiderült, hogy önkormányzati választások lesznek, és hát a polgármester rendkívül elfoglalt, nem ér rá − én teszem hozzá − ilyen piszlicsáré ügyekkel foglalkozni. Lezajlott a választás, polgármesterünk győzött, és két hét múlva megjött a várva várt levél. Az önkormányzat elutasította kérelmünket. Azóta nem kedvencem a polgármester.
