2011. május 4., szerda

Wasserbillig - akvárium

Vasárnap délelőtt a német határ mellé, Wasserbilligbe mentünk, ahol van egy akvárium. 15 tartály édes- és sós vízi halakkal tele. Nem túl nagy az egész, olyan luxemburgi léptékű. Nincs is ezzel semmi baj. Viszont, ha a gyerekünk - mint az enyém is - nagyobb méretű akváriumok látogatásával kezdte pályafutását, elképzelhető, hogy húzogatni fogja a száját nemtetszését kifejezendő. Még az is lehet, hogy képes lesz olyan fitymáló megjegyzést tenni, mint a “Csak ennyi!” Azért higgyék el, egy ilyen miniatűr akvárium sem olyan rossz, ennek is megvan a maga bája, és bár Eszter részéről elég dacosan és elutasítóan indult a látogatás, a végére sikerült meghoznunk a kedvét a kis pimasz fintorgónak.







Eszternek eleinte nemcsak a mérettel volt baja, de azzal is, hogy a kasszás néni hosszasan magyarázott valamit a szüleinek németül, és ő ebből semmit nem értett. Én sem sokat, de ilyenkor én várok, hogy a férjem kiegészítse a hiányzó részleteket. A néni ugyanis nagyon kedvesen csatlakozott hozzánk, hogy az akvárium érdekességeiről és az ott található fajokról meséljen. A gyerek persze még nem tud udvariaskodni és türelmesen várni, elégedetlensége pedig csak egyre fokozódott. Ezért aztán úgy döntött, hogy se szó, se beszéd eltűnik a szemünk elől, elhagyja az épületet, és inkább kimegy a Sûre (Sauer) folyó partjára. Szerencsére ez már nem az első ilyen akciója, így nem ért minket felkészületlenül a tény, hogy Esztert hiába szólongatjuk, nem jelentkezik. Milyen jó, hogy nem egy több szintes, elsötétített akváriumban kellett keresnünk az elveszett gyereket! Nos, mi, felnőttek, ezt kétségkívül a miniakvárium egyik előnyének tartottuk. A Sûre mellől visszaédesgetve a gyereket, némi lelkiismeret-furdalástól is vezérelve, elhatároztuk, hogy nagyobb figyelmet szentelünk csemeténknek, és bár aranyos volt a kasszás néni, de ettől kezdve elkerültük őt.



Muréna



Buzgón mutogatni kezdtük a lelkemnek a murénát, mert hogy a monacói akváriumban az volt állítólag a kedvence, de ezt épp csak egy röpke pillantásra méltatta. Volt mini cápa is, de ez sem hozta lázba. Aztán a bohóchalakkal próbálkoztunk, ujjongtunk, hogy “jéé, itt van Némó!”, de szerinte ez a bohóchal kicsit sem hasonlított Némóra - és a fene vigye el, teljesen igaza volt a gyereknek. A palettás doktorhal láttán viszont a gyerek kiáltott fel, hogy: “Ez itt Szenilla!” Innentől kezdve mi is, és az akvárium is győzelemre álltunk. Tetszettek még neki a sárga színű doktorhalak, az Ázsiából származó ezüstös holdhalak és a dél-amerikai diszkoszhalak is. Az egyik diszkoszhalon szerinte egy labirintus volt, és én mondom, ha lett volna nála ceruza, megkereste volna a fejétől a farokuszonyig vezető utat. Egy picuri vízicsiga mellett pedig kerek tíz percig kellett állnunk, hogy megnézzük hogyan mozog, és hogyan tisztogatja az akvárium falát. A tengeri csillagot is érdekesnek találta, mármint azt, hogy mozog. Egy kicsit elidőzött a Mosel és a Sûre (Sauer) folyóból származó halaknál is.





Sárga doktorhal




Diszkoszhalak - Látják az elsőn a labirintust?




A wasserbilligi akvárium első termében van egy különlegesség, egy hal, amiről még az elején a néni mesélt nekünk. Ez egy csúnya, gülüszemű jószág, a gömbhal, vagy más nevén a fugu, ami a japánok egyik kedvelt eledele. Annak ellenére eszik, és fizetnek érte csillagászati összegeket, hogy bele is halhatnak a fogyasztásába (vagy tán épp ezért?). A fugu ugyanis olyannyira mérgező, hogy ha a szakács egy kicsi hibát is vét boncoláskor, akkor annak egy piciny darabkájába is belehalhat a gourmand vendég. Bár szerintem az ilyen nem is gourmand, hanem egyszerűen csak unatkozó bolond. Szóval, ha a májában, a belében vagy a petezsákjában lévő méreg a húsra kerül, akkor a vakmerő vállalkozónak - miközben végig tudatánál van - először megbénulnak a végtagjai, majd leáll a tüdeje, és pár órán belül vége is van. Azt mondják, a fuguevés egy orosz rulett japán módra.





Gömbhal, vagy más nevén a fugu



Ennek az akváriumnak van még pár előnye. Először is, roppant olcsó. A belépőjegy felnőtteknek csupán 3 euró, gyerekeknek 1.50. Másodszor pedig, hogy közvetlen mellette van egy étterem terasszal, valamint egy hatalmas játszótér faasztalokkal és fapadokkal. Lehet piknikezni a játszótéren is, de választhatjuk az éttermet is, mert onnan is tökéletes a rálátás a hancúrozó gyerekekre. Míg mi teljes nyugalomban (szülőként állíthatom, hogy különleges pillanat volt az életünkben) megittunk egy kávét, addig a gyerekünk vígan rohangált a játszótéren, és végig szemmel tudtuk tartani. Újabb szökési akcióra módja sem volt!







Játszótér





Étterem terasszal