2011. július 22., péntek

Ladurée Luxembourg

Luxembourg belvárosában sétálva vettem észre, hogy az egykori elárvult trafik helyén most egy ékszerdoboznak is beillő bolt áll. A kirakat pasztellzöld színű fa borítását elegáns arany betűk díszítik. Az üveg mögött színesebbnél színesebb macaronokból formázott tornyok és díszes papírdobozok sorakoznak. Nem lehet nem észrevenni! Ez a Ladurée. A kirakata a gyengébbeket egyből leveszi a lábáról és vásárlásra ösztönzi. Ám az erősebbeket sem  hagyja hidegen, a portékája iránt náluk is felkelti az érdeklődést.







Én megpróbáltam ellenállni. Megfontoltan először informálódtam: interneten és ismerősöktől. Amit láttam, hallottam róla, az teljesen meggyőző volt. Ötéves lányommal - nem túlzás - nyolcszor egymás után megnéztük a Le Rêve Ladurée (A Ladurée álom) című rövidfilmjüket. A Diótörő zenéjére komponált hamisítatlan párizsi hangulatot árasztó reklám totálisan elvarázsolt minket. Nem akartunk mást, mint megszerezni egy darabot ebből a világból. A fene vigye ezeket a franciákat, már megint elérték a kívánt hatást!








A tájékozódás részeként sokszor elmentem a bolt előtt. Kerülgettem, mint macska a forró kását. Egy ilyen alkalommal láttam, hogy régimódi, a Belle Epoque* hangulatát idéző fagylaltos kocsiból árulnak saját készítésű jégkrémet, kis edényekben előkészítve. Azt viszont meglepetten figyeltem a tisztes távolból, hogy azok, akik odamentek fagyit kérni, és már kézbe is vették a kiszemelt áldozatot, sokan letették azt. Amit már majdnem magukénak tudtak, elszontyolodva otthagyták. Bizony, bizony, az ára miatt. Egy kis edényes - itt Luxembourgban egy gombócnak, de Magyarországon legalább két gombócnak megfelelő - fagylaltért 5 euró 60 centet kértek el. Mit mondjak, mikor erre rájöttem, nekem is emésztenem kellett a dolgot. Mellette, az olasz fagylaltozóban, ahol szintén isteni fagyit készítenek, mindössze 1 euróba kerül egy hatalmas gombóc. Így aztán előbb mi is az olaszhoz álltunk sorba fagyiért - legalábbis a gyereknek. Hi-hi-hi! Az első sokk után aztán vettem egy nagy levegőt, és kértem egy pisztáciás remeket, majd a gyerekkel kiültünk a Jan Palack térre nyalogatni. Na, mit gondolnak, kié lett a végén a csupa pisztáciadarabos fagyi? Naná, hogy a gyereké! A kis büdös elkunyerálta tőlem. Azt hiszem, ez amolyan “ki nevet a végén” játék lett. A fagyiról csak annyit még, hogy a Häagen Dazs-nál ugyanez a kiszerelés a felébe kerül, és sem ízminőségben, sem a pisztáciadarabok mennyiségében nem marad el ettől.

Következő próbálkozásaim ettől kezdve leginkább a macaronokra terjedtek ki. Ezekkel a színes korongokkal én meglehetősen előítéletes voltam (vagyok). Nálam a nemszeretem kategóriába tartoznak, mert az én ízlésemnek túl gejlek. Ezt a véleményemet azután alkottam, hogy kóstoltam már párat ilyen-olyan cukrászdákban. Neveket nem említek, mert van közte kedvenc cukrászda is, de a macaronjuk nem volt az igazi.



Ladurée macaronok



A Ladurée macaronnal azért tettem még egy kísérletet, mert azt olvastam, hogy a macaronok atyja és kitalálója (legalábbis a ma is létező formájában) nem volt más, mint Louis Ernest Ladurée másod-unokatestvére, Pierre Desfontaines, akinek az 1930-as években először jutott eszébe, hogy két macaron korong közé csokoládékrémet (ganache) tegyen. A recept állítólag azóta sem változott.

A Ladurée honlapján így írják le a macaron tésztájának összetevőit: mandulapor, tojás, cukor, és egy csipetnyi szakértelem (titkos összetevő). Ezekből kis korongokat formáznak, amely - sütést követően - kívül szilárd és ropogós, belül puha és lágy lesz. Miután megtöltötték őket krémmel, két napot várnak vele, és csak azután kerül a Ladurée boltjának polcaira.

Kíváncsian vártam milyen hatással lesznek ezek a “csoda” macaronok rám. A Ladurée macaronokról azt is tudni kell még, hogy akárcsak a jégkrémeik, nagyon drágák. Egy darab ugyan 1.59-be kerül, de ha szép dobozban kérjük, akkor meglepve fogjuk tapasztalni, hogy a dupláját fizetjük ennek az árnak. Nincs mese, a dobozokat is ki kell fizetnünk. Azért mert a gyerekemnek a miniszamócákkal díszített doboz tetszett, hat darab macaronért összesen 15 euró 60-at fizettünk. Az “Arabesque” fantázianévre hallgató doboz, amibe 8 darab macaron fért el, érdekes módon ugyanennyibe került. Azért meg kell hagyni, nagyon dekoratívak a papírdobozok. Ez azonban még csak a csomagolás, nézzük a macaronokat!




Ladurée macaronok



A Ladurée minden évszakban valami különleges ízesítéssel lepi meg vásárlóit. A mostani szenzáció a mentolos szamóca volt, de engem nem győzött meg. Az én ízlésemnek nem volt elég mentolos, csak nagyon halványan lehetett érezni rajta a mentolt. Ellenben a neve alapján semmit nem ígérő málnásnak olyan szokatlanul kellemes parfümös íze volt, amilyet még soha életemben nem éreztem. Na, ez különleges volt, és méltó a Ladurée névre!



A drága szamócás doboz



A zöld almás szintén finom és frissítő volt. A fekete színű, édesgyökér ízesítésűn sem lehetett markánsan felfedezni annak ízét, ami ebben az esetben számomra inkább szerencsés volt, mert például a medvecukrot, aminek fő összetevője az édesgyökér, ki nem állhatom. A csokoládés egyáltalán nem túlzóan édes, sőt megkockáztatom, hogy nagyon finom, viszont emiatt Eszter, akinek vettem, nem szerette. A meggyes mandulás is finom. A karamellért szintén nem rajongok, csak abban az esetben, ha elég sós. A Ladurée-nél azt ígérik, hogy sós, még a nevében is benne van: Caramel à la Fleur  de Sel (sóvirágos karamella). Nálam viszont elmaradt a lelkesedés kóstolás után.

A luxembourgi boltban egyébként nem lehet minden macaront kipróbálni, ami a Ladurée honlapján fellelhető. Ezen kívül a luxembourgi boltban nincsenek sütik sem. Van viszont a már említett jégkrém, macaron, valamint kekszek, csokoládék, teák, pezsgő, illatgyertyák és műanyag szatyrok.




A 26 eurós Nounours!



Na, de ki és mi ez a Ladurée? A Ladurée-t 1862-ben alapította egy dél-nyugat franciaországi molnár, aki Párizsba érkezvén úgy döntött, hogy a rue Royale-on nyit egy pékséget. Ez 1871-ben leégett. Az újjáépítésből már egy cukrászda született, aminek falait a kor népszerű festője és plakátkészítője, Jules Cheret dekorált ki. 

A Ladurée 1993-ban nagy változáson ment át. Megvásárolta a Holder Group, akik már a Paul nevű francia pékséget is sikerre vitték. Azóta a Ladurée megállíthatatlanul terjeszkedik. Van már boltjuk Tokióban, Kuvaitvárosban, Rijádban, Dubajban, Bejrútban, Isztambulban. Ha oda nem tudnának kiugrani egy kis édességért, akkor mehetnek még Dublinba, Londonba, Párizsba, Genfbe, Zürichbe, Monte-Carlóba, Milánóba és most már ide, a Nagyhercegség fővárosába, Luxembourgba is.





Csokis, édesgyökeres, karamelles, mentolos szamócás és meggyes mandulás




Bármilyen fájó is ezt mondanom a végén, de azt hiszem, hogy az a világ és image, amit a Ladurée köré teremtettek az sokkal vonzóbb, mint a termékeik. Itt tényleg igaz az, hogy meg kell fizetnünk a reklámot is. Hiába Monsieur Desfontaines és a Ladurée, a macaronoknak továbbra sem lettem lelkes híve. Felőlem lehet ez a 21. század újra felfedezett divatos édessége, én azt hiszem többet nem kérek belőle. A végén azonban mégis megnyugvással tölt el, hogy legalább mindent megtettem-megettem azért, hogy ne tegyek elhamarkodott kijelentést.



*Belle Epoque (szép korszak) Franciaországban a 19. század végére és a 20. század elejére tehető időszak. 

2011. július 12., kedd

Kaktusz és csillag

Hogy én hova járok bevásárolni? Szinte csak két helyre. Ezt a két boltot már úgy ismerem mint a tenyeremet, így tudom, melyik árucikkért hova kell nyúlnom. Szeretem ezt a fajta rutint, ami segít abban, hogy gyorsan túl legyek az egész vásárlási mizérián. A kezdetek kezdetén, amikor még újonc voltam itt, és új dolgokkal ismerkedtem, akkor sokszor tételesen áttanulmányoztam egy-egy termék összetételét. Ezek az idők azonban régen elmúltak. Az, hogy mennyi időt spórolok egy bevásárláson, az sokszor többet ér nálam, mint az eurókban mérhető spórolás.

Az egyik kedvenc helyem a Belle Etoile (ejtsd. bel etoál) bevásárlóközpont, ezen belül is a Cactus (ejtsd. kaktüsz) szupermarket. Miért is? Mert itt lehet kapni a legjobb marhahúst, luxemburgi termelőktől származót, amit nem kell órák hosszáig főzni, és így is porhanyós lesz. Mert itt lehet kapni a legtöbb fajta magyar bort. Igaz, hogy főleg tokaji borokat, és főleg aszúkat, de megtalálhatóak itt a Disznókő, az Oremus és a Sárga Borház termékei is. Mert itt lehet kapni a legfinomabb főtt gesztenyét, vákuum csomagolásban, ami nemrégiben egyik kedvenc édességünkké lépett elő. Mert a Cactus-ös konzerv lila káposzta a legjobb ebben a műfajban. Mert ez van a legközelebb hozzánk, és mert...



A lila káposzta



A Cactus, Luxemburg egyik vezető, és máig családi kézben lévő vállalkozása. A Cactus története egészen az 1900-as évek elejére nyúlik vissza, amikor Joseph Leesch nyitott egy kis vegyesboltot. 1905-ben Michel Donven lett a társa, akivel import cikkeket - rizst, kávét, kakaót és dohányárut - is felvettek az üzlet repertoárjába. 1928-ban azonban megszűnt ez a partneri kapcsolat, helyette Joseph Leesch fiai, Arthur, Jacques és Aloyse alapítottak egy Leesch Frères (Leesch Fivérek) nevű társaságot. 1930-ban megnyitották első kávéboltjukat a Rue de Strasbourgon, ahol kávépörköléssel is foglalkoztak. 1955-ben Arthur fiai, Paul és Alfred örökölték meg a céget, ezzel a harmadik generáció vette át az irányítást. 1962-ben ők hozták létre az első önkiszolgáló boltot VIVO néven, szintén a Strasbourg utcában. 1967-ben pedig megszületett az első Cactus névvel ellátott szupermarket Bereldange-ban. A Cactus nevet Paul Leesch adta neki, aki egy Jacques Dutronc nótából merítette az ihletet. Ez a dal gyakran felcsendül a Belle Etoile-beli Cactus-ben, én legalábbis már hallottam párszor, amikor a nagy bevásárlókocsival a sorok között szlalomoztam.




Magyar borok a Cactus polcain



1974-ben nyitották meg első bevásárlóközpontjukat a Belle Etoile-t Bertrange-ban, a belgiumi  Arlonba vezető úton. Na, ide járok én. Az épület le se tagadhatná, hogy a hetvenes években épült. Itt biztos senki sem alakul át plázacicává! Az épület ugyanis kívül-belül teljesen távol áll a mostani plázákban megszokottaktól. Szerintem az alapvető karbantartáson kívül hozzá se nyúltak azóta hogy megépítették. Ez nem egy csupa üveg és csillogó acélpalota, itt nincsenek tágas, világos terek. Itt a belmagasság alacsony, és a barna és bézs szín kombinációja az uralkodó. Talán Leesschék is érezték, hogy kissé elavult az enteriőr, ezért idén elkezdték felújítani azt. Kis lámpákkal sűrűn telerakott sötétkék álmennyezetet húznak fel végig, mintha az éjszakai égbolton ragyognának ránk a csillagok. Nagyon cuki, de annyira szerintem nem, hogy megérné összenyomni vele az amúgy is alacsony belmagasságot.

Ezen túlmenően építenek még egy háromemeletes mélygarázsos új szárnyat is, ami előreláthatólag 2013-ra készül el. Addig viszont lezárták a földszinti parkolási lehetőség egy részét, mert az épülettől jobbra fel kellett túrni mindent az építkezés miatt.



A Belle Etoile 



A Schnékertről már egyszer írtam az udvari beszállítók kapcsán. Ő ma a legnagyobb “traiteur” Luxembourgban, aki második üzletét a Belle Etoile-ban nyitotta meg. 2005 óta pedig a Belle Etoile-ban található Cactus is forgalmazza készételeit. Aki szeretné kipróbálni a Schnékert-féle különlegességeket, hogy utánajárjon, miért is érdemelte ki az udvari beszállítói címet, annak nem kell mást tennie, mint egy sima bevásárlás során leemelni valamelyik készételt a polcról. Vannak olaszos tésztaételeik, vannak halételeik körettel, van rizlinges húspástétomuk, vannak finom aprósüteményeik. Őszintén bevallom, hogy én néhányat kipróbáltam, de azért a Schnékertnél enni nem valami költségkímélő megoldás. Így azt hiszem nem igazán várható, hogy egyszer is hosszasan fogom Önöknek elemezni Schnékert kínálatát.



Épül az új szárny



Valamiről mindenképpen említést kell még tennem a Belle Etoile kapcsán, mégpedig a tematikus hetekről. A Belle Etoile folyosója hétről hétre kiállítás színterévé válik. Minden héten más és más kultúrát, hobbit, érdekességet mutatnak be. Voltak már kiállítva oldtimerek, ásványok, tengeri halak, modellvasutak, karikatúrák, Leonardo da Vinci találmányai. A mediterrán héten a térség termékeit, kuriózumait vásárolhattuk, borhéten, a világ szinte minden bortermelő országának kínálatát kóstolhattuk, közte a magyar borokat. Minden évben kétszer megrendezik a használt biciklivásárt, ahol kedvező áron lehet jó állapotú biciklit venni. (Azért érdemes a hét elején menni.) A gyerekem egy-egy kiállítás alakalmával már mosott aranyat Klondike-i homokból, a Luxlait egyik bemutatóján pedig már a tehénfejést is kipróbálta. Kell ennél jobb szórakozás?!



Indiai hét a Cactus folyosóján



Mivel egy lehetetlen alak vagyok, a végére hagyom a nemszeretem dolgot. Van valami, amivel sehogyan sem tudok kibékülni. Ez pedig a 2009-ben bevezetett hűségkártyarendszer és annak működése. A Cactus pontgyűjtő rendszere ugyanis nem való másra, mint értelmetlen dolgok felhalmozására otthon. A Villeroy&Boch borospoharaknak még bedőltem annak idején, de azok is végül anyukámnál kötöttek ki. Viszont most ott tartok, hogy több ezer pontom van, és csak gyűlik, és gyűlik, de nem tudom mire levásárolni. Sem konyhai eszközökre nincs már szükségem (már csak a fülemre tudnám őket akasztani), sem Hudora labdákra és tollasütőkre. Valami hasznosabbat nem tudnának kitalálni? Mondjuk, magyar borokat? Azokra szíves örömest levásárolnám!



2011. július 2., szombat

Hol rejtegetik az élelmiszert Luxembourgban?

Biztosan sokan ismerik azt a közhelyes megállapítást, miszerint Magyarországon minden sarkon van egy kocsma. Én ehhez még hozzá szeretném tenni: és mellette egy kis közért. A legtöbb túlzó általánosítással szemben ezekben, azért lássuk be, van valami. Ezeket a fontos “közintézményeket” Magyarországon nem kell keresni, előbb-utóbb úgy is szembejön velünk egy. Nos, én meglehetősen el is voltam kényeztetve emiatt. Legalábbis ezt éreztem, amikor Luxembourg városába érkezve, kétségbeesetten róttam az utcákat, hogy egy kis boltot találjak, ahol legalább pár alapélelmiszert meg tudok vásárolni. Elkövettem azt a hibát, hogy a belvárosból kiindulva, annak egy kilométeres körzetében kerestem. Itt azonban, leginkább bankokat, elegáns butikokat, irodaházakat és éttermeket találtam. Élelmiszerboltot sehol.

Ma már természetesen tudom, hogy van egy a belvárosban is, csak sajnos jól eldugva, egy cipőbolt és egy optikai szalon között elterülő belső udvarban, legesleghátul. Az Alima meglehetősen sokoldalúan felszerelt élelmiszerbolt, ami a Porte Neuve 11. szám alatt található a luxembourgi értéktőzsde szomszédságában. Ha nem találnánk, akkor keressük az egyetlen helyet a belvárosban, ahol koldus ücsörög. Érdekes módon mindig más és más a koldus személye, de biztos pontként, itt valahogy mindig üldögél egy. Talán azért, hogy ha valaki a tőzsdéről kilép biztosan belebotoljon, és ezzel hívja fel a figyelmet a nagy társadalmi igazságtalanságokra.

Az Alimának ezen kívül van még egy boltja a Gare-nál, a vasútállomás környékén, a Fort Bourbon 11. szám alatt. A másik kettőhöz, amit a honlapjuk szerint még Luxembourg városában működtetnek, eddig nem volt szerencsém, de állítólag létezik - az egyik Belair-ben, a másik a belvárosi park mellett, az Avenue Emile Reuter 19. számon.




Alima reklám a merli parknál



A Gare környéke egyébként inkább hasonlít arra, amit egy nagyvárostól megszoktunk, elvárunk. Errefelé sokféle ember fordul meg, emiatt nagy a nyüzsi, és persze a boltok is sokfélébbek. Itt lehet találni akciós üzleteket, vagy csak egyszerűen olcsóbb árakkal dolgozó boltokat. A Gare környékén élelmiszerboltból is több van. A Gare épületéből kilépve, ha jobbra fordulunk, egyből egy Delhaize-t találunk. Ez a belga élelmiszerlánc sok luxemburgi magyar kedvence, de engem annyira nem győzött meg. Nem rossz, de szerintem van nála jobb is.

Az, hogy nem ide járok rendszeresen vásárolni, abban valószínűleg nagy szerepe van annak is, hogy sokáig volt egy alapvető problémám a Delhaize-zel: nem tudtam, hogyan kell kiejteni a nevét. Bármennyire is nevetségesnek tűnik, ez nagyon el tudta venni a kedvemet, hogy a Delhaize hűséges vásárlója legyek. Hiszen, ha megkérdezik tőlem, hogy mit és hol vettem, akkor csak körülírni tudtam volna a boltot. Ez a baj, ezekkel a belga cégekkel, amelyeknek flamandos vagy németes hangzású neveit franciásan kell kiejteni! A szegény távolról jött ember meg csak értetlenkedik. Ott van például a Neuhaus nevű belga csokoládézó. Mit gondolnak hogyan ejtik ki a nevét errefelé? Nem, véletlenül sem nójhauz-nak, hanem nöusz-nak.  A Delhaize-t pedig dölez-nek kell mondani.




"Dölez" a Gare-nál



Na, vissza a vasútállomásra! A Gare környékén, a Rue de Strasbourg 32. számon található még egy másik  közért, amelynek neve Cactus. És, ha már így szóba jött a Cactus, akkor elárulom, hogy nekem ez az egyik kedvencem, bár én nem a Gare-nál lévő boltjukba, és nem is az Avenue Pasteurön lévő, limpertsbergi  Cactus Marché-ba járok. Már évek óta a Belle Etoile bevásárlóközpontot látogatom, illetve az ottani Cactus szupermarketet. Ez egy száz éve luxemburgi tulajdonban lévő cég, ami nagyon jó minőségű árucikkeket kínál. Húsért csak ide jövök, különösen ha nem rágós marhára vágyom. És milyen jó, hogy ennek az üzletnek legalább egyszerűen ki lehet ejteni a nevét!

Általában minden városrészben található egy élelmiszerbolt, ami nem hangzik valami soknak. Ráadásul vannak olyan városrészek, ahol szinte egy sincs. Ott van mindjárt Kirchberg, az európai uniós negyed, ahol az Auchan bevásárlóközpont található. Ez azonban a lakott területtől távol, Kirchberg szélén fekszik, tehát még a kirchbergi lakosok is csak autóval, vagy busszal tudják megközelíteni. Ahogy egyik ismerősöm fogalmazott egyszer, itt minden az autósokra van kitalálva, és tényleg, a nagy bevásárlóközpontok  mind Luxembourg város szélén vagy a mellettük lévő településeken épültek fel. A már  említett Belle Etoile és a City Concord bevásárlóközpont is Bertrange-ban van.




Az Auchan bevásárlóközpont Kirchbergben



Egy ideje már lehetőségünk van interneten bevásárolni. A Delhaize Direct és az Auchan Drive egy olyan szolgáltatást nyújt, ami időhiányban küzdőknek, gyerekeseknek vagy netán agorafóbiásoknak való. Az interneten online kiválaszthatjuk azokat az élelmiszereket, amikre szükségünk van, majd az üzlet dolgozói összeállítják nekünk, mi pedig az előre megadott időpontban érte megyünk az áruért. A két cég között az a különbség, hogy míg a Delhaize nem pakol be az autóba – csak összekészíti egy bevásárlókocsiba az árukat –, addig az Auchan igen. Az Auchannál egy műanyag, Drivebox fantázianevű dobozba tesznek mindent, amit aztán az Auchan dolgozói beraknak a kliens autójába. Ezt a dobozt a következő ilyen vásárláskor kell majd visszavinni. Az Auchannál lehet online fizetni, míg a Delhaize-nél ott helyben fizetünk. Egyik barátnőm, aki dolgozó nő és két gyermek édesanyja, az ilyen bevásárlással akart időt spórolni. Ő a Delhaize-t választotta, de sajnos elszámoltak neki pár eurót. Mire elintézte, hogy visszakapja az elszámolt összeget, végül több időt töltött a boltban, mintha rutinosan, a sorok között haladva betette volna kosarába a megszokott és hiányzó dolgokat. Látszik, hogy egy új szolgáltatásról van szó, ebbe még bele kell tanulniuk.

Luxembourgban jelenleg egyetlen olyan internetes luxemburgi cég van, akik házhoz szállítják egy közért kínálatával megegyező termékeiket. A Luxcaddy árai ugyan meglehetősen borsosak, és a házhoz szállításért is felszámolnak díjat, de ezt simán megtehetik, mert ebben a kategóriában ők az egyetlenek. Ugyan a német Bofrost is szállít házhoz, de ahogy a nevében is benne van, csak fagyasztott árukat.

Nos, szép hétvégét, és kellemes vásárlást Luxembourgban!