Duck Race

El tudnak képzelni több ezer sárga műanyag kacsát, amint egy alig három méter széles folyón hömpölyögnek lefelé? Ha nem tudtam volna róluk, hogy játékkacsák, azt hittem volna így tavasz idején, hogy valaki letarolt egy pitypang mezőt, és azt szórta bele a vízbe. A Duck Race-t, azaz a kacsaversenyt idén, április 28-án vasárnap már tizenegyedik alkalommal rendezték meg Luxembourg városban, a Petrusse-folyó völgyében.

Már 12 órától programokkal várták az érdeklődőket. Mi 2-re szerettünk volna odaérni, de  alaposan lekéstük a célként kitűzött időpontot. A késés egyik oka az volt, hogy több, mint egy órán át kerestük otthon - eredménytelenül - a nyereményszelvényünket. Hiába vettem meg jó előre a jegyet az egyik luxemburgi benzinkútnál, a Goedert-nél, úgy eldugtam a gyerek elől, hogy azóta se találjuk. A másik ok az volt, hogy a helyszínhez közel s távol nem találtunk egyetlen parkolóházat, amire ne lett volna kiírva: COMPLET (tele). Nem csoda! Három hét óta most volt először szép idő, az első nap, amikor nem esett, így aki tehette kimozdult erre a szabadtéri programra. Szóval, jó sok idő eltelt azzal is, hogy parkolóhelyet kerestünk. Végül valahol, a régi lakásunk környékén parkoltunk le az utcán, de onnan meg ugye sokat kellett gyalogolni. Így a 3 órás első indítást rendesen le is késtük. Még a Petrusse-völgy másik végében voltunk, amikor hallottuk a rajtpisztoly eldördülését.

A Viaduc-tól a Grund bejáratáig tartott a rendezvény. Hatalmas tömeg volt, ami főleg az italos és ételes sátrak mellett okozott közlekedési dugókat. Amikor odaértünk, pont láttuk, ahogy a Duck Race pólós fiúk műanyag ládákból elkezdték beleönteni a műanyag kacsákat abba a hatalmas fém konténerbe, amit a patak fölött, egy fém állványon helyeztek el. Ezek a kacsák voltak a következő rajt indulói.

Szerencsénkre találtunk egy szuper helyet a Petrusse-korlátjánál, egészen közel a starthoz, ahonnan istenien láthattuk a második rajtot. Egy kis idő elteltével azt is felfedeztem, hogy az egyik Duck Race pólós srác, nem más, mint Xavier Bettel, Luxembourg város újonnan megválasztott polgármestere. Ő is ott volt fent a nagy konténer mellett, az emelvényen. A második rajtot ő indította el egy pisztolylövéssel.

A kacsák közül páran már az áttöltéskor belepotyogtak a Petrusse-be. Azt viszont nem tudom, hogy ezekre a kacsákra irigykedni kellett volna-e, hiszen emiatt a korai startolás miatt hamarabb értek célba, vagy esetleg sajnálni őket, mert emiatt esetleg diszkvalifikálták őket. A Duck Race lényege ugyanis az, hogy 5 euróért vásárolunk egy jegyet, amivel bérelünk egy kacsát, aminek a száma megegyezik a jegyünkön lévő számmal. Ha a mi számunkkal ellátott kacsa az elsők között ér célba, akkor nyeremény üti a markunkat. A 2012-es Duck Race főnyereménye egy Renault Twingo volt, de nyerhettünk Miele porszívót, Canon fényképezőgépet, 750 eurós ruhavásárlási utalványt, karton pezsgőt, és még sok egyebet. Még az is lehet, hogy mi is nyertünk valamit, de ezt már lehet sose tudjuk meg, mert a jegyünk valahol a lakás Bermuda-háromszögében teljesen eltűnt.

Az indítás és a folyóba ömlesztés után akadtak olyan renitens kacsák, akik már az elején inkább a partraszállást választották. Őket gumicsizmás “rendfenntartók” vasvillával terelgették vissza a folyóba, hogy rávegyék őket az úszásra. Voltak ezenkívül még ciklámen, piros, fehér, zöld és fekete színű különcködők, akik külön versenyben indultak. Rájuk sms-en keresztül kellet fogadni, és megtippelni, hogy milyen színű kacsa ér előbb a célba.

A Duck Race rendezvény ha jól tudom angolszász kitaláció, és abból a célból jött létre, hogy jótékony célokra pénzt gyűjtsenek vele, miközben közösségépítő szórakozási lehetőséget biztosítanak az embereknek. Itt Luxembourgban a Table Ronde Luxembourgeoise (luxembourgi kerekasztal) nevű szervezet rendezi. A befolyt összeget teljes egészében karitatív célokra fordítják. Idén sérült és beteg gyerekeket támogató alapítványoknak juttatják el az összegyűlt pénzt.

Nos, miután Eszter a szokástól eltérően képes volt majdnem egy óráig türelmesen várni a második rajt indítására a Petrusse-korlátjánál, és miután kigyönyörködtük magunkat a “kis kacsa fürdik”-ben, elindultunk, hogy belevessük magunkat a gyerekprogramokba. Legelőször Eszter a minivasúton tett három kört. A Petrusse-völgy végében, a Grund bejáratánál ugyanis működik egy minivasút. A vonatok akkorák, mint egy nagyra nőtt modellvasút, a sínek pedig 5 hüvelyk szélesek. A mozdonyok működőképesek, így el tudnak húzni akár egy több személyes szerelvényt is. A mozdonyok közül volt, amelyik hagyományosan szénnel, volt, amelyik árammal működött. Ezekre a vonatokra nyáron a gyerekek és felnőttek ingyen felülhetnek, de most a Duck Race alatt 2 eurót kellett fizetni egy körért.

Ezután jó fél órát álltunk sorba az arcfestésnél. Ezen a ponton viszont mi felnőttek kezdtünk türelmetlenkedni, ugyanis az éhség, még minket felnőtteket is képes hisztissé és ingerlékennyé tenni. Így aztán nagyon örültem, hogy mikor sorra kerültünk, ahhoz a lányhoz kerültünk, aki nem bonyolította túl az arcfestést. Pikk-pakk kipingált legalább három gyereket, míg a másik lány még mindig ugyanazzal az egy gyerekkel vacakolt. Igaz azonban, hogy a másik lány lassabb munkája művészi igényességet takart.

Pillangó arcú lányunkkal ezután elindulhattunk, hogy megtaláljuk a kolbászos sátrat. A nagy tömeg és a mardosó éhség miatt ez komoly feladatnak bizonyult, de végül a Viaduc lábánál lévő sátrak egyikénél sikerrel jártunk. Ráadásul míg mi a kolbászosnál várakoztunk, addig Eszter az “athome.lu” ugráló várában iszonyatosan jót szórakozott. Ettünk, ittunk, jót mulattunk és... háp-háp!