Lejárt a jogsim

Annyira jó fejek ezek a luxemburgi magyarok, de most komolyan! Az is lehet, hogy más eset kapcsán már áradoztam erről a közösségről. Az is lehet, hogy ez már unalmas is Önöknek, de az is lehet, hogy szimplán dicsekvésnek veszik. Mégsem tehetem meg, hogy ne említsem ezt meg már a történetem legeslegelején.

Valamikor februárban volt egy problémám, ezt leírtam a luxemburgi magyar közösség fórumán, majd alig tíz perc elteltével sorjáztak a segíteni szándékozó, informatív levelek. Már úgy kellett leállítani őket, hogy oké, “villmols merci”, nem győzöm olvasni, kegyelmezzetek, megvan, amit akartam! A végén közös levélben mondtam köszönetet, mert már nem voltam képes minden egyes levélre külön válaszolni. De ez legyen a legnagyobb bajom!

Az történt, hogy február elején beszélgettem az anyukámmal, aki megkérdezte, hogy tudok-e róla, hogy nekem még olyan jogosítványom van, ahol az egészségügyi érvényességi határideje nem egyezik a jogosítvány lejártának határidejével. (Micsoda sunyi megoldás!) Ráadásul míg az egyik egyértelmű helyen, látható nagyságú számokkal, rendesen ki van írva: 2018.02.04., addig a másik meglehetősen eldugott helyen, muslicapiszok nagyságban, hevenyészett módon van feltüntetve: 13.04.19. Én ezt simán valamiféle kódnak néztem. Ha az előbbi dátumot normálisan ki tudták írni, akkor ez utóbbit vajon miért kellett elslendriánkodni? Csakis egy oka lehet: arra bazíroznak, hogy az a szerencsétlen hülye vezető nem fogja észrevenni, és így egy szaftos kis pénzbírságot lehet majd kiszabni rá. Szerencsére időközben változtattak ezen az idióta megoldáson, de sajnos ez rajtam már nem segített. Hiába érvényes a jogosítványom 2018-ig, az egészségügyi alkalmasságom idén, pont a születésnapomon lejárt. Jó kis szülinapi ajándék volt!

A régi magyar

És bár februárban három napra hazaugrottunk Magyarországra, hogy elhozzuk a kiskutyánkat, de ez a kevéske idő arra már nem volt elég, hogy a jogsimat megújíttassam. Így aztán végső elkeseredésemben és tanácstalanságomban a luxemburgi magyarokhoz fordultam, hogy ugyan mondják már meg, ők mit csináltak hasonló helyzetben. Ennek köszönhettem azt a rengeteg levelet, amiről már a bejegyzés elején írtam.

A tanácsok összegzése a következő. Egy vezetői engedélyért felesleges Magyarországra menni, mert itt is nagyon könnyű újat kapni. Nem kerül sokba, az ügyintézés nem tart sokáig, és nem mellesleg egy luxemburgi jogosítvány csak még egy plusz bizonyíték egy rendőri ellenőrzés során arra, hogy nem a regisztrációs adó megúszása miatt járunk luxemburgi rendszámú autóval Magyarországon. 

A segítő útmutatások alapján kinyomtattam az SNCA  (Société Nationale de Circulation Automobile) weblapjáról a formanyomtatványt. Én a francia verziót választottam, mivel a német lett volna a másik opció. Nyomtatott betűkkel kitöltöttem az adataimról szóló részt, és fekete tintával odafirkantottam az aláírásomat a bal felső sarokban lévő, erre kijelölt téglalap alakú területre. Ezután elindultam beszerezni a luxemburgi jogosítványhoz szükséges dolgokat. Nekünk, európai uniós országból érkezetteknek, ha még a jogsink lejárta előtt megyünk intézkedni, akkor egy jogosítványcserére lesz szükségünk. Ezt elintézendő nem kell más, mint a meglévő jogosítványról egy fénymásolat, egy igazolványmásolat (útlevél vagy személyi igazolvány), egy igazolványkép, egy lakóhely igazolás, és egy tizenkét eurós okmánybélyeg.

Ezért aztán elmentem csináltatni egy igazolványképet. Az elvileg professzionális fotósboltban készítettek rólam egy a borzalmasnál csak egy fokkal jobb képet, de inkább nem lázadtam, mert nem szerettem volna, ha megpróbálnak meggyőzni arról, hogy rólam úgysem lehet jobbat készíteni. Így inkább sztoikus nyugalmat színlelve átvettem a képeket.

Mivel nem olvastam el figyelmesen a rám vonatkozó részt, és mivel eleinte nem is nagyon tudtam, hogy a sok jogosítványkérő kategóriából én melyik speciális eset vagyok, ezért én az egészségügyi vizsgálatot is megcsináltattam. Úgy voltam vele, hogy minél több papírom van, annál jobb. Akkor legalább nem kell kétszer menni hiánypótlás miatt a Service des permis de conduire irodájába. Nem így lett, ugyanis a lakóhely igazolásból nem volt elég nekik a jelenlegi lakóhelyemről vitt igazolás (certificat de résidence), kellett egy másik abból a városból — esetemben Luxembourg fővárosból —, ahová kilenc éve először bejelentkeztem.

Egyébként az orvosi vizsgálaton többek között megvizsgálták a szememet: a távollátás élességét, a pupilla összehúzódását, a periférikus látásomat; a reflexeimet: talpam, térdem reakcióját. Megkérdezték nem vagyok-e gyógyszer-, alkohol-, illetve drogfüggő; voltam-e pszichiátriai kezelés alatt; el szoktam-e ájulni, volt-e már balesetem, és milyen műtétjeim voltak. Megnézték a vérnyomásomat, a szívemet, a vizeletemet, valamint hogy milyen magas és milyen súlyos vagyok. Kiderült, hogy súlyos vagyok, de magas nem. Ezek után a doki úgy találta, hogy teljesen rendben vagyok, ez utóbbi nem volt kizáró ok. Azonban később  kiderült, hogy teljesen feleslegesen ment el egy fél délelőttöm az orvosi vizsgálatra, mert az én kategóriámtól nem várják el az orvosi igazolás beszerzését.

Szóval, az a kategória, amibe mi tartozunk, az az “échange d’un permis établi par un État membre EEE”, ami nem jelent mást, mint az európai gazdasági közösségből érkezett állampolgár jogosítványának a cseréjét.

A beszerzett papírokat Luxembourg főváros északi részére a Kalchesbuck kettes szám alatti irodába kell bevinni. Itt lehet megvásárolni a tizenkét eurós bélyeget is. Egy áprilisi napon itt adtam le az igénylésemet, hogy pontosan egy hét múlva már a postaládában várjon a hír: mehetek a jogsimért. 

és az új luxemburgi

Ma kisebb sor végigállása után a bugyirózsaszínű magyar jogosítványomért cserébe megkaptam a szürkés rózsaszínű luxemburgi jogosítványomat. Új, friss, ropogós, plasztik, és tíz évig nem lesz gondom vele. Ojjé! Egyetlen szépséghibája, hogy ez a professzionális fénykép virít rajta. Na mindegy! Ezek után megteszi a Photomaton is!

Visszatérés a munkaerőpiacra?

- Még Luxemburgban éltek?

- Igen.

- És dolgozol már?

- Nem, még nem dolgozom.

- Eszter hány éves is?

- Hétéves.

- Már hétéves! És te nem dolgozol? Miért nem dolgozol?

Sajnos az ilyen típusú kérdések, vagy inkább kikérdezések elég gyakran megtalálnak, ha Magyarországon járok. Nem is nagyon tudom, hogy ki miatt aggódnak ilyenkor a kedves ismerősök. A férjemért, aki - úgy vélik - halálra dolgozza magát, hogy eltartsa a családját, miközben a felesége otthon lébecol? Vagy értem, akinek emiatt nem lesz nyugdíja, és ha ne adj isten elhagyja a férje, akkor öregkorára nincstelen koldus lesz? Vagy mindhármunkért, hogy emiatt nem tudunk megfelelő színvonalon megélni itt a messzi nyugaton? Vagy csak egyszerűen azt érzik, hogy nem felelek meg az általuk jól ismert társadalmi elvárásoknak, és hát micsoda dolog ez? Az az igazság, hogy engem roppant bosszantanak ezek a kérdések, de furcsa mód az nem bosszant, hogy nem dolgozom.

Az egyik Luxembourgban élő magyar barátnőm − nevezzük Rebekának − viszont egy ideje elég rossz hangulatban van amiatt, hogy mióta Luxembourgban él nem dolgozik. Velem ellentétben őt nagyon zavarja, hogy nincs munkája, nincs keresete, és hogy nincs más dolga, mint a lakás és a gyerek körüli teendők ellátása. Szegénykém, nehezen viseli az expat feleségek sorsát. Bezzeg én...

Itt aztán majdnem írtam egy egész bekezdést, amelyben részletesen leírtam volna, hogy miket is csinálok idehaza, hogy lássa a kedves Olvasó, egyáltalán nem semmittevéssel telnek a napjaim, de aztán kihúztam, mert nehogy már magyarázzam a bizonyítványomat. Elégedjenek meg annyival, hogy nem unatkozom, és hacsak nem gondolok bele, hogy mi lesz öregkoromban, akkor meglehetősen prímán elvagyok háztartásbeliként.

Rebekát viszont azt tenné boldoggá, ha végre bejárhatna dolgozni. Megkeresett már néhány fejvadászcéget is, de a megszervezett állásinterjúkon valami hiányosságot mindig találtak nála. Persze nehogy azt gondolják, hogy ezek valós indokok. Ezek általában mondvacsinált érvek, amivel magasan kvalifikált, több nyelvet beszélő, Magyarországon vezető beosztásban dolgozó barátnőmet távol tarthatják a “zsírosbödöntől”. Egyszerűen arról van szó − amire egyik versenyszférában dolgozó ismerősöm világított rá −, hogy ezeknél a jól fizető állásoknál előnyben részesítik a francia, a belga, a német, illetve az angolszász munkaerőt, és csak abban az esetben rúghat más is labdába, ha az előbb említetteknek nem kell az állás.

Végső elkeseredésében Rebeka hozzám fordult, hogy mit csináljon. Ekkor találtam meg az interneten az ADEM, az Administration de l’Emploi (munkaerőközpont) nevű szervezetet. Hogy további támogatásomról biztosítsam barátnőmet, na meg mivel a sanyarú és hajléktalan öregkor képe is időközben befészkelte magát az agyamba, egy esős délelőttön elkísértem Rebekát a Gare (vasútállomás) környékén található ADEM-épületbe. Sorszámot húztunk, és szinte egyből sorra kerültünk. Ő bement az egyik ajtón, én meg a másikon.

Az a jó Luxemburgban − és ezt rengetegszer írtam már −, hogy ha valaki annyira béna, mint én, hogy több évnyi luxemburgi lét után is angolul beszél legszívesebben, akkor itt azt is megteheti. A luxemburgiak ugyanis négy nyelven beszélnek (luxemburgiul, franciául, németül és angolul) tökéletesen, így a luxemburgi hivatalokban ezeken a nyelveken simán elboldogul az ember.

A pasi, akihez kerültem csak az első grádics volt az áhított állás felé. Ő volt az, aki felvette a legszükségesebb adataimat: név, lakhely, telefonszám, iskolai végzettségek, eddigi munkahelyek, nyelvtudás. Ez utóbbihoz nálam a francia is bekerült, amit ott helyben le is tesztelt. Korábban milyen munkakörben dolgoztam, és a jövőben milyen munkakörben szeretnék dolgozni. Én elég nehéz esetnek bizonyultam. Mert mit csinálhat itt az a valaki, akinek politológia diplomája van és a Magyar Rádió Archívumában dolgozott prózai dokumentátorként, de legszívesebben papírmasé szobrokat meg dekupázs dobozokat készítene egész nap? A végén bejelöltettem vele a kommunikációt, mint fő kategóriát, azon belül pedig az információ- és adatfeldolgozást. Arra a kérdésemre, hogy ha ebben a kategóriában nem találok megfeleő állást, akkor átléphetek-e másik kategóriába, igenlő választ kaptam.

A pasit az is érdekelte még, hogy részmunkaidőben vagy teljes munkaidőben akarok-e dolgozni. Naná hogy részmunkaidőben, de mivel ez neki nem nagyon tetszett, mondtam, hogy álmaim állását nem fogom visszautasítani, ha teljes munkaidőben kell is csinálni. Ettől megnyugodott, és továbbléphettünk.

Kaptam egy májusi időpontot, amikor találkozom majd jövőbeni ügynökömmel, akit nevezzünk Mr. Thillnek - itt ugyanis ez az egyik leggyakoribb családnév. A májusi találkozóra már vinnem kell egy önéletrajzot és a diploma másolatát is.

A találkozó  végén a kezembe nyomtak egy mappát, melyben megannyi papír vár elolvasásra és kitöltésre. A brossúrák egy része tájékoztat a jogaimról és a lehetőségeimről. Így tudtam meg, hogy lehetőségem van képzésre, adott esetben átképzésre. Ha pedig olyan lehetetlen alak lennék, akinek nem találnak semmilyen képzettségének megfelelő munkát, akkor jogom van munkanélküli segélyre is. Hát, majd meglátjuk mi lesz velem, de azt hiszem addig is csinálok egy papírmasé szobrot.

Luxembourgi kutyakiállítás

Úgy akkortájt, amikor kutyatulajdonosok lettünk, információkat kerestem a luxemburgi kutyás dolgokkal kapcsolatban. Milyen kutyaklubok vannak itt? Milyen fajtájú kutyákat tenyésztenek? Vannak-e esetleg kutyaiskolák? És még más egyebeket is... E bősz keresés során bukkantam rá a 86. luxemburgi kutyakiállítás és verseny (86th International Dog Show) hirdetésére. A dog show-t most hétvégén tartották, és mind a négyen ellátogattunk rá. Igen, jött velünk az új családtag is, aki azzal a feltétellel jöhetett el, hogy a bejáratnál állatútlevelével igazolta, hogy megkapta a korának megfelelő védőoltásokat.

A kétnapos kiállításnak mi csak a második napján mentünk el, mivel akkorra ütemezték az összes bichon, valamint a magyar fajták közül a kuvasz, a komondor, a puli és a pumi fellépését. A Luxexpo, azaz a luxemburgi kiállítócsarnok parkolójában már sehol nem volt hely kicsivel 10 óra után, pedig a kiállítás kezdete 10 órától volt meghirdetve. Ez általában minden egyes alkalommal így van, ha az expó csarnokában rendeznek valamilyen eseményt. Egyszerűen nem alakítottak ki elég parkolót. Mi már ezen meg sem lepődtünk, rutinosan továbbhajtottunk a szomszédos épületbe, az Auchan parkolójába, ahol végül mindig kikötünk, ha ideindulunk.

Az Auchanból tehát gyalogosan tettük meg az utat a kiállításra, ami nem volt túl egyszerű a járdán parkoló autók miatt, na meg az irdatlan mennyiségű kutyagumi miatt, amit a “kedves” gazdik a járdán felejtettek. A belépődíj egyáltalán nem volt drága, felnőtteknek 5 euró volt, míg a gyerek és a kutya is ingyen mehetett be.

A bichonok közvetlenül a bejáratnál kaptak helyet. Miután egy bébi maltesét és egy felnőtt cotton tuleart is bolognesének néztem, egészen elkeseredtem, hogy mennyire nem ismerem fel saját kutyámnak a fajtáját. Aztán egyből megkönnyebbültem, amikor megláttam egy hölgyet a kiállítási ringben, akinek az arcát már láttam a facebookos bichon bolognese rajongói oldalon, mert tudtam, hogy megtaláltuk, amiért leginkább jöttünk. A hölgyet, mikor végzett a bemutatóval, és kutyájával együtt kijött a ringből, rögtön megszólítottam. Mondtam neki, hogy felismertem a Facebookról, és hogy gyönyörű a kutyája. Na meg eldicsekedtem, hogy nekem is van egy bolognesém. Kiderült, hogy kutyusa, Jalna, a bolognesék luxemburgi bajnoka lett. A Belgiumból érkező kétéves Jalna des Magnolias Blancs egy helyes kis szőrgombóc, akinek a súlya mindössze három kilogramm. Ez utóbbi adat azért érdekes, mert a mi négy hónapos Rozink már elérte a két kiló hetven dekát, és egyáltalán nem duci.

Jalna a gazdival

A Magnolias Blancs kennel tulajdonosa nagyon készségesen beszélt a kutyájáról és válaszolt a kérdéseinkre, pedig láthatóan kimerült volt a versenytől. Megnézte Rozit is, akinek szerinte jó a pigmentációja, de azt javasolta, hogy minél hamarabb vágjuk le a szőrét, mert az csak akkor lesz erősebb és göndörebb. Bár kétségtelenül pompás és mutatós szőrzettel rendelkezett Jalna, azért magamban megállapítottam, hogy Rozinak viszont sokkal puhább, selymesebb és simogatnivalóbb van. Mivel azonban már több helyen is olvastam erről a kölyökkori szőrvágásról komolyan fontolóra vettem a dolgot. Miután nem akartunk sokáig zavarkodni a láthatóan kimerült belga hölgynél, egy idő után továbbindultunk, hogy az árusok, kiállítók és látogatók tengerében újabb fajtákat csodáljunk meg.

Célunk volt, hogy megtaláljuk az aznapra ígért magyar fajtákat, de míg őket megtaláltuk igazán nem unatkoztunk. Láttuk az óriás uszkárokat, akik fegyelmezetten tűrték, hogy nyírják, borzolják és spray-zék a szőrüket. Számomra nagyon különös volt, hogy míg az összes fekete uszkárt kontinentális fazonra nyírták, vagyis az udvari bolond külsejüket még megfejelték két vesetájéki pomponnal, addig a fehér szőrű uszkárokat meghagyták viszonylag normális fazonúra, úgynevezett modern stílusban nyírtra.

Láttunk még bobtaileket, óriás és közép schnauzereket, labrador retrievereket, pomerániai törpespicceket, bearded collie-kat, King Charles spánieleket és még sokan másokat. Láttunk egy agility bemutatót is, ahol a legügyesebb egy közép schnauzer volt, aki úgy ugrálta át a legmagasabb akadályokat is, mintha gumiból lett volna a lába.

Egy nyugis bearded collie

A kiállítók között túlnyomó többségben voltak a szomszédos országokból érkezők. Franciaországból 1653-an, Németországból 1099-en, Belgiumból 956-an, Hollandiából 641-en képviseltették magukat. Érdekes viszont, hogy sokkal több orosz kiállító volt (220), mint luxemburgi (154). Magyarországról 43-an jelentkeztek a versenyre. Ám sem a puminak, sem a pulinak, sem a komondornak, sem a kuvasznak nem magyar volt a gazdija. Arról azonban halvány sejtelmem sincs, hogy a szombaton induló magyar vizslák és magyar agarak között volt-e magyar. Azt viszont tudom, hogy a bírók között volt két magyar is. Sőt, még egy magyar stand is volt, mivel 2013 májusában Budapesten rendezik meg a World Dog Show-t, a kutya világkiállítást.

A magyar stand

A magyar fajtákat végül az utolsó teremben találtuk meg. Az egyetlen komondor, a két pumi és a három puli is Németországból érkezett. Az egyik pumitenyészet, a Lovasbarát kennel német tulajdonosával viszont legnagyobb meglepetésünkre magyarul tudtunk beszélni. A hölgy annyira szereti a pumikat, hogy még magyarul is megtanult. Remélem, hogy a simogatásunk szerencsét hozott Miss Emmának a Lovasbarát Kennelből és az Amy nevű pulinak is a “vom Müllersgrund” kennelből.

Eragon

Az Asari nevű komondor, mivel egyedül indult fajtájának versenyében, biztosan megnyerte a versenyt, de el kell ismerni, hogy fenséges példány volt. Amiért ez a kutya végül nálam is az első befutó lett, az egy kiállítás utáni internetes keresésnek köszönhető. Kiderült, hogy a komondor egyik ükapját úgy hívták: Karcagpusztai Andris. Ha nem értenék elmagyarázom: karcagi vagyok.

Asari von den Binsfeldesen