Merli park

Kedden eljött a tavasz! Az igazi, a 15 fok feletti, napsütéses, amikor végre örömmel viszem Esztert a parkba és a játszótérre, és örömmel strázsálok mellette. Ilyenkor rám is jut a napsugarak jótékony hatásából, amire már tél végére-tavasz elejére nagyon ki vagyok éhezve. Hiába, én is napenergiával működök! Ilyenkor türelmesebb vagyok, így nem kezdek el már fél óra múlva azért nyavalyogni a gyereknek, hogy ugyan menjünk már haza, mert megfagyok.

Ma ellátogattunk a régi lakásunk közelében lévő parkba, a merli parkba, ami öt évig − a gyerek születése óta − meghatározta életünket. A merli parkban található Luxembourg város egyik legnépszerűbb játszótere is. Mi is főleg ezért jártunk ide. Most azonban már két hónapja nem voltunk itt. Azóta, hogy januárban elköltöztünk. Eszternek viszont még mindig ez “a” park, a biztos közeg, ahová születése óta szinte naponta jártunk. Itt már ismerős neki minden fű-fa-bokor.

A merli parki játszótér 

Itt már kialakult rituáléink vannak. A főbejáraton érkezünk, és szinte mindig balra vesszük az irányt, így közelítjük meg a játszóteret. Útközben megnézzük a műtavi vadkacsákat, akiket, ha van kenyér nálunk, megetetünk. Szép kövér kacsák, akik többnyire teljesen el vannak telve a lelkes gyerekesek által odahordott zsannamannáktól, és emiatt előfordul, hogy hiába dobáljuk nekik a kenyérfalatkákat, unottan fordulnak el tőlük. Sebaj, a műtavi halak is ott vannak, és őrájuk azért mindig lehet számítani! Mielőtt elhagynánk a tavat még megnézzük, hány teknős napoztatja a páncélját. Aztán jön egy fa, aminek kislányom mindig megvizsgálja a kifolyt gyantáját. Majd elszalad tőlem a másik mesterséges tó széléig, aminek az előzővel ellentétben nincs magas pereme, ezért totyogó kora óta a frász kerülget, hogy beleesik. Eddig még nem esett, de ezen azért még mindig parázok, és tudom, hogy Eszter már szándékosan szalad oda, hogy engem idegesítsen vele. Azt hiszem, nálunk már ez is a rituálé része. Végül átkelünk a kis hídon, és innen már látva a játszóteret, sietni kezdünk, hogy megtudjuk, van-e ismerős a játszó gyerekek között.

Eszter 2 évesen eteti a kacsákat

A merli parkban előre megbeszélt randi nélkül is mindig találkozom néhány ismerős magyar anyukával vagy apukával. Túlzás nélkül állíthatom, hogy itt minden magyar ismer minden rendszeresen idejáró magyart. Ha magyarul beszélő ismeretlent fedezünk fel, gyorsan lekáderezzük, persze saját magától, az újonctól szerzett infókkal, és innentől kezdve már ő is régi csapattagként érkezik legközelebb.

Míg a gyerekek játszanak és félszemmel figyelemmel tartjuk őket lehet beszélgetni. Olyan értékes információkhoz lehet itt hozzájutni, ami miatt a férjem már nem egyszer mondta elismerően: “De jó, hogy a merli parkban voltál drágám!” (Na jó, a drágámat nem mondta, de jól hangzott volna.) Egy merli parki beszélgetésnek köszönhetjük például, hogy lakást vettünk, hogy megvettem a létező legszuperebb porszívót, az irobotot, családi nevén Robit. Merli parkban ajánlottak nekem új gyerekorvost, akiért végre otthagyhattam a régi nemszeretemet. Cseréltünk már itt baby-sitter, orvos és kivitelező címeket is, természetesen ajánlásokkal, referenciákkal. Olyan informális információs szolgálat működik itt, ami gyakran kenterbe veri a “luxembourgi magyarok” fórumát is.

A merli parkban minden nyáron, az iskolai szünet kezdetekor felállítanak egy óriási trambulint, amin körülbelül tizenkét gyerek tud egyszerre ugrálni. Ilyenkor hosszú sorokat kell végigállni a gyerekkel, hogy bejussunk a szigorúan tízperces, ingyenes ugrabugrára. A legklasszabb viszont az egészben az, hogy a kisgyereket felkísérhetik a szülők is, akik ilyenkor szintén szabadon ugrálhatnak. És még csak nem is kell úgy tennünk, mintha csak azért szökellnénk mi is a magasba, hogy a gyereket ösztönözzük vele. Közben pedig irigykedve bámulhatjuk azokat a gumitestű, artista ügyességű fiatalokat, akik olyan pörgéseket és  átfordulásokat végeznek mellettünk, amitől a mi mozgásunk automatikusan lelassul, az arcunk pedig furcsa csodálkozó grimaszt ölt magára. Egy valamire azért figyeljünk a trambulinnál: legyen rajtunk zokni, mert sem cipőben, sem mezítláb nem léphetünk rá az ugrófelületre.

Amikor a középiskolások szereptévesztésben vannak

Sajnos, mostantól nem fogunk olyan gyakran idejárni, mivel új lakásunk nyolc kilométer távolságra került a merli parktól. Ezentúl muszáj lesz autóba ülnünk, dugón átvergődnünk, majd parkolóhelyre vadásznunk, ha ide akarunk jönni. Tegnap is teljesen tele volt a nagy parkoló, és a parkot körülvevő utcákban is sűrűn álltak az autók a járda mellett, ami jó idő esetén itt teljesen általános, csak mi öt évig nem szembesültünk ezzel. A merli park az egyik legnépszerűbb park, és nem csak a gyerekesek körében. A park közepén található egy étterem, aminek a tó fölé benyúló teraszán szinte sosem lehet szabad helyet találni, ha már kiülésre alkalmas az idő. Gyakran futják itt köreiket a futók is, és sajnos jönnek a kutyások, akik - tisztelet a kivételnek - rendszeresen ott hagyják a fűben kutyájuk ürülékét. Teszik ezt annak ellenére, hogy a parkban sok helyen van kihelyezve ennek összeszedésére alkalmas zacskó. Ráadásul a merli parkkal szemben van egy kifejezetten kutyasétáltatásra elkerített terület, ahol a kutyák póráz nélkül futkoshatnak, és szabadon kakilhatnak. A feltételek tehát ideálisak lennének ahhoz, hogy tiszta, kutyagumi mentes legyen a merli park, mégis árgus szemekkel kell figyelnünk hogy a gyerekünk hol molyol, és mit szed össze a fűben.

Mikor ott laktunk volt még egy problémám a merli parkkal, az, hogy nyitvatartási ideje van. Igazából nem az a baj, hogy este bezárják, hanem hogy olyan korán. Nyáron a tíz óra igazán korai zárási időnek tűnik, hiszen itt, Európa nyugati felében még szinte világos van ekkor. Szeptember közepén pedig nyolckor, október közepétől pedig már hét órakor bezárnak. Ezzel együtt a merli park nagyon fog hiányozni, főleg a baráti dumálások.

Azért próbálok nem nagyon nekibúsulni, hiszen új lakásunktól pár száz méterre található a strasseni park, ahol szintén van tó, szintén lehet köröket futni, és szintén van tuti játszótér. Ráadásul nem zárórás a park, tehát az esti kocogásokról sem kell itt lemondani. Társaságom pedig talán itt is lesz, hiszen magyarok mindenütt vannak, csak a magyarérzékelő receptoraimat kell újra beélesítenem.

Házassági évforduló

Henrik (Henri) nagyherceg és felesége, Maria Teresa idén ünnepelte harmincadik házassági évfordulóját. 1981-ben Henrik feleségül vette egyetemi évfolyamtársát és szerelmét, akit a Genfi Egyetemen ismert meg. Mindketten politikatudományt tanultak és 1980-ban diplomáztak. A diplomaosztó után szerencsére nem váltak el útjaik, helyette, amint lehetett összeházasodtak. A ceremóniára 1981. február 14-én került sor a luxembourgi Notre-Dame templomban. Ezek után nem lehet kétségünk, hogy Henrik és Maria Teresa minden évben ünneplik a Valentin-napot!

A hercegi pár fotója egy belvárosi üzlet kirakatában

Pontosan 9 hónapra rá, 1981. november 11-én megszületett fiuk, Vilmos (Guillaume), a jelenlegi trónörökös. Őt négy további gyermek követte. 1984-ben született Félix, 1986-ban Louis, 1991-ben lányuk, Alexandra, végül 1992-ben ötödikként Sébastien.

A hercegnőt nagyon megszerették a luxemburgiak. Nem volt nehéz. A fotókról egy teljes szívéből mosolygó, kedves, derűs nő néz le ránk. Látszik, hogy tele van élettel, hogy lendületes és spontán. Remélhetőleg vitt egy kis latin temperamentumot is a családba, na meg friss vért, amire minden európai dinasztiának nagy szüksége lenne. Mindemellett, ne felejtsük el, hogy Maria Teresa Mestre ízig-vérig arisztokrata családból származik. A spanyol konkvisztádorok leszármazottja.

A hercegi pár harminc év után is még mindig szerelemben és botrányoktól mentesen él. Próbálnak normális, hétköznapi emberként élni saját lehetőségeik között. Sétálnak és járkálnak az utcán az emberek között. Viselnek farmert és pulóvert. Közvetlenek és barátságosak az emberekkel. Aki azonban találkozni szeretne a hercegi családdal, az hiába álldogál a Luxembourg belvárosában álló hercegi palota előtt, mert ott csak hivatalos eseményeken jelennek meg. Lakóhelyük Colmar-Bergben, Luxembourgtól északra, a Nagyhercegség szívében található. Itt áll a Berg Castle (bergi kastély), ahol a család jelenleg lakik.

A hercegi pár Paris Match Belgique címlapjain

Olyan fiatalosak, hogy nem is gondolnám róluk, hogy már nagyszülők. Pedig bizony, már azok! Alig múltak el ötvenévesek, és máris két fiúcska nagymamájának és nagypapájának mondhatták magukat. Húszéves fiuk, Louis volt az, akinek házasságon kívül született első gyermeke egy Tessy Antony nevű lánytól. Nem tudom, hogy otthon volt-e botrány az ügy miatt, de ha én lennék a hercegné, és a fiacskám húszévesen teherbe ejtene egy lányt, én biztosan megmosnám a fejét. Aztán persze túltenném magam a bosszantó részleteken, és kezdenék nem szorongani amiatt, hogy vajon mások mit szólnak, helyette inkább annak örülnék, hogy jön egy kisded a családba! Meg az is örömmel töltene el, hogy fiatal nagymama leszek, és jó szerencsével akár a déd- és az ükunokáimat is láthatom még! No meg, hercegnőként az anyagiak sem nyomasztanának, és ha a fiam boldog...

Egy biztos, Louis ezzel a mésalliance-szal elvesztette örökösödési jogát a trónra, amitől amúgy is két testvér választotta el. Szerelme, a polgári származású Tessy Antony Petange-ban nőtt fel, aki a középiskola elvégzése után, bátyját követve a katonaságot választotta. Koszovóban is szolgált békefenntartóként. Állítólag pont akkor találkozott Louis herceg Tessy-vel, amikor itt teljesített katonai szolgálatot, és Louis hivatalos látogatást tett náluk.

Az esküvővel nem siettek, Tessy-nek szerencsére nem kellett nagy pocakkal parádéznia a templomban amiatt, hogy a gyermek házasságban szülessen. Inkább megvárták a kis Gabriel születését, és pár hónappal később a gilsdorfi templomban mondtak örök hűséget egymásnak szűk családi körben. A párnak 2007-ben újra kisfia született, akit Noah-nak hívnak.

Nos, Henrik nagyherceg és felesége, Maria Teresa boldogságban élnek immár harminc éve. Főhajtás előttük ezért, mert a boldogság lehet, hogy az ölünkbe hullik, de hogy tartós legyen, azért nagyon sokat kell dolgozni. Azért mostanában volt aggódnivalója a hercegnének a férje miatt. Február elején, nem sokkal házassági évfordulójuk előtt, rosszullét miatt a herceget kórházba szállították és angioplasztikát, egyfajta szívműtétet hajtottak végre rajta. A kórházból már kiengedték, de valószínűleg még otthon lábadozik. Remélem a legjobbakat, hogy minél hamarabb jobban lesz, és még harminc évet élnek békességben, szeretetben Maria Teresával (magyarosan: Mária Teréziával)! Isten áldja őket!