- Jó napot kívánok! Időpontot szeretnék kérni a doktornőnél.
- Terhes?
- Nem.
- Akkor májusban van legközelebb időpont.
- De épp az a problémám, hogy nem vagyok terhes! – próbálkoztam.
- Sajnálom, májusnál előbb, akkor sincs hely.
Ugye értik? Ha nem vagyok terhes, legyen akármilyen jellegű problémám, 4 hónapot kell várnom arra, hogy bejussak egy nőgyógyászati vizsgálatra! És még hálás is lehetek ezért a „korai” időpontért, mert egyik ismerősömnek a másik klinikán a hívástól számított 8 hónap múlva tudtak csak felajánlani időpontot! Ez esetben, ha testünk egyszer is megmakacsolja magát, és csak egyszer is késik a menstruációnk, akkor borul az egész, és oda a régóta várt randevú.
Persze régi nőgyógyászomnál, egy katonás német úriembernél – akit annak idején angol nyelvtudása miatt választottam – egy hónapon belül biztos kapnék időpontot, de valahogy az ember nem kívánkozik olyan valakivel újra bizalmas viszonyba kerülni, aki miután hangot adtam kétségeimnek egy gyógyszer hatékonysága kapcsán, közli velem, hogy ezt a kérdést nem velem fogja megvitatni.
Az sem volt piskóta, amikor a szülés utáni 6 hetes kontrollon arról érdeklődött, hogy meddig akarok szoptatni, majd előadta endokrinológiai szakvéleményét, amely röviden és tömören a következő: semmiképp sem szabad 6 hónapos koráig szoptatni a gyereket, mert el fogok hülyülni! Szoptatáskor ugyanis a női hormonháztartás – magyarázta – olyan, mint egy változókorban lévő nőé, olyankor pedig már kezdünk leépülni.
Egy másik magyar anyukát nem a nőgyógyásza, hanem a háziorvosa akarta lebeszélni a szoptatásról, amikor megtudta, hogy - Úristen! – még 9 hónaposan is szoptatja a kislányát. Ő másfajta érvekkel hozakodott elő. Szerinte ez esetben a gyerek nem lesz normális! Túlságosan függő, önállótlan ember lesz, amit pszichológiai kutatások is alátámasztanak.
Azt sem volt kellemes megemészteni, hogy a választott gyerekorvosunknál nem kapunk időpontot, ha nagyon beteg a gyerek, sürgős esetben is legalább egy hetet kellene várni, hogy fogadjon. Helyette mehetünk az ügyeletre, ahol lehet, hogy egy-másfél órát is várni kell a lázas, nyűgös gyerekkel. Ha szerencsénk van, akkor jó gyerekorvos kezébe kerülünk, ha nem… És el ne képzeljék, hogy esetleg itt is házhoz jön az orvos, ha a gyerek tényleg alig áll a lábán! Dehogy! Akkor is be kell menni a klinikára! Szerencsésebbek autóval, kevésbé szerencsések busszal vihetik a kisbeteget.
Azt sem nagyon tudom, hogy hol tanulták az itteni orvosok a tudományt, mert elég furcsa nézeteket hangoztatnak. Amikor elmeséltem a gyerekorvosunknak, hogy milyen klassz találmány az orrszívó-porszívó, ami rendkívül hatékonyan takarítja ki a gyerek orrát, akkor azt találta mondani, hogy felesleges szívni bármivel is, mert úgyis újabb váladék keletkezik, és ezzel csak serkentem annak termelődését. Hát, erre nem mondtam semmit! Az nem számít, hogy az orrüregben pangó váladék milyen egyéb gyulladásokat okozhat. Az itt banális!
Elkövettem egyszer azt a hibát is, hogy pusztán beszélgetési céllal megkérdeztem ugyanezt az elmés doktort, hogy milyen vitamint adjak fokozottabban a gyereknek megfázásai alkalmával, és kiemeltem a C-vitamint. Nem is tudom, mit vártam, talán azt, hogy helyeslően bólogat, és egymást licitáljuk túl a C-vitamin fontosságát sorolva, majd forrón megrázza a kezem, és gratulál Szent-Györgyihez és a magyar Nobel-díjhoz. Na ja, álmomban! Ehelyett megkaptam, hogy szerinte felesleges pluszban C-vitamint adni, elég a gyümölcs, meg a krumpli, mert úgyis kipisili. Drága doktor úr, és mi van ha a beteg gyerek nem nagyon akar enni? És ahhoz mit szól, hogy közben a C-vitamin végighalad az emésztőrendszeren, és a szervezet felszívja magának azt, amire szüksége van? Sebaj, ez Önnek megint csak mellékes!
Hogy ne legyek ennyire kekeckedő, pozitívumként meg kell említenem, hogy az orvosi ellátás üzleti részével nagyon elégedett vagyok. Igénybe veszek egy szolgáltatást – már ha igénybe tudom venni, ha-ha! – amiért egyből fizetek, majd a kapott számlával a biztosítómnál igényelhetem vissza az összeget, aki annak 80 százalékát vissza is téríti. Nem kell megijedni, egy több ezer eurós műtétnél a biztosító közvetlenül a kórháznak fizet. Így nincsenek kínos szituációk – nem kell pénzt tömködnöm az orvos köpenyének a zsebébe, és attól sem kell tartanom, hogy mond egy olyan szemtelenül magas összeget, amitől én köpni-nyelni nem tudok. Magyarországon a magánrendelések sem teremtettek tisztább körülményeket e téren, mert én bármikor mentem el maszek rendelésre, még egyszer nem kaptam számlát az orvosomtól, pedig azt hiszem illenék…
Egyik korábbi levelemben már említettem, hogy az itteni orvosok nagy része több nyelven beszél, nem gond számukra a német, francia, angol és luxemburgi nyelvek közötti zsonglőrködés. A megértéssel tehát nincs gond, csak sokszor a tartalommal, amit közölnek.
