Luxembourg belvárosában sétálva vettem észre, hogy az egykori elárvult trafik helyén most egy ékszerdoboznak is beillő bolt áll. A kirakat pasztellzöld színű fa borítását elegáns arany betűk díszítik. Az üveg mögött színesebbnél színesebb macaronokból formázott tornyok és díszes papírdobozok sorakoznak. Nem lehet nem észrevenni! Ez a Ladurée. A kirakata a gyengébbeket egyből leveszi a lábáról és vásárlásra ösztönzi. Ám az erősebbeket sem hagyja hidegen, a portékája iránt náluk is felkelti az érdeklődést.
Én megpróbáltam ellenállni. Megfontoltan először informálódtam: interneten és ismerősöktől. Amit láttam, hallottam róla, az teljesen meggyőző volt. Ötéves lányommal - nem túlzás - nyolcszor egymás után megnéztük a Le Rêve Ladurée (A Ladurée álom) című rövidfilmjüket. A Diótörő zenéjére komponált hamisítatlan párizsi hangulatot árasztó reklám totálisan elvarázsolt minket. Nem akartunk mást, mint megszerezni egy darabot ebből a világból. A fene vigye ezeket a franciákat, már megint elérték a kívánt hatást!
A tájékozódás részeként sokszor elmentem a bolt előtt. Kerülgettem, mint macska a forró kását. Egy ilyen alkalommal láttam, hogy régimódi, a Belle Epoque* hangulatát idéző fagylaltos kocsiból árulnak saját készítésű jégkrémet, kis edényekben előkészítve. Azt viszont meglepetten figyeltem a tisztes távolból, hogy azok, akik odamentek fagyit kérni, és már kézbe is vették a kiszemelt áldozatot, sokan letették azt. Amit már majdnem magukénak tudtak, elszontyolodva otthagyták. Bizony, bizony, az ára miatt. Egy kis edényes - itt Luxembourgban egy gombócnak, de Magyarországon legalább két gombócnak megfelelő - fagylaltért 5 euró 60 centet kértek el. Mit mondjak, mikor erre rájöttem, nekem is emésztenem kellett a dolgot. Mellette, az olasz fagylaltozóban, ahol szintén isteni fagyit készítenek, mindössze 1 euróba kerül egy hatalmas gombóc. Így aztán előbb mi is az olaszhoz álltunk sorba fagyiért - legalábbis a gyereknek. Hi-hi-hi! Az első sokk után aztán vettem egy nagy levegőt, és kértem egy pisztáciás remeket, majd a gyerekkel kiültünk a Jan Palack térre nyalogatni. Na, mit gondolnak, kié lett a végén a csupa pisztáciadarabos fagyi? Naná, hogy a gyereké! A kis büdös elkunyerálta tőlem. Azt hiszem, ez amolyan “ki nevet a végén” játék lett. A fagyiról csak annyit még, hogy a Häagen Dazs-nál ugyanez a kiszerelés a felébe kerül, és sem ízminőségben, sem a pisztáciadarabok mennyiségében nem marad el ettől.
Következő próbálkozásaim ettől kezdve leginkább a macaronokra terjedtek ki. Ezekkel a színes korongokkal én meglehetősen előítéletes voltam (vagyok). Nálam a nemszeretem kategóriába tartoznak, mert az én ízlésemnek túl gejlek. Ezt a véleményemet azután alkottam, hogy kóstoltam már párat ilyen-olyan cukrászdákban. Neveket nem említek, mert van közte kedvenc cukrászda is, de a macaronjuk nem volt az igazi.
 |
| Ladurée macaronok |
A Ladurée macaronnal azért tettem még egy kísérletet, mert azt olvastam, hogy a macaronok atyja és kitalálója (legalábbis a ma is létező formájában) nem volt más, mint Louis Ernest Ladurée másod-unokatestvére, Pierre Desfontaines, akinek az 1930-as években először jutott eszébe, hogy két macaron korong közé csokoládékrémet (ganache) tegyen. A recept állítólag azóta sem változott.
A Ladurée honlapján így írják le a macaron tésztájának összetevőit: mandulapor, tojás, cukor, és egy csipetnyi szakértelem (titkos összetevő). Ezekből kis korongokat formáznak, amely - sütést követően - kívül szilárd és ropogós, belül puha és lágy lesz. Miután megtöltötték őket krémmel, két napot várnak vele, és csak azután kerül a Ladurée boltjának polcaira.
Kíváncsian vártam milyen hatással lesznek ezek a “csoda” macaronok rám. A Ladurée macaronokról azt is tudni kell még, hogy akárcsak a jégkrémeik, nagyon drágák. Egy darab ugyan 1.59-be kerül, de ha szép dobozban kérjük, akkor meglepve fogjuk tapasztalni, hogy a dupláját fizetjük ennek az árnak. Nincs mese, a dobozokat is ki kell fizetnünk. Azért mert a gyerekemnek a miniszamócákkal díszített doboz tetszett, hat darab macaronért összesen 15 euró 60-at fizettünk. Az “Arabesque” fantázianévre hallgató doboz, amibe 8 darab macaron fért el, érdekes módon ugyanennyibe került. Azért meg kell hagyni, nagyon dekoratívak a papírdobozok. Ez azonban még csak a csomagolás, nézzük a macaronokat!
 |
| Ladurée macaronok |
A Ladurée minden évszakban valami különleges ízesítéssel lepi meg vásárlóit. A mostani szenzáció a mentolos szamóca volt, de engem nem győzött meg. Az én ízlésemnek nem volt elég mentolos, csak nagyon halványan lehetett érezni rajta a mentolt. Ellenben a neve alapján semmit nem ígérő málnásnak olyan szokatlanul kellemes parfümös íze volt, amilyet még soha életemben nem éreztem. Na, ez különleges volt, és méltó a Ladurée névre!
 |
| A drága szamócás doboz |
A zöld almás szintén finom és frissítő volt. A fekete színű, édesgyökér ízesítésűn sem lehetett markánsan felfedezni annak ízét, ami ebben az esetben számomra inkább szerencsés volt, mert például a medvecukrot, aminek fő összetevője az édesgyökér, ki nem állhatom. A csokoládés egyáltalán nem túlzóan édes, sőt megkockáztatom, hogy nagyon finom, viszont emiatt Eszter, akinek vettem, nem szerette. A meggyes mandulás is finom. A karamellért szintén nem rajongok, csak abban az esetben, ha elég sós. A Ladurée-nél azt ígérik, hogy sós, még a nevében is benne van: Caramel à la Fleur de Sel (sóvirágos karamella). Nálam viszont elmaradt a lelkesedés kóstolás után.
A luxembourgi boltban egyébként nem lehet minden macaront kipróbálni, ami a Ladurée honlapján fellelhető. Ezen kívül a luxembourgi boltban nincsenek sütik sem. Van viszont a már említett jégkrém, macaron, valamint kekszek, csokoládék, teák, pezsgő, illatgyertyák és műanyag szatyrok.
 |
| A 26 eurós Nounours! |
Na, de ki és mi ez a Ladurée? A Ladurée-t 1862-ben alapította egy dél-nyugat franciaországi molnár, aki Párizsba érkezvén úgy döntött, hogy a rue Royale-on nyit egy pékséget. Ez 1871-ben leégett. Az újjáépítésből már egy cukrászda született, aminek falait a kor népszerű festője és plakátkészítője, Jules Cheret dekorált ki.
A Ladurée 1993-ban nagy változáson ment át. Megvásárolta a Holder Group, akik már a Paul nevű francia pékséget is sikerre vitték. Azóta a Ladurée megállíthatatlanul terjeszkedik. Van már boltjuk Tokióban, Kuvaitvárosban, Rijádban, Dubajban, Bejrútban, Isztambulban. Ha oda nem tudnának kiugrani egy kis édességért, akkor mehetnek még Dublinba, Londonba, Párizsba, Genfbe, Zürichbe, Monte-Carlóba, Milánóba és most már ide, a Nagyhercegség fővárosába, Luxembourgba is.
 |
| Csokis, édesgyökeres, karamelles, mentolos szamócás és meggyes mandulás |
Bármilyen fájó is ezt mondanom a végén, de azt hiszem, hogy az a világ és image, amit a Ladurée köré teremtettek az sokkal vonzóbb, mint a termékeik. Itt tényleg igaz az, hogy meg kell fizetnünk a reklámot is. Hiába Monsieur Desfontaines és a Ladurée, a macaronoknak továbbra sem lettem lelkes híve. Felőlem lehet ez a 21. század újra felfedezett divatos édessége, én azt hiszem többet nem kérek belőle. A végén azonban mégis megnyugvással tölt el, hogy legalább mindent megtettem-megettem azért, hogy ne tegyek elhamarkodott kijelentést.
*Belle Epoque (szép korszak) Franciaországban a 19. század végére és a 20. század elejére tehető időszak.
