2010. június 3., csütörtök

Petrusse Express és emeletes busz


Május 24-én, pünkösdhétfőn turistáskodtunk Luxembourgban. Érdekes, hogy már hat éve élünk itt, de még egyszer sem próbáltuk ki a turistacsalogató kisvonatot, a Petrusse Express-t és a szintén városnéző emeletes buszt. Eszternek viszont már régóta emlegetett vágya volt, hogy szeretne felülni a kisvonatra és arra a „hatalmas, óriás buszra“, így aztán most hétfőn végül beadtuk a derekunkat, mert ez a nap nemcsak pünkösd, de lányunk névnapja is volt, és az ilyen jeles napokon illik az ünnepelt kívánságát teljesíteni.






A Constitution Square-en áll egy járgány, egy olyan mozgóárusoknak való alkalmatosság. Az amerikai filmekben, isten háta mögötti helyeken leparkolva szoktak ennek leharcoltabb fajtájából hot dogot és kólát árulni. Itt viszont most jegyeket lehetett venni a kisvonatra és az emeletes buszra, akár kombinált formában is, ami sokkal kedvezményesebb, mint külön-külön, mi mégis ezt az utóbbi megoldást választottuk, mert Eszternél soha nem tudjuk előre, hogy neki mihez lesz és meddig türelme. Aki tehát szeretné kipróbálni külön a Petrusse Expresse-t, annak elárulom, hogy a jegyek felnőtteknek 8.50-be, gyerekeknek, négy éves kor felett 5 euróba kerülnek, de ezért a pénzért kapunk egy-egy gyári csomagolású, később bármihez használható fülhallgatót is, mivel az utazás során klasszikus zenei aláfestéssel történelmi ismertetőt és hangjátékot hallgathatunk Luxembourgról hat nyelven, na nem egyszerre, csak ilyen nagy a választék: angol, német, francia, luxemburgi, spanyol és holland.






A Petrusse Expresse közel egy órás útja során levitt minket az az azonos nevű völgybe, amely Luxembourg iciripiciri patakocskájának a Pétrusse-nek sziklákkal szegélyezett völgye, ami több szinttel a városi forgalom alatt terül el. Egy külön világ, impozáns, ősrégi fákkal, jó levegővel, madárcsicsergéssel és nyugalommal, amit néha a Petrusse Expresse pöfögése zavar csak meg. A kisvonat a Petrusse és az Alzette találkozásánál elhagyta a völgyet, felkaptatott a Grundra, Luxembourg egyik legromantikusabb és legmélyebben fekvő városrészébe, érintette a Bock-sziklákat, majd innen visszafordult.

A városon át zötykölődve virtuális idegenvezetőnktől megtudtuk, hogy a város alapítója Siegfried (Sigefroi) gróf a trieri St. Maximinius apátságot cserélte el a kimondhatatlan nevű Lucilinburhuc (Lützelburg) erődítményre, ami a jelenlegi Marché-aux-Poissons (halvásár) tér mellett helyezkedett el. Siegfriednek biztos nem tört bele a nyelve új hazájának kimondásába – ami nekem többszöri nekifutásra sikerült csak –, ezért könnyűszerrel ki tudta adni a parancsot a várépítésre a Bock-sziklákon 963-ban. Hmm, nincs valami kapcsolat Bock József és Luxembourg eme nevezetes helye között? Nem tehetek róla, de nekem mindig a finom Bock-borok jutnak eszembe, ha meghallom, hogy itt valaki a Bockot emlegeti. Még kiderülhet, hogy Bockék nem is svábok, hanem ősi luxemburgi família.

Az út során megismerkedhettünk még Luxembourg egyik mitikus történetével, amelynek főszereplője egy Melusina nevű gyönyörűséges nő, aki nem volt más, mint Siegfried gróf felesége. Mikor megházasodtak Melusinának nem volt más kívánsága, mint hogy minden hónapban egy teljes napra és éjszakára magára maradhasson anélkül, hogy bárki firtatná, mit csinál. A gróf boldogan egyezett bele ebbe a kérésbe, mert nagyon szerelmes volt és nem akarta elveszíteni Melusinát. Ám ahogy teltek az évek Siegfried kíváncsisága egyre nagyobb lett, és egy szerdai napon, amikor Melusina ismét elvonult szobájába, bekémlelt a zárt ajtó kulcslyukán keresztül és megpillantotta feleségét, aki a kádban fürdött, de sellővé változva halfarokban végződött a teste. Melusina megérezte, hogy figyelik, és rájött, hogy a férje az, ezért kiugrott az ablakon egyenesen az Alzette vizébe és soha nem tért vissza többé. Szegény Siegfried! Ha sejtette volna…






A Pétrusse és a Bock sziklák a város természetes védelmét biztosították, amelyekhez később további városfalakat építettek. A sziklákba 1644-től kezdtek el kazamatákat vájni. Ezekkel együtt a város olyan erődítményrendszerre tett szert, ami miatt Luxembourg elnyerte az „Észak Gibraltárja“ elnevezést. A kazamaták szintén bejárhatók, de erről majd egy másik alkalommal.

A várostörténeti előadás pedig azzal a többször visszatérő szlogennel zárult, hogy: „Luxembourg - so small but so great!“ Egyetértünk.






A „City Sightseeing“ (ez van nagybetűkkel a buszra írva) buszok között létezik piros és zöld színekben pompázó is. Nekünk a zöld jutott, az indult akkor, amikor visszatértem az újabb jegyvásárlásból. A gyerek ugyanis nem engedett a negyvennyolcból, továbbra is fel akart ülni az „óriás buszra“. Erre felülni a felnőtteknek 14 euróba, gyerekeknek négy éves kor felett 7 euróba kerül. De kombinált jeggyel már 19 és 10 euróból megúszhatjuk a kettőt. Itt is kaptunk térképet és fülhallgatót, hiszen ezen a buszon is van idegenvezetés, sőt a nyelvi kínálat itt kibővült a japánnal és az orosszal. Ennek a járatnak az az érdekessége, amit a busz oldalán is hirdetnek, hogy „hop on, hop off“, azaz bármikor le tudunk róla szállni a kijeölt megállóban,  így hosszabban szét tudunk nézni egy-egy turistacélpontnál, majd a 20 percenként érkező, következő járműre visszaszállva folytathatjuk utunkat – a jegy ugyanis 24 óráig nem veszíti érvényét. Ez a busz elvisz minket egészen Kirchbergig, az európai uniós negyedig. Eszter természetesen elaludt a buszon, de legalább elvitte szüleit egy kis városnézésre és várostörténeti fejtágításra, ha már a hat év alatt nem kerítettek erre sort.