Játszóházak Luxemburgban

Ősz vége van, hideg és nyirkos az idő. Ilyenkor a játszótéri programok teljesen esetlegesek, mert vagy esik az eső, vagy épp vizesek a szabadtéri játékok. Ám nem panaszkodom, hiszen most tanulunk kétkerekű biciklizni meg rollerozni, azt meg lehet akár szitáló esőben is. Csak egy jó esőkabát és egy pár gumicsizma kérdése az egész. Hetente kétszer egy órát vívó edzésen vagyunk, és az iskolában is van valamiféle testnevelés óra. Ha Eszternek ez még mindig nem lenne elég, mert dúl benne az energia, és félő, hogy szétszedi a lakást, akkor még mindig ott vannak a fedett játszóházak.

Mikor 2004-ben Magyarországot elhagytam, ott még nem voltak játszóházak. Mikor az 1990-es évek közepén Londonban voltam baby-sitter, akkor sem találkoztam hasonló intézménnyel, pedig ott sok mindenben elől járnak. Volt ugyan valami, amit én is látogattam, de az közösségi alapon és nonprofit módon működött. Kibéreltek egy nagy termet, amit teleraktak másoknak már nem kellő játékokkal. Én, mint kísérő felnőtt befizettem 20 penny-t, amiért egy szelet kekszet meg teát kaptam, a gyerek pedig kedvére játszhatott társaival. Ám azzal a hellyel, ami profit orientáltan, abszolút professzionálisan van megszervezve a gyerekek energiájának lecsapolására, azzal itt, Luxemburgban találkoztam először.

Amikor az első luxemburgi játszóház megnyílt, Eszter már elmúlt kétéves, így nagy szükségünk volt egy ilyen helyre, így aztán eléggé tudtam örülni az új lehetőségnek. Ez volt a Zigzag. Ez volt az úttörő, az első beltéri játszóház, ami Bertrange-ban nyílt meg a Little Gym melletti 900 négyzetméteres épületben. Mivel akkor Esztert a Little Gymbe járattam torna órára, szinte elsőként értesültünk a játszóházról, és az elsők között regisztráltunk. Annak is sejtem a magyarázatát, hogy a Zigzag és a Little Gym, miért van egymás mellett, és hogy miért reklámozták olyan bőszen a Little Gymben - ugyanis ugyanaz a hölgy a tulajdonosa  a mindkét intzéménynek.

Beiratkozáskor kapunk egy kártyát, amit minden alkalommal, amikor megérkezünk átadunk a hostessnek, aki a kártya segítségével a számítógépen regisztrálja érkezésünket. A kártyát visszakapjuk és minden alkalommal, amikor a büfében fogyasztani szeretnénk valamit, odaadjuk a kártyát, és azt a számítógépen lévő adatainkhoz írják. (Ha jól tudom, a kártya kiváltása jelenleg 6 euróba kerül.)

Little Gym - labdaágyú

Míg a gyerekek játszanak, addig a szülők az étteremben ücsöröghetnek egy kávé vagy egy pohár bor mellett, miközben a Wifi adta lehetőséget kihasználva laptopjukon pöntyöghetnek. Nos, ez az idillikus állapot persze csak akkor jött el a mi életünkben, amikor Eszter már képes volt egyedül vagy gyerektársaival játszani, azaz úgy hatéves korában, és még mindig vannak visszaeső periódusai. Korábban pedig rendszeresen mehettünk vele, hogy szűk kis folyosókon szuszakoljuk át magunkat, vagy teszem azt, dróthálókon egyensúlyozzunk.

Hároméves korig a gyerekeknek egy külön leválasztott helyet biztosítanak az emeleten. Ez a terület viszont olyan kicsikére lett méretezve, hogy egy kétéves gyerek már tízperc után megunja, és követeli a nagyoknak kijelölt területet. Szerencsére nem kötelező itt játszani, szülői kísérettel mehet a gyerek a nagyobb és vadabb gyerekek területére. A lényeg, hogy mi bírjuk szuflával az itt ránk váró megpróbáltatásokat.

A sorban másodikként a Kids’ Ville nyílt Luxembourg város északi részén. Mivel ez elég messze esik tőlünk, összesen, ha kétszer-háromszor jöttünk ide játszani. Ha jól tudom, ez hétközben napköziként működik, és csak hétvégén használhatják a családok játszóházként. 

A sorban a harmadik, a Yoyo, ami Luxembourg fővárostól délre, Howaldban kapott helyet. Jelenleg ez a kedvenc. Az egésznek a légköre olyan dzsungeles-kalózos. A dekoráció ilyen elemekből áll, mint majomkenyérfa, csontváz, gorilla, papagájok, fikuszok, cölöpökből épített kunyhók... Különlegesség, hogy itt van elektromos kisautó, és egy olyan meredek csúszda - a waterfall -, amiről lecsúszni olyan, mintha a szabadesést próbáltuk volna. Itt a tagsági kártya abban különbözik a zigzagostól, hogy előre fel kell tölteni egy nagyobb pénzösszeggel. Ha kérünk teszem azt egy kávét, akkor oda kell adni a kártyát, amiből egyből levonják a kávé értékét. Távozáskor is ebből az összegből vonják le, az ott töltött idő arányában, a díjat. A végén persze tájékoztatást kapunk arról, hogy mekkora összeg maradt (ha maradt) a számlánkon.

Yoyo - gorilla és majomkenyérfa

Az ilyen beltéri játszótereken tilos a piknik, azaz nem szabad otthonról szendvicset és egyéb nasit hozni, majd ott elővenni, és befalatozni. Ha megéheztünk vagy megszomjaztunk, akkor nem tehetünk mást, vagy rendelünk a játszóházak étterméből, vagy pedig hazamegyünk. Egyértelmű, hogy a gyerekek a sok rohangálásban egy idő után megszomjaznak, és/vagy megéheznek, és egyértelmű, hogy nekik az éri meg, ha a gyerekek ott kezdenek hisztizni az ételért és az italért.

Yoyo - tilos a piknik felirat

Közös még ezekben a helyekben, hogy lehet velük születésnapi bulit szerveztetni. Hallatlanul praktikus dolog, hogy a sok eleven lurkó nem a lakást szedi szét, hanem az ilyen játszóházakban tombolják ki magukat. Míg a Zigzagban különböző tematikájú termekből lehet választani, addig a Yoyonál nincsenek ilyen tematikus termek. Mi még nem szerveztettünk egyik céggel sem születésnapi bulit, de Esztert gyakran hívták egyik vagy másik helyre szervezett szülinapi zsúrokra. Mióta megnyílt a Yoyo, leginkább ide.

Már előre félek, hogy lassan mi sem ússzuk meg, és nekünk is be kell vállalnunk egy ilyen játszóházas születésnapi bulit. Ha összeszámolom azokat a gyerekeket, akiknek Eszter már volt a születésnapján, illetve hozzáadom még azokat, akik Eszterhez közel állnak, akkor nem hiszem, hogy a lakás épségben megúszna egy ilyen partyt. Januárban azt hiszem, nincs más hátra, vennünk kell egy nagy levegőt és mélyen a pénztárcánkba nyúlnunk, ha nem akarjuk, hogy Eszter legyen az iskola kakukktojása.

Yoyo - a kék csúszda a vízesés

Yoyo - foci-, illetve kosárpálya

En garde!

Mint minden gyerek, Eszter is tele van energiával. Neki is szüksége van valamilyen rendszeresen űzhető sportra. Rengeteget tanakodtunk azon, hogy mi legyen az. Nagyon sok Luxemburgban élő magyar szülővel beszéltem, és kérdeztem őket arról, hogy hová jár a gyerekük sportolni. Mit választottak és miért, és vajon meg vannak-e elégedve a körülményekkel, az edzővel?

Eszter nem igazán szereti a kötöttségeket, ezért azt gondoltuk, hogy a Little Gym lenne neki a legjobb. Ide már jártunk vele egyszer, két és fél éves korában, a téli időszakban. Muszáj volt, mert már akkor is kellett neki valamilyen mozgás, és ugye ez az időszak nem kedvez a játszóterezésnek. Na meg persze nekem is kellett egy kis kimozdulás.

Itt, a Little Gymben képzett trénerek foglalkoznak a gyerekekkel játékos formában. Az órák során a gyerekek kipróbálhatják és megismerhetik a torna különböző eszközeit: a gyűrűt, a gerendát, a zsámolyt és a felemás korlátot. A Little Gym, ami Európa számos országában működő hálózat, tudatosan felépített gyakorlatokkal várja a különböző korcsoportú gyerekeket.

A Little Gym tényleg nagyon jó, mi nagyon szerettük. A  Little Gymmel csak egy baj van: veszettül drága. Itt egy félév úgy, hogy a gyerek csak hetente egy alkalommal jár több, mint négyszáz euróba kerül! Amikor a gyerekem még nem járt se bölcsibe, se iskolába, akkor valahogy kiszorítottuk ezt az összeget a családi költségvetésből, de az ezereurós bölcsődei havidíjak, vagy iskolai tandíjak mellett már nem olyan egyszerű erre is kigazdálkodni a pénzt. És én még ne szóljak semmit, mert csak egy gyerekem van!

Felmerült még a balett, az úszás, a karate is, de ilyen vagy olyan okok miatt mindegyiket elvetettük. Aztán egyszer csak egy baráti beszélgetés során felmerült a vívás is, mint lehetőség. Én egyből lecsaptam rá, mert már hatéves kortól el lehet kezdeni, és mert az egyik luxemburgi vívóklub vezetője magyar.

Kell ennél nagyobb vonzerő, mint hogy az edző magyar? Nekem nem, de Eszternek ez lehet nem lett volna elég, ha nagyon ragaszkodott volna valami lányosabb sporthoz, például a baletthoz. Ezért felkészültem rá, hogy hogyan fogom meggyőzni őt. Azzal kezdtem volna, hogy “Tudod-e, hogy apa iskolás korában vívott?” Azt persze nem árultam volna el a gyereknek, hogy az apja sajnos nagyon utálta. De nem magát a vívást, hanem azt az idióta edzőt, aki a gyerekekkel évekig csak lábmunkázott, és évekig nem adott a kezükbe még egy játékkardot sem. Majd elvitte őket versenyezni, ahol rendszeresen kikaptak. Jó kis motiváció volt! A férjem két évig bírta.

Aztán kikerestem még youtube videókat Szilágyi Áronról és Nagy Tímeáról, meg egy párbajtőr oktatóvideót is. Azért mielőtt még a jól kieszelt stratégiámat elkezdtem volna kipróbálni Eszteren, rákérdeztem, hogy mindezek nélkül mi a véleménye a vívásról. Egyszer, iskola után in medias res rákérdeztem: Eszter, akarsz vívni járni? Válasz egyből: Igen. Na süsd meg, nesze neked gondosan felépített érvek és videók! Az autóban hazafelé menet azért csak elmeséltem az apja vívó múltját, és otthon csak azért is megmutattam neki a videókat. Ezek után már úgy be volt sózva, hogy alig várta az első alkalmat, amikor végre mehet edzeni.

Előtte azonban nekem még fel kellett hívnom Szombathy Győzőt, a klub vezetőjét, hogy megtudjam mehet-e a lányom, tudnak-e még fogadni gyereket. Szerencsére pozitív volt a válasz.

Az első alkalommal az is kiderült, hogy a kezdő csoportban a hat- és nyolcévesek vannak, akik hetente kétszer kedden és csütörtökön járhatnak. Mindezt teljesen baráti áron, egész évre 280 euróért.

A másik meglepetésünk az volt, hogy Eszter iskolájából, az Ecole Francaise-ből is jár néhány kisfiú, sőt egyikük Eszter jelenlegi osztálytársa. Azért írom, hogy jelenlegi, mert a luxemburgi iskolákban általában minden évben összekeverik az évfolyamokat, és minden év elején más gyerekekből áll az osztály. (Erről már korábban is írtam).

A kicsikkel maga a mester, Szombathy Győző foglalkozik, illetve néha egy fiatal luxemburgi srác, Michel Colling. Szombathy Győző korábban a Budapesti Honvéd Sportegyesületnél volt edző, de 1991-ben Luxemburgba hívták edzőnek. Azóta átkeresztelte magát Szombathy Viktorra, hogy a luxemburgiak is ki tudják mondani a nevét, és persze alaposan itt ragadt. Tanítványai között olyan hírességek is szerepeltek, mint a nagyherceg gyermekei. 2005-ben már saját klubbot alapított, a Cercle d’Escrime Luxembourg-t - a luxemburgi vívókört -, aminek ő az elnöke és a vezető edzője.

Mindkét edző hallatlanul türelmes a lányommal. Az első két edzésen ugyanis Eszter elég érzékeny állapotban volt. Szinte mindenért elpityeredett vagy beduzzogósodott. Többször eljátszotta a hisztis a művésznőt: “Nekem ez nem megy! Nem tudom!” - mondta dacosan, majd bömbölésben tört ki. Az edzők szerencsére kedvesen bátorították. Volt, hogy azért sírt, mert azt hitte, hogy a sorversenyen miatta nem nyert a csapata. El kellett neki magyarázni hogy azért mert ő áll leghátul még nem miatta veszítenek, és különben is képtelenség behozni a fiúk által, az elején felhalmozott lemaradást. Azóta mindig elintézi az edzőknél, hogy ne tegyék hátulra. Az utóbbi két edzésen pedig már sorra nyerte az ügyességi versenyeket, persze egyéniben, és abban is biztos vagyok, hogy Győző is segített neki néha.

Eszternek bár meglehetősen jól beszél és ért franciául nagyon élvezi, hogy Győzővel van egy titkos nyelvük, amit egy gyerek sem ért rajta kívül. Csak ők ketten, a mester és ő. Egyébként a másik edző, a Michel is tanulgatja Győző mellett a magyart. A második alkalommal már így köszöntött minket: “Szia! Hodzs vadzs?" És már a magyar számokkal is egész jó viszonyban van.

Időközben arra is rájöttem, hogy én már írtam egyszer a Győzőről, itt a blogomon. A “Ki tud többet a Nagyhercegségről?“ című bejegyzésemben említést tettem egy magyar nyelvű luxemburgi útikönyvről, amit Szombathy Györgyi és Szombathy Győző írt. És tényleg, Győző is megerősítette, hogy a Luxemburg című Panoráma útikalauzt a feleségével közösen írták. Na, azt hiszem megyek is, és megpróbálok beszerezni egy példányt a könyvből, hogy aztán dedikáltassam a mesterrel.

Vilmos és Stephanie esküvője

Megvolt a nagy esemény, a világra és hetedhét országra szóló hercegi esküvő! Mindenki jelen volt, aki számított, csak persze mi nem, mert mi alaposan lemaradtunk mindenről. Így aztán újságokból és tévés közvetítésekből kellett összeszednem a hírmorzsákat, hogy itt beszámolhassak erről az eseményről.

Az esküvő két napig tartott. Október 19. péntek a polgári esküvő napja volt. A pénteki menetrend első pontjaként a jegyesek találkozóra hívták a luxemburgi fiatalokat. Ez   természetesen nem azt jelentette, hogy mindenki, aki fiatalnak érzi magát becsődülhetett a fogadásra. A luxemburgi fiatalok alatt az ifjúsági szervezetek képviselőit, valamint mindazokat értették, akik egy napon születtek Stephanie-val vagy Vilmossal.

Egy luxembourgi lakásdekorációs bolt kirakata

Délután került sor a polgári esküvőre, amit a luxembourgi városházán tartottak, és ahol maga Xavier Bettel polgármester adta őket össze. Bettel hozzájuk intézett beszédében megemlékezett Stephanie édesanyjáról, aki tragikus hirtelenséggel, augusztus végén halt meg agyvérzésben. A friss házasok ezután a városházából a hercegi palotába mentek gyalog átvágva a Place Guillaume-on (Knuedleren). Útközben kedvesen integettek a sok bámészkodónak, és kedvesen fogadták a sok gratulációt, köztük a luxemburgi iskolásokét, akik saját készítésű rajzaikat adták át a párnak. És hogy mit viselt az ara? Semmi habosat, egy egyszerű, de nagyon elegáns, krémszínű Chanel kosztümöt.

Este esküvői vacsorát adtak a hercegi palotában. Ide már hivatalos volt minden koronás fő, aki a másnapi egyházi szertartásra érkezett Luxembourgba. A királyokon és királynőkön, hercegeken és hercegnőkön kívül a luxemburgi politikusok, valamint egyházi vezetők kaptak meghívást erre a gálára. 

Bélyeg- és blokkárusítás a posta melletti sátorban

A vacsorán Henrik nagyherceg, Vilmos édesapja mondott beszédet, melynek első részét Stephanie-hoz intézte. Megköszönte neki, hogy az ő fiukat választotta, és elmondta, hogy kétsége sincs afelől, hogy ők egymásnak vannak teremtve. Tudja, hogy érzékenységével és intelligenciájával Stephanie boldoggá fogja tenni a fiukat. Henrik nagyherceg szintén megemlékezett Alixról, Stephanie nemrég elhunyt édesanyjáról, aki nem tudott vele lenni ezen a fontos eseményen, de aki valószínűleg fentről vigyáz rá. Ezután a fiához szólt, akit látott felcseperedni, akire büszke, és akinek megbízik igazságos döntéseiben, és a többi, és a többi, amiket ilyenkor illik mondani.

Október 20-án szombaton már látni akartam valamit, de persze későn indultunk el, így a nagy tömegtől én már semmit érdekeset nem kaphattam lencsevégre. Ahhoz még kora reggel le kellett volna foglalnom egy helyet, és órákig várni, hogy lássak valami igazán izgalmasat, azaz hogy megpillanthassam a hercegi párt, vagy legalább egy kékvérű személyt. Azonban be kell látnom, hogy egy gyerekkel és 152 centiméteres “magassággal” semmi esélyem sincs egy nagy tömegben.

Tömeg és óriáskivetítő a Knuedleren

Azért felsorolom, hogy én mit láttam. Láttam több ezer embert az utcákon. Láttam a Knuedleren lévő kivetítő oldalát, ahol a Notre-Dame-ban tartott szertartást kísérhettem volna végig, ha sikerül jobb pozíciót elcsípnem. Láttam díszegyenruhás rendőröket és katonákat. Láttam a várost feldíszítve és felzászlózva. Láttam a város számos pontján Stephanie és Guillaume hivatalos monogramját, amit kezdőbetűik összefonódásával készítettek felette egy koronával.

A pár monogramja

A délelőtti, Notre-Dame-ban tartott szertartáson megjelent a világ számos uralkodócsaládjának számos képviselője. Itt volt II. Albert belga király és felesége; Beatrix holland királynő fiával, Vilmos-Sándorral és menyével; V. Harald norvég király a feleségéve; Szilvia svéd királyné lányával Viktóriával és vejével; II. Margit dán királynő férjével és fiával, Frigyes koronaherceggel; II. János Ádám lichtensteini herceg feleségével; Naruhito japán trónörökös; a dallamos nevű Lalla Salma marokkói hercegnő és még sokan mások.

Stephanie erre az eseményre egy elefántcsontszínű esküvői ruhában jelent meg, amit Elie Saab tervezett. A ruha mesés volt, csupa tüll és csupa csipke, ezernyi gyönggyel és strasszkővel. A fátyla 4,5 méteren keresztül folyt utána. A fején viselt tiarát egy brüsszeli aranyműves, Althenloh készítette, de ezt már korábban Stephanie nővére is viselte az esküvőjén. Az oltárhoz Stephanie-t a bátyja, Jehan de Lannoy, kísérte négy kék ruhás kislánnyal és két kisfiúval, míg Vilmos az anyukájával, Maria Teresával vonult be a katedrálisba.

A ceremóniát Jean-Claude Hollerich luxemburgi érsek vezette, egyik részét angolul, másik részét luxemburgiul. A szertartás során felolvasta nekik XVI. Benedek pápa nekik szóló üzenetét. A pár luxemburgiul mondta el esküvői fogadalmukat. Külön kiemelném, hogy Stephanie, aki most tanulja a luxemburgi nyelvet, majdnem végig papír nélkül mondta a szövegét, míg Vilmos szinte végig “lesett’.

Az esküvő után a hercegi pár és családja a palotába vonult. Az ilyenkor szokásos módon a hercegi pár kilépett a balkonra, ahonnan puszikat dobálva integettek a téren egybegyűlteknek, majd az egyházi menyegző után először, a balkonon csókolták meg egymást. Igazi erkélyjelent volt!

Eszter a hercegi pár fényképével díszített luxemburgi zászlóval

A különleges eseményre, ami cirka harmincévente fordul elő a Nagyhercegség életében mindenki előrukkolt valamivel: Luxembourg főváros tűzijátékkal és koncertekkel; a luxemburgi posta Stephanie és Vilmos arcképével ellátott bélyeggel és bélyegblokkal;  a Poll-Fabaire pezsgőgyár Stephanie és Vilmos nevével ellátott pezsgővel; a Wort nevű luxemburgi újság egy hatalmas (60x80 cm-es) különszámmal, amit mindenkinek a postaládájába ingyen bedobtak;  a közlekedési társaság ingyen buszjáratokkal szombaton; míg a jó Isten több hetes esőzés után fantasztikusan meleg vénasszonyok nyarával. Azt hiszem a fiatal pár jó nexusban lehet az öreggel.

A Wort óriás különszáma

Poll-Fabaire pezsgő

Ebben a témában írtam még: 

A luxemburgi trónörökös eljegyzése

További képekért katt ide:

http://pszicholand.me/?p=2122572

http://www.wort.lu/fr/view/guillaume-et-stephanie-le-baiser-de-l-annee-50826264e4b09fe633911f47

http://www.dailymail.co.uk/news/article-2220578/Prince-Guillaume-marries-Countess-Stephanie-Lannoy-Luxembourg.html