Most érkeztünk meg dögfáradtan a viandeni diófesztiválról. Eszter és Rozi kutya már hazafelé az autóban bealudtak, köszönhetően a hatalmas sétának és a sok-sok élménynek. Otthon tükörbe nézve realizáltam, hogy a friss levegőtől, a csípős széltől és talán az elfogyasztott alkoholmennyiségtől az arcom egészen pirospozsgás lett. Szerencsére Eszter arca is rózsás, pedig ő csak édességet fogyasztott.
 |
| A viandeni vár |
Az első marché aux noix-t, azaz dióvásárt 1934. szeptember 30-án a helyi idegenforgalmi iroda rendezte meg Viandenben és akkora siker volt, hogy a következő évre rá, 1935. október 6-ra újra meghirdették. Aztán újra és újra, minden évben, amíg a második világháború közbe nem szólt. A háború végével, ahogy a diótermesztés újra a normális körülmények között folyhatott, 1946. október 6-án újra sort kerítettek a marché aux noix-ra. 1952-ig minden évben megrendezték, de aztán az évekig tartó rossz diótermés miatt, hol megrendezték a dióvásárt, hol nem. A Viandenben termesztett dió mennyisége egyébként a Luxemburgi Nagyhercegség diótermésének az egyötödét adja, ezekben az években ezek szerint ez került veszélybe.
 |
| Egy kenyeres stand a sok közül |
Aztán 1970-ben az idegenforgalmi iroda és az önkormányzat közösen elhatározták, hogy hagyományt teremtenek, és minden év október elején megrendezik a dióvásárt. Manapság a dióvásárt minden év második vasárnapján tartják, kivétel ez alól csak a hatévente pont ebben az időben tartott önkormányzati választás lehet.
 |
| Diólikőrök sorban |
A dióvásár ma már nemcsak arról szól, hogy eladják a viandeni diótermést. A diót feldolgozott formában, mindenféle finomságba beledolgozva árulják leginkább. A dióból készítenek diólikőrt édes és keserű változatban, dióbort, diós pestot, diós körtés lekvárt, diós szalámit, diós süteményeket, diólikőrrel és dióval töltött palacsintát, diós hamburgert, diókrémet, és más diós finomságot. Ha valaki nem kér a diós különlegességekből, az ehet sima sült kolbászt, sült húst, vagy sült krumplit, valamint ihat Diekirch sört és Bernard-Massard pezsgőt. Bár szerintem elég snassz, ha valaki ezeket fogyasztja a diófesztiválon. A portékákat kínáló standok Vianden város főutcáját, mellákutcáit, és még az Our-folyót átszelő hidat is birtokba veszik.
 |
| Erről a szekérről árulják a vándor batyukat |
A vásár egyik gyerekcsábító szuvenírja a piros alapon fehér pöttyös kendőbe kötött egy liternyi dió, amihez egy vándorbotot is mellékelnek. A kis “vándorok” a vállukra vehetik a boton lógó batyut, mindezt “csekély” 8 euróért, így erről idén inkább lebeszéltük a gyereket. Megengendtük viszont neki, hogy dióval töltött számszeríjjal célba lőhessen, és minden sikeres találatért valami díjat nyerjen. A Nëss Schéissennél, azaz a diólövésnél tizenkét dió felhasználásával mindössze egy kis tábla csokoládét sikerült családilag összegründolnunk. Hááát igen, nem igazán dicsekedni való teljesítmény!
 |
| A diós céllövőlde |
A másik játék, amire szintén engedélyt kapott Eszter, egy igazi szerencsejáték volt. A Stupp Kestnél egy dugóhúzó szerű tárgyat kellett a gyereknek egy sok lyukas tábla valamelyik lyukába bedugni, hogy így ki tudjon pöckölni egy bordugót. Ha a bordugón szerepelt egy szám, akkor a számnak megfelelő helyről választhatott valamilyen nyereménytárgyat. Ez szerencsétől függően lehetett volna akár egy bicikli, kalóz felszerelés, gyöngyök, a mi esetünkben pedig egy kifestőkönyv filctollakkal.
 |
| A Stupp Kest |
Én nem is tudom mennyien látogathatják ezt a fesztivált, de a tömeg iszonyúan nagy volt. Mintha Luxemburg összes lakója, na meg kutyája ide akart volna jönni szórakozni. Rozi kutya eléggé utálta a tömeget, szegényke csak a sok lábat láthatta maga körül. 14 órás távoztunk során a városból kivezető kőlépcsőkön úgy rohant felfelé, mint akit kergetnek.
 |
| Diós sütik |
Jó tudni, hogy Vianden városába ilyenkor nem lehet autóval behajtani, mert még a várost jelző tábla előtt leállítanak a rendőrök. A város határában történő parkolás után választhatunk a “shuttle” buszok, illetve egy kellemes, végig lejtős séta között, hogy bejuthassunk a vásár sűrűjébe. Mi ez utóbbit választottuk, mert mind a kutyára, mind a gyerekre ráfért, hogy jó alaposan kifárasszuk. A parkolással kapcsolatban elárulom még, hogy minél később érkezünk, annál messzebb állhatunk csak meg a város határától. Kora délután, amikor mi már hazafelé mentünk kilométeres sor állt parkoló autókból. Azt hiszem, hogy igazán szerencsésnek mondhatja magát az a Honda-tulajdonos, aki a helyünkre beállhatott.
 |
| Eszter a nyereménycsokinak már csak a papírjával, de szájában még a csokival |
