Legutóbb 2009-ben voltunk, de most idén is kinéztünk a Luxexpo területére a Nemzetközi Bazár miatt. Ilyenkor minden évben az első adventi hétvégén a világ számos országa hozza el ide kézműves termékeit, nemzeti ételeit és italait, hogy megmutassa a luxemburgi közönségnek. Mi pedig fedett helyen, az időjárási viszonyokra fittyet hányva, kedvünkre nézelődhetünk, kóstolgathatunk azzal a boldog tudattal, hogy remek programot találtunk a családnak egy hideg téli hétvégén.
A Luxemburgi Nemzetközi Bazárt 1961 óta minden évben megrendezik, de a fél évszázad alatt azért jelentős átalakuláson ment át. A hatvanas évek elején az egész nem volt más, mint néhány ráérő hölgy önkéntes munkája, akik egy szabad vasárnap délután árusítottak ezt-azt, hogy aztán a befolyt összegből valamilyen luxemburgi szervezetet támogassanak. Azóta a bazár nemzetközi jelleget kapott, és a megrendezésére már nem elég egy vasárnap délután, így aztán egy egész hétvégén fogadják a több tízezer látogatót a Luxexpo területén. Idén 57 nemzet 65 standon állította ki megvételre portékáit és konyhai specialitásait. Az évtizedek során a bazár kétségtelenül hatalmasra duzzadt, amihez kevés lenne csupán két tucat önkéntes. Ezért van az, hogy ma már több százan közreműködnek a bazár lebonyolításában, illetve ennyien segítik a kilenc tagú állandó bizottság munkáját.
Egy valami nem változott az évek alatt: a cél, és ez pedig a jótékonykodás. A 2011-ben résztvevő 57 ország 98 különböző szervezetet és alapítványt támogat. A Luxemburgi Nemzetközi Bazár pedig közösen támogatja a Target elnevezésű emberi jogi alapítványt, amely az etióp nők fiatalkori genitális megcsonkításának körülményeit szeretné elviselhetőbbé tenni. Mivel ennek a barbár szokásnak a megszüntetésére nincs mód, a szervezet orvosi segítség, műszerek és gyógyszerek felajánlásával szeretné elérni, hogy ezeknek a fiatal lányoknak ne kelljen belehalnia ebbe a beavatkozásba, vagy hogy elkerüljék a súlyos szövődményeket. A magyar stand a Dévény Anna Alapítványnak és az Igazgyöngy Alapítványnak ajánlja fel a befolyt összeget.
Mivel közel a karácsony, azok az országok, akik ünneplik a karácsonyt többnyire karácsonnyal kapcsolatos árucikkeket árusítottak − karácsonyi süteményeket, adventi koszorúkat, egyedi készítésű, antik vagy akár bóvli karácsonyfadíszeket. Leginkább a Németország, az Egyesült Államok és a Skandináv régió bővelkedett ezekben.
Eszter egyik kedvence már két évvel ezelőtt is, és az idén is az orosz stand volt. Mivel mindjárt ott helyezkedtek el, ahol a második csarnok bejárata volt, ki sem lehetett volna kerülni őket. Na nem mintha ki akartuk volna! Három hölgy népviseletbe öltözve orosz dalokat énekelt és táncolt. Külön bravúr volt a részükről, hogy képesek voltak rávenni a bámészkodókat, hogy velük együtt énekeljenek és táncoljanak. A magyarul “Ábrándos szép napok” címmel ismert nóta például sokakat dalra fakasztott, de persze mint kiderült, nem az angol verzióját énekelték (Those were the days...), hanem az eredeti oroszt. Ugye nem tudták, hogy az orosz az eredeti? Én sem. Ennek “Дорогой длинною” a címe, ami állítólag egy Konsztantyin Podrevszkij nevű költő versének megzenésítése.
 |
| Sajnos csak 2009-es képeim vannak, de az orosz hölgyek szinte változatlanok |
Aztán végül sikerült az oroszoktól továbbmozdítanunk Eszter, hogy a magyar pult felé vegyük az irányt. Persze nem volt ezt olyan nehéz elérni nála, csak ki kellett mondani a varázsszót: Túró Rudi. Aznap egyébként elég sok mindent elértem a lányomnál a Túró Rudi emlegetésével. Legnagyobb bánatunkra viszont, mire vasárnap dél körül odaértünk, nekünk már egy darabot sem tudtak adni. És bár a magyar pult kínálata sokat javult a 2009-es színvonalhoz képest, egy valamin azért van még mit javítani: fokozni kell e Túró Rudi mennyiséget!
Túró Rudi ide vagy oda, mindenképp érdemes kimenni a magyar standra ilyenkor, főleg azoknak, akik nem tervezik a karácsonyi hazautazást. Az ugyanis, aki nem tud élni Pick szalámi, csabai kolbász, kalocsai paprika, Erős Pista, Unicum, pálinka, magyar bor vagy Borsodi sör nélkül, az itt jelentős túlélő készletet szerezhet be magának.
 |
| Ez is 2009-es kép |
A magyar pultnál egyébként a kiállított játékok voltak azok, amik engem teljesen le vettek a lábamról. A Marbushka Játékmanufaktúra társasjátékai szemet gyönyörködtetőek voltak, és bátran ki merem jelenteni, hogy a bazáron árult játékok között messze ezek voltak a legszebbek. Az illusztrációk mind Bohony Beatrix munkái, aki férjével, Zöld Lászlóval közösen készíti természetes anyagokból: fából, papírból és féldrágakövekből a játékaikat. A “Huh, mi van a szekrényben?” és az “Az elveszett nyakék” című társasjátékokat már ki is néztem Eszternek. "Az elveszett nyakék” különösen azzal fogott meg, hogy a játékosok nem egymás ellen játszanak, hanem egymásért csapatjátékban, hogy együtt győzzék le a homokórát, az “időt”. Ehhez a játékhoz használtak fel féldrágaköveket − ametisztet, hematitet és korallt −, amiből a játékosok ki tudják rakni a királykisasszony nyakékét.
Miután végre sikerült Esztert leimádkoznunk a szintén magyar Enduro kismotorról, megnéztük hogyan festik az indiai lányok a látogatók kezeit hennával, hogy milyen szúrós az izlandi gyapjú, hogy mennyi színes áru van a perui asztalokon, és hogy milyen ízű a kanadai vattacukor. Ezt mind a gyerek tempójában és ízlésének megfelelően.
Már távozóban fedeztük fel, hogy volt a bazár területén gyerekmegőrző is, ahova ha leadtuk volna a lányunkat lett volna egy kis időnk arra, hogy olyasmiket is megnézzünk, ami minket érdekel, vagy akár olyan helyen álljunk sorban, ahol a mi ízlésünknek megfelelő ínyencségeket árulnak. Bár én nem szólhatok semmit, mert én legalább megihattam egy deci bort a magyar pultnál, viszont szegény férjemnek − mivel vezetett − még ennyi sem járt. És ráadásul még a kedvenc sapkáját is elvesztette a bazárban!
