Lehet, hogy velem van a baj. Annyit panaszkodtam korábban a fodrászokra és az orvosokra, hogy mostmár állandóan negatív élmények érnek utól velük kapcsolatban. Mivel azonban blogírásra adtam a fejem, belső késztetést érzek arra, hogy megosszam Önökkel ezeket. Negatív tapasztalaim okai ebből a szempontból tehát teljesen mellékesek is…
Szóval már megint ott tartok, hogy szegény fodrászokat és orvosokat veszem célpontba, és őket kritizálom újfent. Kezdjük mindjárt a fodrászokkal. Történt nemrég, hogy ellátogattam egy fodrászszalonba itt Luxembourgban, mivel esélyét sem láttam annak, hogy a közeljövőben szülővárosomba látogathatok kedvenc fodrászomhoz. Vettem egy nagy levegőt, és betértem az egyik fodrászatba. A recepciónál lévő hölgy maga volt a megtestesült kedvesség, és emiatt sajnos lépre mentem. Azt hittem bent is ugyanilyen légkör fogad majd, és az éppen ráérő fodrász kisasszony a francia udvariasság jegyében foglalkozik majd velem. Hát, gondolom kitalálják, nem így lett. A feladat, amire megkértem nem volt bonyolult, csak egyenesre kellett vágnia csupa kóc, túlburjánzott hajamat az állam hosszúságáig. Ezért nem értettem, hogy mikor a hajvágásra került a sor, miért kért arra, hogy álljak fel. Mivel elég értetlenkedő kifejezéssel nézhettem rá, úgy ismételte meg a kérdést, mintha egy elmebetegnek magyarázna: lassan, szótagolva és mutogatva közben. Pedig ez esetben nem a francia nyelvtudásommal volt a baj. Lehet, hogy mostanában ez egy újabb módi, hogy állva vágják a hajat? Meglehet. Ebben a szalonban viszont én voltam az egyetlen, akivel ezt a divatos dolgot elkövették. Talán kezdek öregedni, hogy nem élvezem az ilyen újításokat, mert rá kellett jönnöm, hogy én jobban szeretek kényelmesen ücsörögni.
Ám, én nem ezért haragudtam meg a fodrász kisasszonyra. Hanem azért, hogy míg félig vágott hajjal álltam, addig ő elmesélt egy igen hosszúnak tűnő receptet a mellettem ülő egyik vendégnek. Majd mikor szárításra került a sor, és végre megkegyelmezett nekem, azaz leülhettem, megkérdezett két, tőlem jobbra elhelyezkedő vendéget, hogy kérnek-e kávét, vagy bármi más innivalót. Mivel kértek, elment hátra leadni a rendelést, visszajött, és mellesleg megkérdezte tőlem is, hogy: „Ja, és maga inna valamit?“ „Nem nyuszikám. Vágd le a hajam gyorsan, hogy hadd tűnhessek el a jó büdös francba!“ – mondhattam volna neki, de csak annyit tudtam kipréselni magamból, hogy: „Non, merci!“
Nos, ez vagyok én. Azért megpróbáltam csúnyán nézni rá. És persze most magamban megint bőszen fogadkozok, hogy egy ideig megint nagy ívben elkerülöm a luxembourgi szalonokat.
Most pedig térjünk át az orvosokra. Ennek a történetnek nem én, hanem a gyerekem a főszereplője, vagy inkább elszenvedője. Még magyarországi nyaralásunk alatt lett egy folt az arcán. Eleinte leégésre gondoltunk, vagy valami ártalmatlan dologra. Kenegettük ezzel-azzal, ám csak nem múlt el. Nem tudtuk mitől lett, de mivel az unokatestvérem kislányának is hasonló foltjai voltak, ezért kerestük a közös pontokat a két gyerekben. Mind a ketten látogatták az egyik termálfürdőt, és úgy gondoltuk, hogy mivel az ilyen meleg vizek elég jó tenyészetei lehetnek gombáknak, ott kapott valamilyen gombás bőrbetegséget. Aztán mind a kettőjüket millió szúnyog csípte a nyár folyamán, akik szintén terjeszthettek a csípéseikkel valamilyen fertőzést, de hogy milyet, csak találgattuk. Időnk viszont már nem volt elmenni orvoshoz, mert indultunk a közös, családi nyaralásra. Eltelt három hét, majd az iskolakezdés miatt négy is.
 |
| A kis foltos arcú békával |
Végül az egyik iskolai nap után elvittem az egyik gyerekklinika ügyeletére. Korábban már megpróbáltam időpontot szerezni egy, mások által dicsért bőrgyógyásznál, de csak decemberben tudott volna fogadni. A klinikán hosszas várakozás után egy fiatal, szerintem frissen végzett orvost kaptunk, aki rávágta, hogy a gyerekem ekcémás. Mondtam, hogy én inkább gombára gyanakszom, de nem győztem meg. Inkább ott hagyott minket, hogy szakértelem híján, megnézze valamilyen szakkönyvben a foltokat, és összevesse a gyerekemnél látottakkal. Egyébként ezzel a részével nem is volt semmi bajom, inkább nézze meg, ha nem biztos, sőt hívhatott is volna valakit, egy tapasztaltabb kollégáját.
A mindent tudó kézikönyv szerint is ekcémás volt a gyerekem, így kaptunk rá jó erős ekcéma krémet. Mikor a könyvelési dolgokra került sor – receptírás, számla – megkérdezte (inkább magától, mint tőlem), hogy mennyi is az idő, majd szintén félhangosan jegyezte meg, hogy „Ó, már elmúlt hat óra!“ Olyan furcsának tűnt az egész, de csak utólag esett le a tantusz, hogy valószínűleg hat óra után ők más tarifával dolgoznak.
Az ekcéma kenőcstől a kislányom arcán lévő folton ronda gennyes pöttyök jelentek meg, és egészen siralmas látványt nyújtott. Le is álltam ezzel a kezeléssel, majd anyukámmal beszélgetve megtudtam, hogy az unokatestvérem kislányának a Nizoral krémtől elmúltak a foltjai. Saját szakállra kiváltottam, és elkezdtem vele kenegetni. Közben újra felhívtam az ajánlott bőrgyógyász asszisztensét, és kértem, hogy ha időközben valaki lemondaná a randevút, feltétlen szóljon nekem. Így is lett, és a telefonálást követő egy hét múlva már nála voltunk. Ez a doki is azzal kezdte, hogy a lányomnak ekcémája van. Ez esetben nagyon határozott voltam, és elmondtam neki, hogy miért nem hiszem ezt a verziót. Próbáltam neki magyarázni, hogy szerintem gomba, és hogy nézze a Nizoraltól már egész normálisan néz ki a gyerek foltja. Mikor kiderítettük, hogy az én gyerekem is, és az említett rokon kislány is simogatott egy kölyökmacskát a nyár folyamán, már megnyugodva adta meg az engedélyt a doki, hogy tovább kenegessem a foltot Nizorallal. A diagnózis Microsporum Canis volt.
A „poén“ a végén csak az, hogy míg a bőrgyógyász negyvennyolc eurót kért el a konzultációért, addig a klinika egy kilencven euróról szóló számlát küldött ki nekünk, lényegében a félrekezelésért. A legnagyobb balfékség mindezek után viszont az, hogy voltam olyan hülye, és kifizettem a számlát.
Nemrég olvastam a luxemburgi magyarok honlapján, hogy él itt egy luxemburgi orvos, aki a SOTE-n végzett, és még magyarul is beszél. Lehet, hogy vele több szerencsével járnék?
